Pár évvel ezelőtt a fiam egyik barátja átjött hozzánk, lement a garázsba játékokért, és komoly felfordulást csinált, széttúrta az összes dobozunkat. Nyolcévesen már pontosan tudta, hogy ilyet nem igazán szabad csinálni, de ő volt a vendég gyerek, úgyhogy biztos azt gondolta, neki mindent lehet. Ugyanez a gyerek hagyta lehajtva a vécé ülőkéjét, miközben állva pisilt, és törte el majdnem a karját, amikor a kanapénkon ugrált.
Volt egy olyan kisfiú is, aki nem tudta, hogyan kell a vécébe kakilni. Hétévesen. Az előszobában letolta a nadrágját, odakakilt, összekente vele a lábát, a maradékot pedig a szőnyegen hagyta. Persze nem szólt róla, véletlenül vettük észre. Aztán jönnek át néha kislányok a lányomhoz, akik eszeveszetten rohangálnak a lakásban, megeszik az összes kaját, és nem teszik vissza a tejet a hűtőbe. Meg persze előveszik az összes játékot, és szanaszét hagyják a házban.
Az előszobában hagyott kakin kívül egyik sem világrengetően nagy dolog. Ha három tíz év alatti gyereked van, akkor ezzel meg kell békélned.
De közben egyáltalán nem élvezem. Ha átjönnek a kis barátok, annak mindig hatalmas felfordulás, zaj és káosz a vége. Az az érdekes az egészben, hogy a feleségemnek ezzel semmi gondja, nem zavarja egyáltalán. De nekem az agyamra megy, ha a saját gyerekeimen kívül is van gyerek a házban. Végtelenül kimerítő. Lehet, hogy azért, mert alapvetően introvertált vagyok. Általában kimerítőnek találom az emberekkel való érintkezést. Ha pedig a saját házamban sincs nyugtom, akkor végképp kiborulok.
Ettől még folyton nálunk vannak a gyerekek barátai. Nem nagyon mondok nekik nemet, inkább megtartom magamnak a véleményemet. Még játszom is velük. Vízipisztollyal lövöldözünk, készítek nekik szendvicseket, mert szeretem a gyerekeimet.
Ugyanis a szülőség nem jelenti azt, hogy mindig jól kellene érezned magad.
Persze nem kell szeretned a gyereked minden barátját, és nem kell tolerálnod, hogy egy idegen az előszobádban kakiljon. A szülőség arról szól, hogy szereted a gyerekeidet, és megteszel értük egy rakás olyan dolgot is, amit nem igazán akarsz megtenni. Csak azért, hogy örömet szerezz nekik. Azt szeretném, ha a gyerekeim élveznék a gyerekkorukat, amiben nagy szerepet játszik az is, hogy együtt vannak a barátaikkal. Úgyhogy amikor megkérdezik, átjöhetnek-e hozzánk, akkor igent mondok. Nem érzem jól magam, amíg ott vannak, de megteszem, mert tudom, hogy ez a helyes döntés.
Ha te is olyan vagy, mint én, és nem igazán bírod, ha vendég gyerekekkel van tele a ház, de beadod a derekad, akkor tudd, hogy jól teszed. Azt teszed, amit egy szülőnek meg kell tennie. Hozol áldozatokat azért, hogy a gyerekeid jól érezzék magukat, és ez igazából csodálatos dolog. Mert ilyen a szülői szeretet. És reméljük, ahogy nőnek a gyerekek, egyre kevesebben akarnak majd az előszoba szőnyegére kakilni.
