nlc.hu
Aktuális
Nyitott társadalom vagyunk? életREklám 2010 pályázat

Nyitott társadalom vagyunk? életREklám 2010 pályázat

A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál idén is meghirdeti 1 perces filmpályázatát.

A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását, amelyben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal másodszor a magyarországi lebonyolítást a BUSHO (Budapest Short Film Festival) fesztivál vállalta. A felhívás célja, hogy az alkotók olyan 1 perces filmeket készítsenek, melyek a “reklama na život” szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetőek. Az idei téma: 20 év szabadság!?

Az elmúlt esztendő tapasztalataival felvértezve ezúttal a lebonyolításban létrejött legfőbb változás, hogy az idei évtől már online is nevezhető alkotásokat 3 országban (Csehország, Magyarország, Szlovákia) külön-külön zsűri fogja értékelni és díjazni is. A magyar zsűriben többek között ezúttal is részt vesz Bollók Csaba és M. Tóth Géza, akik a pozsonyi döntőre továbbítják az általuk kiválasztott 10 legjobb alkotást. Az így döntőbe került rövidfilmekből kerül majd ki a végső győztes, akinek ezúttal 3000,- eurós fődíj a jutalma. A másik érdekesség, hogy ezúttal nemcsak egyénileg készíthettek filmet, hanem a fesztivál szervezésében megszülető „életREklám workshop” keretein belül, melynek előrelátható kezdő időpontja február első hétvégéje lesz.

Nyitott társadalom vagyunk?  életREklám 2010: 20 év szabadság!?

 

Továbbra is törekszünk arra, hogy alkotásaitok minél több fórumon hozzáférhetőek legyenek majd és a végső döntést követően népszerű internetes portálokon jelenjenek meg, ahol a nagyközönség ismét értékelheti a beérkezett filmeket. A 30 legjobb helyezést elért filmet elküldjük „az egyperces filmek világszervezetének” a ONE MINUTE – ONE WORLD  fesztiváljain való részvételre, valamint szerepeltetjük őket magyar, szlovák és cseh zenei- és filmfesztiválokon. A kiválasztott filmek szlovák, magyar és cseh televíziókban, blokkokban jelennek meg/reklámként használjuk fel őket, valamint felkerülnek a 2010-es 20 év szabadság?! c. dvd-re.

 Versenyfeltételek:

1. A versenyfilm hossza 1 perc lehet.

2. A jelentkezési lapot a filmmel együtt küldd el legkésőbb 2010. március 15-ig a következő címre:

Busho Film Festival, Gombolyag Alapítvány, 1141-Budapest, Szugló u. 83.

vagy töltsd fel online a: http://daazo.com/lifead weboldalon!

3. Technikai paraméterek: 720×576 DV.PAL 48kHz 16bit stereo.

4. Minden filmet angol felirattal kell ellátni (beégetett, nem választható)!

5. A filmek műfaja szabadon választott: komédia, dráma, akció, musical, horror, thriller stb.

6. A filmek kategóriája szabadon választott: fikció, animáció, dokumentum, kísérleti stb.

7. A film nem tartalmazhat trágár kifejezéseket és az emberi jogokat sértő tartalmat.

8. A film nem tartalmazhat szerzői jogot sértő zenei betéteket. Az alkotó minden esetben egy személyben felel a felhasznált tartalmak jogtisztaságáért.

9. Egy alkotó maximum 3 filmmel jelentkezhet.

10. A filmeket szakmai zsűri értékeli, melynek összetételét később hozzák nyilvánosságra.

Díjak a budapesti döntőn:

1. hely: 1 000 USD / 2. hely: 600 USD / 3. hely: 400 USD

Díjak a nemzetközi nagydöntőn:

1. hely: 3 000 EUR / 2. hely: 1 000 EUR / 3. hely: 500 EUR

Minden országban levetítésre kerül a helyi zsűri által legjobbnak vélt 30 alkotás, Budapesten március 20-án.

A végső döntés, hivatalos eredményhirdetés pedig  2009. március 25.  – Pozsony.

Magyarországon az összes beérkező filmet levetítik a 6. BuSho fesztiválon szeptemberben.

Nevezési lap letölthető innen:
http://www.busho.hu/upload/2010eletREklam/eletREklam_entryform2010.doc »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top