Sztárváltó – Pély Barna

– Rengeteg dologról tudnék beszélni, nem mondhatnám, hogy unatkozom. A United zenekarral most egy új csapásvonalat szeretnénk kipróbálni, ezen ötletelgetünk. Lehet, hogy elmozdulunk valamilyen irányba, de az is lehet, hogy maradunk a megszokott stílusunknál. Lemezkiadót is váltunk, szóval most alakul ki, hogy milyen úton menjünk tovább. Emellett egy hónapja Rodeo néven alapítottam egy zenekart, ebben kiélhetem a bennem szunnyadó rockerénemet, illetve dolgozom a Funkstarr nevű projektben is két rapper sráccal.

– Közben pedig tanítasz is a Kodolányi János Főiskolán. Mennyire tudnak komolyan venni a tanítványaid?

– Zenekari gyakorlatot és dzsesszéneket tanítok fiataloknak. Kénytelenek komolyan venni, mert én adom a jegyeket.

– Az iskolában is olyan laza vagy, mint a színpadon?

– A lazánál szigorúbb vagyok, a szigorúnál pedig lazább. A zenélést nem félelemben mérik, ezeknek a srácoknak meg kellene mutatni azt az összhangot, amelyet az univerzummal éreznek. Erre is ösztönzöm őket, tanulják meg, hogy emberként és művészként hogyan szocializálódjanak a társadalomban. Én nem szeretném elvenni tőlük azt a magabiztosságot, amelyből lehet majd építkezni.

– Hogy látod most a tanítványaid jövőjét?

– Nagyon nehéz helyzetben vagyunk mindannyian, de biztos voltak már ilyen periódusok korábban is. Persze nem csak a zenészek érzik meg a gazdasági válságot, bárkivel beszélgetek, ez a téma előkerül. A fiataloknak még nehezebb a helyzetük, nem nagyon találnak fórumot maguknak, hogy megmutathassák a tehetségüket. Minden globalizálódott, nagyon nagy szerencse kell most ahhoz, hogy valaki kitűnjön. Szabad verseny van, és pont a show-bizniszben fonódik össze a kulturális és az egzisztenciális önmegvalósítás.

– Figyeled az egykori megasztárosok sorsát, akik többek között neked köszönhették a kiugrást?

– Nagyon sok időm nincs erre, meg baromi sokan is vannak már. Hallgatom a rádiókat, de ott is nagy káosz van még, profitot kell termelniük. Mindenki küzd. Épp a napokban mondta egy ismerősöm, hogy a lemez már csak öndokumentálásra szolgál. Ez sajnos így van, csak szomorú, hogy ehhez sok zenész húsz éven át tanult. Régen sem volt ez másképp, számtalan zeneszerző élt, de csak azokról tudunk, akiknek volt egy támogatójuk, így eljuthattak a közönséghez. Nem alakult ki a mecenatúra kultúrája Magyarországon. Valószínűleg a szűk piac az oka. Probléma az is, hogy van itthon egy réteg, amely – szerintem – negatív irányba befolyásolja az embereket, és emiatt többen úgy érzik, hogy nem menő magyar zenét hallgatni. Én még Magyarországon kívül nem voltam olyan helyen, ahol probléma lenne, hogy megfelelő mennyiségben játszanak-e anyanyelven szóló nótákat a rádiókban. Úgy tudom, a mai állás kb. 30%, és ez már javuló tendencia!

– Pedig éppen a magyar nyelv a legalkalmasabb a gondolatok, az érzelmek kifejezésére.

– Hogyne! De van még egy sztorim a témához Rejtő Jenőről: ritkán volt pénze, úgy írta a műveit, hogy beült egy kávézóba, rendelt valamit, mire megitta, addig írt valamit. A gázsiját ott helyben kifizették a kiadója megbízottai, és abból rendezte a számláját. Ebben nem sokat változtunk az idő múlásával sem. Mégis azt érzem, hogy mindenki bizakodik, próbál kapaszkodni, talpon maradni. Lehet, hogy úgy kell élni az életünket, mint Rejtő Jenő…

– Mit szólsz ahhoz, hogy idén egyszerre három tehetségkutató műsor is indul a kereskedelmi tévékben?

– Három? Miért nem csinálnak egyszer a profiknak is ilyen versenyt?

– Mert jókora sértődések lennének belőle.

– Nem biztos. Vicces lenne, és kapnánk egy kis publicitást.

– Beülnél újra a zsűribe egy ilyen műsorban?

– Attól függ, hogy milyen jellegű lenne. Most is benne vagyok a Sztárpalánta nevű tehetségkutató zsűrijében, igaz, az nem a kamerák kereszttüzében zajlik. Nem véletlenül vállaltam el a Megasztárt, nagyon szerettem azt csinálni. Nem kerestek még meg egy újabb tévés ajánlattal, de elgondolkodnék rajta.

– Megy most a rádiókban egy dalod, amely a bulvár elleni nyílt lázadás. Miért érezted ennek szükségét?

– Érdekes, többen mondták, hogy hallották mostanában, pedig ez egy öt éve készült szerzeményünk. Nem volt akkor még ennyire durva a bulvár, és nem is kellett lázadni ellene. Ami most folyik, az már érthetetlen számomra. Annak is hírértéke van, ha megyek az autópályán a kocsival, és valaki meglátja, hogy vezetés közben ásítok. Valamiért elhitetik az emberekkel, hogy ennek van hírértéke. Elképzelhető, hogy abból valaki külföldön megél, hogy gerjeszti maga körül a híreket, de itthon ez komolyan rombolja az emberek ázsióját. Aki produktumot csinál, és nem csak egy „cölöp”, annak ez ártani tud. Ezért tartom már egy ideje távol a lapokat a magánéletemtől.

– Mégis mivel töltöd a maradék szabadidődet?

– Mozizni szeretek, és olvasni, bár arra mostanában nem jut elég időm. Az Avatar nagyon megfogott látványában, valami olyasmi született a vásznon, amit eddig sosem láthattunk. A Sherlock Holmes is tetszett, bár meg sem közelíti Guy Ritchie korábbi filmjeit, de a kultuszfilmjei nem véletlenül lettek azok. A Blöfföt például bármikor megnézem! 🙂