Azt hiszem, a férjemnek mindig voltak nőügyei, de most már évek óta csak látszólag lakik itthon. Napokra elmegy “dolgozni”, de ezek az életünkben a nyugodt időszakok. Mégis rosszul esik, amikor este miután a gyerekek lefeküdtek, felpattan, és se szó se beszéd, elvágtat, azokon a napokon is, amikor “itthon van”. Elválni nem akar, vagyonmegosztásról hallani nem akar, neki a gyerekei kellenek, de többnyire csak gyötri őket. Időnként én is “kellek” neki, ami sokszor egészen rémes, de előfordul, hogy felcsillantja bennem a reményt, hogy hátha még minden jóra fordulhat. Hiszen valamikor rajongott értem, még gyengéd is volt, szerettük egymást.
Arra kényszerít, hogy hazudjak a gyerekeknek az ő hollétéről is, de szerintem a gyerekek mindent tudnak, és a kislány, aki már szobatiszta volt, az utolsó másfél évben újra elkezdett éjszaka bepisilni. A fiam pedig verítékezve riad fel időnként éjszaka (ilyenkor természetesen látja, hogy az apja kabátja nincs a fogason, van, amikor későn is hallja az autó indulását…). Valamit tennem kellene, de féltem a gyerekeimet. Hogy fogom tudni őket eltartani? Félek a férjem bosszújától is. Mit tehetnék? Mikor teszek jót a gyerekeimmel?