– Mennyire fontosak számodra a születésnapok?
– A gyermekeimet arra tanítom, hogy fontosak a családi ünnepek, éppen ezért fontosabbá teszem őket, mint régen. Nem anyagiakra kell gondolni, hanem a gesztusokra, az ölelésekre. Amikor a kislányom született, éppen Dáridó-felvételen voltam, a kisfiam születésénél pedig Bogival vártuk kettesben. Istvánka születéséhez megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrendet, így duplán emlékezetes dátum marad az életemben. A gyerekeim most 11, 10 és 9 évesek, bőven vannak ünnepek a mi családunkban.
– Emlékszel, hogy mi volt a legemlékezetesebb ajándékod?
– Az életben annyi szép ajándékot kaptam, hogy sorolni is hosszú lenne. Amikor egy kempingbiciklit kaptam a szüleimtől tizenévesen, az nagyon élénken él bennem. Az első lakásom is nagy ajándék volt, amellyel magamat tudtam meglepni.
– Érdekel az asztrológia? Tipikus Vízöntőnek tartod magad?
– Azt mondják, tipikus Vízöntő vagyok. Fontos nekem a szabadság, de kitűnő partnerem a feleségem, megkapom tőle azt, hogy van egy pici olyan életem, amely erkölcsileg belefér egy házasságba. 12 éve erősítjük már egymást, ami nem kis idő.
– Nem tudok elmenni szó nélkül a fogyásod mellett. Mennyit sikerült leadnod?
– 50 kilót egy év alatt.
– Mi volt a legnehezebb a fogyókúrában?
– Az első négy hónap. Nem mondom, hogy azt könnyen viseltem, de megérte kitartanom.
– Mennyire volt toleráns a családod ebben az időszakban, ők is változtattak az étrendjükön?
– Ők is átszoktak a szénhidrátmentes étkezésre. Néha ennék egy szelet kenyeret, de hiába keresek a konyhában, nem is hoznak már haza ilyesmit. Úszni járok reggelenként, kocogok, messze parkolok, hogy sétálni kelljen a kocsiig. A családom maximálisan toleráns ezekben velem.
– Mire készülsz most szakmailag?
– A Csillag születik-ben való szereplésem felkorbácsolta a kedélyeket. Több ajánlatot kaptam egy smooth jazz kiadványra. Adtam határidőt magamnak, amíg ezt elkészítem. Örökzöldek lesznek a lemezen, ez a zenei stílus nagyon is közel áll hozzám. Úgy gondolom, hogy egy professzionális zenész nem csak egy műfajban tud zenélni. A Stúdió 11-ben Zsoldos Imre és Tomsits Rudolf mellett trombitálhattam, ami nagy ajándék és iskola volt számomra.
– Nem félsz attól, hogy a régi rajongóidat nem érinti majd meg ez a stílus?
– Nem. Azok az emberek is változnak. Maga a mulatós műfaj komoly másodvirágzását éli, de a két stílus párhuzamosan is tud élni egymás mellett.
– A gazdasági válság hatását te is megérzed a fellépések számában?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csökkentek a fellépéseim. A városi napok, a falunapok, a témához kapcsolódó rendezvények idén is mentek. Már most le van kötve novemberre fellépésem, és a 2010-es szilveszterem is foglalt. Hamarosan újra lesz Dáridó a képernyőn, az majd még inkább felkavarja a vizet.
– Számos előadót felkaroltál, akik azóta sztárként tudnak fellépni. Foglalkozol még az utódok keresésével?
– Mindig foglalkoztam vele. Nagyon nehéz ez, és hálátlan is tud lenni. Mint amikor a kismadarat megtanítja az anyja repülni – az kiszáll a fészekből, később pedig nem ismeri meg az anyját. Amikor a TV2-n megszűnt a műsorom, eltűntek mellőlem azok az emberek, akiknek addig fontos voltam. Nem keserűség ez bennem, de azért elgondolkodtató. Elsőként Gáspár Győző keresett meg azután. Lehet rajta nevetni, de ő volt idén is az első, aki felhívott, és felköszöntött a születésnapomon.
Lajcsit a hazai könnyűzenei élet három kiválósága is felköszönti:
Gáspár Győző: „Boldog születésnapot kívánok a mostohaapámnak, aki 11 évvel ezelőtt felkarolt, aki nélkül nem lehetett volna Romantic, és én sem lennék ma Győzike! Boldog vagyok, hogy minden évben felköszönthetem őt.” Lang Györgyi: „Kedves Lajcsi, nagyon sajnálom, hogy ennyire sovány lettél, de ennek ellenére nagyon boldog születésnapot kívánok neked!” Szandi: „Isten éltessen sokáig egészségben! Kívánom, hogy a munkádban is legyél nagyon eredményes, és tudj sok időt tölteni a családoddal is. Maradjanak olyan aranyosak a gyerekeid, amilyenek most!” |