Tudom, hogy nem a férfiak a hibásak globálisan, és nem lehet egy egész nemre ráhúzni egy sztereotípiát, nyilván én vonzok magamhoz olyan férfiakat, akik kihasználnak, megcsalnak, eldobnak, mint egy használt felmosórongyot. Nem tudom, mi történhet a tudatalattimban, amiért ezt a viselkedést váltom ki belőlük, és ami miatt mindig melléfogok a pasikkal. De most így, 36 évesen már azt érzem, elvesztettem minden reményemet, hogy valaha normális párkapcsolatom lehet.
Ennél még az is jobb, ha egyedül vagyok, esetleg megpróbálok nőkkel kezdeni.
Az első nagy csalódásom nem is a tiniszerelem volt, hanem már érettebben, 25 évesen ismerkedtem meg Lacival, akiről úgy éreztem, életem párja lesz. A fejemben már lejátszottam a harmadik randin, hogy összeházasodunk, gyerekeink lesznek, boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Úgy tűnt, ő is komolyan gondolja velem a kapcsolatot, összeköltözés lett belőle, három évig együtt éltünk, de közben azért kiderült, hogy mégsem passzolunk annyira. A legnagyobb probléma köztünk az volt, hogy Laci rendkívül sértődékeny volt, és sosem tudtam, hogy épp mivel bántom meg, mitől fog egész este szótlanul, vérig sértődötten ülni a kanapé sarkában, meredve a számítógépére.
Nem kellett hozzá sok, hogy megbántódjon, elég volt, ha mondjuk megettem az utolsó kocka csokit, vagy ha szerinte túl sokáig beszélgettem telefonon a barátnőmmel, esetleg ha nélküle szerettem volna elmenni valahova. Azt hiszem, ez a részéről hatalmi játszma volt, kontrollálni akarta minden lépésemet. Ha vettem magamnak a tudta nélkül, a saját fizetésemből egy új ruhát, akkor megsértődött, hogy vele nem beszéltem meg. Ha elmentem fodrászhoz, és levágattam a hajam, de előtte nem egyeztettem vele, akkor két napig nem szólt hozzám. Három év után lett elegem, hogy tojáshéjon mászkálok körülötte, mindenre igyekszem figyelni, hogy megfeleljek neki, mégis folyton áll a bál.
Részlet A szerelem útján című filmből
Szakítottam, elköltöztem, szabad lettem. De csak azért, hogy cseberből vederbe essek.
Egy évig voltam szingli, addig tartott, mire végre valakiben újra meg tudtam bízni, felépítettem egy kis önbizalmat magamban, és találkoztam Andrással. András nem volt lelki terrorista, egy nagy, kedves mackó volt, aki mellett biztonságban érezhettem magam. A problémák egy év után kezdtek kiütközni, akkorra esett le, hogy egy végtelenül lusta és célok nélküli emberrel élek együtt. Egy poharat soha arrébb nem tett volna, ha megkértem arra, hogy szaladjon le kenyérért a boltba, mindig valamit sürgősen kellett a számítógépen csinálnia, ha el szerettem volna menni programokra, akkor mindig fáradt volt, vagy nem volt kedve. A szexben is ilyen lusta volt, dolgozzak meg az élvezetért én.
Egy idő után már semennyire sem láttam férfiasnak, nem is kívántam vele az együttlétet, szép lassan átcsúsztunk az egymás mellett élésbe. Ekkor már 30 éves voltam, úgy éreztem, kifutok az időből, ha szakítok vele, megpróbáltam megbékélni a helyzettel és inkább csak vártam, hátha visszatér a vonzalom, vagy valami csoda történik. Történt is, csak nem csoda.
Az egyik nap úgy jött haza a munkából, hogy éreztem rajta, hogy valami nem stimmel.
Kerülte a pillantásomat, fél szavakban válaszolgatott és belemenekült az internetes csetelésbe. Rögtön gyanakodni kezdtem, hogy másik nő lehet a dologban, csak nem meri elmondani. Nem szép dolog, de amikor elaludt, átnéztem a telefonját, és bizony találtam a Facebook chaten zaftos beszélgetést egy nővel, akivel épp azt tárgyalták ki, milyen jól érezték magukat együtt. A nő győzködte, hogy szakítson velem András, és legyen vele. Érdekes, hogy bár nem éreztem már semmit András iránt, mégis nagyon fájt, hogy megcsalt. Hogy nem állt elém egyenesen, és nem mondta meg, hogy mással akart lenni. Persze, mit vártam, én sem voltam vele őszinte, nem beszéltem vele arról, hogy már nem vonzódom hozzá.
András után már nem költöztem össze, nem kezdtem komoly kapcsolatot senkivel, annyira védekező álláspontra helyezkedtem. Online társkeresőkön fenn vagyok, ismerkedem, összejövök pasikkal pár randi erejéig, de ha azt látom, hogy valamelyik komolyan venné a kapcsolatot, máris elmenekülök. Közben pedig szépen kifutok az időből, már nem sok esélyem van, hogy rátaláljak arra a férfira, akivel családot alapíthatnánk, már lemondtam magamban arról, hogy gyerekem legyen. Inkább leszek egyedül, de több fájdalmas szakítást nem akarok átélni.
