nlc.hu
Aktuális
D. Tóth Kriszta: Gorillázás Pizzaországban

D. Tóth Kriszta: Gorillázás Pizzaországban

Havat akartál, óvodás? Hát megkaptad. Sokáig bizonygattad hitetlenkedő kis barátaidnak, hogy létezik hely, ahol téged, sőt még a mamádat is ellepi a vastag hótakaró. Szereztél bizonyítékot, lefényképeztelek benne. Sílécet csatoltál, bukósisakot húztál, és jól érezted magad egy egész hétig – ahogy te hívod – Pizzaországban.

Gorillázás PizzaországbanTizenkét éves voltam, amikor először sílécre álltam. Anyám 35, apám 39. Hónapokig gyűjtögették a síelésrevalót, aztán kiszámoltuk a „napidíjunkat” – vagyis a naponta maximálisan elkölthető csehszlovák koronát. Megpakoltuk a kerek lámpás Zsigulit, készítettünk vagy egy tucat párizsis szendvicset, és útra keltünk. A sífelszerelést innen-onnan kértük kölcsön. Az egyik lécemen például egy ismeretlen eredetű, nagyjából egy centi átmérőjű lyuk éktelenkedett középtájon. Anyám citromsárga sícipője az ötödik napon kettétört a talpán. Apámnak meg enyhén szűk volt a síruha, nem is értem, hogyan fért bele. De minket egyáltalán nem zavartak a „szerkó” hiányosságai. A Zsiga kihúzta egészen a csehszlovák–lengyel határig, ott letáboroztunk. Drága anyám nem bírta ki a sípályáig, és rögtön az első délután fölcsatolt a falu libalegelőjén. Úgy félúton járhatott a dombon lefelé, amikor elveszítve egyensúlyát, belekapaszkodott a legközelebbi vízszintes tereptárgyba. Csak amikor a helyi erők kirohantak a házból, a tévéadást reklamálva, akkor derült ki, hogy az antenna zsinórját találta meg. Engem meg másnap úgy fejbe vágott hátulról a tányéros felvonó, hogy kénytelen voltam másfél órás kényszerpihenőt tartani. De esténként, amikor az otthonról vitt konzervsóletet ettük, mindez nem számított. Vörös volt az arcunk a hidegtől, és könnyes a szemünk a röhögéstől. Így sítáboroztunk mi akkoriban.

És ugyanerre vágytam egészen azóta, amióta nekem is lett egy saját lányom. (Mínusz az antenna meg a felvonótányér.) A csetlésre-botlásra a hóban, a műanyag teáspoháron melegedő fagyott ujjakra, az otthonról hozott hozzávalókból főzött vacsorákra, no meg persze a napközben történtek esti könnyes-röhögős mesélésére. Szóval, alig vártam, hogy Lola betöltse a negyedik évét, és érdemes legyen sílécre állítani. A társaság szinte észrevétlenül hízott nagyobbra és még nagyobbra, amikor először apámék, majd Alex szülei és húga jelentették be, hogy csatlakoznak. Így lettünk végül tizenegyen, elfoglalva az olasz apartmanház csaknem teljes második szintjét. A tizenegy emberből azonban csak hármunknak volt korábban síléc a lábán, így a családi sítábor mókafokozata nem ígérkezett alacsonynak… Lássuk be, kevés viccesebb látvány van annál, mint amikor egy nagyjából nyolcvanöt kilós, egyébként méltóságteljes angol úr hatalmasat zakózik a szinte vízszintes kezdőpályán. Vagy, amikor az angol nagyi föl-, majd szinte azzal a lendülettel le is csatol, merthogy „hideg a hó és csúszik”. Vagy mondjuk, amikor én csak és kizárólag akkor esem el, amikor, khm, egy helyben állok… de akkor majdnem mindig, méghozzá felvonótányér nélkül.

