Én kis török…
Az ünnepek egyik titka éppen az, hogy minden generáció megőrzi a hagyományok többségét, és hozzátesz valami újat. A locsolás szokása is változott, sokan elhagyták, sokan újra elkezdik. Berecz András ének- és mesemondó tartja. Őrzi, és adja tovább:
 |
“Óvodás volt, amikor először elindultunk István fiammal. Losonczi Orsikába volt szerelmes, az tüzelte a locsolhatnékját. Pityu lepedőjét napfelkelte előtt felkaptuk, és itt, a Rákos-patak melletti pázsiton szép ünnepélyesen végighúztuk. Vittünk egy műanyag kádat, abba belecsavartuk a harmatot, hogy amilyen friss, hűvös ez a harmat, olyan egészségesek, frissek legyenek a lányok. Pirosak legyenek tőle, mint a felkelő nap. De ennek a néhány csepp jó kívánságunknak az aljára zuglói por ült, ezért Isten nevibe fel kellett javítanunk egy kis csapvízzel. Megszűrtük, átöntöttük egy szép korondi bokályba. Így indultunk el jó korán. Javasoltam, hogy először a közelebb lakó Metzger Dórikához lépjünk be, mert nagyon szép anyukája van. Na, be is kopogunk. Pityu kezdi: “Én kis török, / Tojásászni jövök, / Ha nem adtok tojást, / Mindent összetörök…” – erre fejest ugrott a kislány az egyik távolabbi fotelba! Ott rúgózott egy darabig, aztán továbbugratott. Mire Istvánka végzett a verssel, el is tűnt. Pityu pislogott, hogy mi a teendő, kit kell locsolni, ha eltűnik a locsolandó? Aztán valamit mondott az anyuka, amitől előjött a kis Dóri. Én még otthon vágtam a kertben egy fenyőágat, háromágút, azt mártogatta Pityu a harmatos vízbe, azzal preckelgette Dórikát. Ahogy a szentelt vizet kell.
 |
Metzger Dóriéktól mentünk tovább a kis Sarkadi Nagy Annához, a másik ovis leánykához, aki példásan viselte a locsolást, és akitől megtudtuk azt is, hogy melyik lakótelepen lakik Losonczi Orsolya! Na, irány a lakótelep! Végigböngésztük a kaputelefonokat, padra ültünk, távoli alakok után vetettük magunkat, kutyásokat is kérdezgettünk, hiába! Közben nem győztem csodálni Pityunak azt az eltökélt kis fejecskéjit. Úgy szerette volna valamelyik kapucsengőt megnyomni! Fáradt volt, de nem tágított. Hazamenésről hallani sem akart. Legalább délig! Nahát ígyse-úgyse találtuk Losonczi Orsolyát. Nem is tudom, eljutott-e a hír abba formás kis fülibe, mit összejárkáltunk érte. Nekem ez volt a legszebb Húsvétom. Pityu is megvigasztalódott.
Öröm volt aztán otthon Kati lányom izgalmát látni: ki jön, mikor jön, ki viszi el a legszebben festett tojást? Az ablakra tapadva kacarásztunk, Pityu úgy foglalta össze a délelőttöt, mint obsitos a szolgálatát.
Szép aztán még a nagymamalocsolás. Ami ugye törvénytelen, mert locsolás csak lányoknak jár, de hát a nagymamák sose utasítják vissza. Míg élt édesanyám, készült nagyon. Feltámadás délutánján várta az ő kis “törökjeit” tojással, sonkával, tormával, torkára fojtott sírással. Úgy kipirult, fel is erősödött mindig!”
István már gimnáziumba jár, ha locsolni megy, az édesapja nélkül teszi. De szerencsére van még Bereczéknél két csodálatos kisfiú, Misi és Marci, akikre lassan számíthatnak a lányok.
