nlc.hu
Sztárok
Újabb közönségsiker a láthatáron

Újabb közönségsiker a láthatáron

Új premierre készülnek a Madách Színházban.

Nagy Sándor
Nagy Sándor

A sors bolondjai című vígjátékkal várja február végétől a közönséget a Madách Színház. A vígjáték négy szereplője két fiatal pár. Chuck és Gail az esküvőjére készül, ám Jay és Bonnie jövője korántsem ilyen egyértelmű. Meglehetősen önfejű, makacs fiú és leány áll szemben egymással, inkább kínpadra mennének, semhogy elismernék egymás igazát. Kapcsolatuk szélsőséges érzelmi hullámzások, nagy konfliktusok és komikus helyzetekbe ágyazott szakítások közepette zajlik. Az időközben házasságra lépő Chuck és Gail együttléte sem zavartalan, nem tanulták még meg az egymáshoz való alkalmazkodás tudományát. Így aztán addig megy a csatározás, amíg mind a négyen kénytelenek rájönni, hogy a szerelem nem az akarat mindenáron való érvényesítésén múlik, hanem azon a régi bölcsességen, hogy „soha ne feküdjetek le haraggal!”, továbbá „ne veszítsétek el a humorérzéketeket!”. A darab főszerepeiben Balla Eszter, Pikali Gerda, valamint a „nyuszómuszós” reklámból ismert Magyar Attila és a musicalszínpadokról ismert Nagy Sándor komédiázik. A rendező Szirtes Tamás.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top