Gorillázás PizzaországbanÉs hogy mit csinált mindeközben a lányunk? Aki járt már sípályán, biztosan tudja, milyen az, amikor az ember éppen a hegy közepén állva szerencsétlenkedik a felszerelésével, miközben egy nagyjából százcentis, bukósisakos, törpe alakú síelő lény úgy 60 kilométer per órás sebességgel elhúz mellette… Lolánknak egy hétig szinte csak a hátát láttuk. „Olyan, mintha repülnék, mama!” – kiáltotta, és hátra se nézett többet. Egyáltalán nem érezte a sebesség veszélyét, egészen addig, amíg föl nem vittük egy hosszabb pályára. Nagyjából a feléig lejött, majd amikor észlelte, hogy apró lábai nem bírják tovább kontroll alatt tartani a síléceket, leült, és közölte, hogy elfáradt, és pihennie kell. „De a legjobb az lenne, mama, ha hoznál nekem egy kekszet, légyszíveskérlekszépen.” Miután megértettem vele, hogy a kekszeszacskó odalent van a völgyben, közvetlenül a nagymamája mellett a padon, és ha kekszet szeretne, akkor kénytelen lesz fölállni, és lecsúszni érte, nagyon nekikeseredett. Végül a lábam közé kaptam, és lesíeltem vele – miközben ő azt kiabálta, hogy „vigyázat, itt jön a gorillacsalád!”. Onnantól kezdve mindennap legalább háromszor „gorilláztunk”. Esténként pedig, amikor nem otthon főzőcskéztünk, aktuális kedvencét kapta vacsorára – sajtos pizzát olívabogyóval. Elvégre, ugye, „Pizzaországban” voltunk. Szóval, ha a család többi tagja nem is lett a síelés, a hó és a hideg szerelmese, egy bizonyos százcentis lény biztosan rendszeres látogatója lesz a lejtőknek. Feltéve, ha kéznél van a keksz és a pizza. No meg a mamagorilla…

Máté Krisztina: Végre én megyek a gyerekekért az oviba!Még több az e heti Nők Lapjából:

Máté Krisztina: Végre én megyek a gyerekekért az oviba! »
Melengető italok »
Használt rágó, megrágott kenyér – A legfurcsább sztárrelikviák »
14 napos boldogságterápia – ha unod a hideget »
Véres forgatás Újpesten: megkorbácsolt lányok »
9 tuti karcsúsító mozgásforma tavaszra »

 

További kiemelt témáink a Nők Lapja február 10-én megjelenő, 6. számából:

Máté Krisztina
Máté Krisztina beszél a TV2-től való távozásról, az első „rendes” karácsonyról és arról, hogy új életvitelének a legjobban kisfia, Ádám örül. Boldogan újságolja mindenkinek, hogy végre anyamama meg apapu mehet érte az oviba.

 +16 oldal extra melléklettel
A Hold elárulja titkait…
Legújabb Asztrofüzetünkből megtudhatod kedvesed titkait. Hogy hogyan? Úgy, hogy a Hold mindent elárul. Neked csak párod születési dátumát kell tudnod.

Útitárs
Vig György közel fél évszázadig megúszta, nem tanult meg síelni. Aztán gondolt egyet, kipróbálta, és azóta pénzügyi terveket készít, hogyan mehetne minden hétvégén Ausztriába.

 Életút
V. Kulcsár Ildikó régi rajongója Ranschburg Jenőnek. Tőle tanulta a gyereknevelést, ezúttal pedig a huszonéves lányának vette meg a szülők könyvét. A pszichológus most nem tanácsot ad, hanem magáról mesél.

Tamással
Mivel mi mindannyian majd megfagyunk, arra következtetünk, hogy önök is örülnének egy kis melegségnek. Arra kértük Tamást, gondoljon ki néhány szívmelengető alkotást. Bögrébe töltve ezeket kezünk is forrósodik, hát még a hangulatunk.

A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával:
40 vagyok, párt keresek!
Zsuzsa 40 éves, két gyerek anyukája, a férje egy éve hagyta el egy másik nő miatt. Bár a viszonyuk évek óta nyíltan zajlott, Zsuzsa csak a válóper után kezdett neki a párkeresésnek, élete rendezésének. Azt hihetnénk, azóta is keresi az új társát, de nem. Már megtalálta. Ő is egy bizonyíték arra, hogy 40 körül, elhagyott asszonyként vagy akár komoly párkapcsolat iránt csak mostanában érdeklődő eddigi szingliként is van esély. Legyen a mottónk: Senki nem marad egyedül!

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!         


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top