Az egész úgy kezdődött, hogy édesanyámmal beszéltem telefonon, aki megjegyezte, hogy ő egyáltalán nem érti, miért kell a H1N1-ről szóló ÖSSZES híradást azzal illusztrálni, hogy épp tűt döfnek valaki karjába. Mert mire jó ez, mi ennek a célja? Ki a fene nézi ezt szívesen – a gyakorlaton lévő medikusokon és a gyakorlott szadistákon kívül? Mit kapcsol az oltópropagandához? Fájdalmat, szúrást, kellemetlenséget. Meg egyébként is, amikor a korhatárkarikától mentes híradókra kapcsolok, akkor nem szeretném eltakargatni a szememet.
Külön cikket érne meg a reklámok sora is. Férfiként csak annyit mondhatok: lányok, higgyétek el, pontosan tudjuk azért, hogy nem csupán menstruálni, ruhát mosni és gombásodni szoktatok. Mi sem változunk csorgó nyálú zombivá egy pár fedetlen mell láttán, és a sört sem általában „a” férfiak, hanem csak a kifejezetten alkoholista társaink imádják szentként. Sőt mint büszke BKV-bérlet-tulajdonos mondom, hogy még sosem vezettem sportkocsit, mégis van csajom.
Utálom továbbá azt is, hogy ha egy bulvárműsorban van egy „nagy” hír (például: „Kiszel Tünde majdnem leejtette Nóci mobiltelefonját”), akkor azt ötször beharangozzák a műsorban. („Mindjárt jön Tünci, Nóci és a fránya mobil – de előbb még nézzék meg velünk az új vidrakölyköket a Veszprémi Állatkertben!” „Hamarosan tényleg láthatják a mobilos celebpárost, de előbb reklám.” „Azonnal jön a majdnem elejtett maroktelefon, most azonban sztárhírek röviden!”) Végül az egész hírt másfél perc alatt lezavarják, és egy fikarcnyival sem tudunk meg többet, mint a beharangozóból. („Kiszel Tünde még sosem találkozott Nócival, ezért pont nem ejthette rá a mobilját. Csak majdnem – erről kérdeztük a két celebet.”)
Sőt, ha őszinte akarok lenni, általában azt utálom, hogy ezek a „nagy” hírek.
Utálom továbbá a rosszul lefordított híreket a „komoly” és sztárhíradókban és a félreértett szövegeket a kedvenc sorozataimban. Múltkor például percekig matekoltam azon, hogy az egyik műsor narrátora szerint Bruce Lee vezette be az amerikai akciófilmekben az új csákót. Csákót, értitek, a kungfuharcos szerintük vicces sapkában harcolt… Aztán a filmbejátszás segített, ahol Bruce Lee egy nuncsakuval verekedett. Nyilván a fordító az angol nunchakut hallotta new chako(?!)-nak, és úgy is hagyta, hogy akkor ez valami új csákó, jó lesz ez falura így is.
És akkor már a sorozatoknál maradva: utálom az igénytelen szinkront is. Régen nagyhatalom voltunk, ma pedig maroknyi képzett szakember mellett százszámra sorakoznak a műkedvelő, vödörhangú amatőrök. Nem egy sorozatról vagy filmről kapcsoltam már el azért, mert a mégoly minőségi alkotást is a sárba rántotta a nyolcvanas évek hangalámondásos videofilmjeit idéző, vacak szinkron. Pedig mennyi-mennyi pluszt adott a Dallasban Jockey figurájához Kránitz Lajos hangja, mennyire zseniálisan szól Székhelyi József Homer Simpsonként! Kern András pedig maga Woody Allen… Ehhez képest pár hete láttam egy filmet, amelyben egy ultralaza, bő gatyás fekete srác szinkronhangja úgy beszélt, mintha egy izguló kiskamasz mondana verset a középiskolai szalagavatón a végzősöknek; a négyéves kislányt szinkronizáló felnőtt nő színészi eszköztára pedig kimerült a random beszédhibák (néha pösze, néha raccsol, mikor mi jut eszébe) alkalmazásában.
A végére hagytam azt, amit talán a legjobban utálok. Ritkán esik szó róla, sokszor nem is vesszük észre, vagy túllépünk rajta, nem foglalkozunk vele, hogy aztán újult erővel támadjon, orbitális baromságokkal vonva el a figyelmünket. De most bevallom: utálom az SMS-csíkot! Nagyon! Én a műsort akarom nézni, azt, ami a tévéújságban van, amire odakapcsoltam, azt és úgy. Nem azt a szíves közlést, hogy boldog névnapot kívánnak Gyurikának szülei, testvérnénje és Frici bácsi Vonyarcvashegyről, és nem érdekel az sem, ahogy az indulattól még röhejesebb helyesírási hibákat ejtő funkcionális analfabéták szerint melyik politikust kellene börtönbe zárni. Nem érdekel, nem akarom látni, ne tolják az arcomba. Utálom az SMS-csíkot!
Apropó, egy tipp: ha szélesvásznú tévéd van, akkor a képernyőarányt 16 : 9-re vagy 14 : 9-re állítva levághatod a nézői SMS-eket – igaz, ezzel a műsorvezetők feje búbja is eltűnik, de megéri.
Ezeket (és még sok mást) utálom én a tévében. És ti?
