Anikó rövidre vágott körmeiről épp a fekete lakkot igyekeztek eltávolítani, amikor megérkeztem hozzá a fotózásra. Általában nem festi a körmeit, de férjével nemrég részt vettek egy felnőttfarsangon mint ősember és ősasszony, és hát az utóbbihoz ez a szín dukál. Szinte szóhoz sem jutottam… Anikó pezsgett, próbálgatta a neki szánt ruhákat, a lányok köré sereglettek, és csak úgy szálltak a levegőben a jobbnál jobb fogyókúratippek. Ötvenhárom kiló. Ennyit adott le Marsi Anikó és Palik László összesen. Ám Anikó még nem elégedett, szeretne további hét kilótól megszabadulni. Hogy honnan, nem tudjuk… Pedig tényleg fürkésző tekintettel vizslattuk, hogy találjunk valami kifogásolnivalót kifogástalan alakján. Hiába.
– A pici fiad még nincs kilenc hónapos, te mégis nagyon jól nézel ki.
– Két hónapja nem szopik Vince, így most én is elkezdtem odafigyelni arra, mennyit és mit eszem. Ez nem jelenti azt, hogy ellenállok minden kísértésnek. Az egyetlen, ami hiányzik az életemből, hogy nem tudok annyit és olyan intenzíven mozogni, mint a gyerekeim születése előtt. De persze nem csüggedek, hiszem, hogy eljön még annak is az ideje, amikor heti ötször két órát tudok majd edzeni. Természetesen van bennem hiúság, szeretném visszanyerni az alakom, de korántsem vagyok annyira elszánt, mint Laci. Ő több mint harminc kilót adott le, hónapok óta csak zöldségeket és gyümölcsöt eszik. Emellett persze sportol is. Szerintem ő maga sem gondolta, hogy közel az ötvenhez ilyen jól fog kinézni. Nekem persze mindig tetszett, de most aztán igazán szép a teste. Bele kell húznom, nehogy lemaradjak mögötte.
– Nem ijesztő olyasvalakivel együtt élni, aki saját magával is ennyire szigorú?
– Nem tagadom, a kezdetek kezdetén elég furcsa volt nekem, hogy egy olyan férfival hozott össze a sors, aki nemcsak le akarja, de le is fogja venni a vállamról a családfenntartás felelősségét. Tizennyolc éves korom óta önellátó és öneltartó voltam, fogalmam sem volt, miként fogom megszokni, ha eltartanak. El sem tudtam képzelni, hogy majd zsebpénzt kapok a férjemtől, de minden annyira magától értetődően alakult, annyira természetesen osztódtak le közöttünk a szerepek, hogy hamar elmúltak a félelmeim. Laci egyébként szerintem velünk elnézőbb, mint saját magával. Úgy értem, sosem fordult elő, hogy piszkálódott volna amiatt, mennyit híztam a terhességem alatt. Nagyon is rosszulesett volna. De arra is volt példa, hogy elfelejtettem vacsorát főzni neki. Ilyenkor sem esik kétségbe, és nem is tesz szemrehányást.
– Nehéz téged elképzelni a konyhában sürögve.
– Pedig igyekszem ellátni a klasszikus női szerepeket. Úgy gondolom, egy nőnek igenis fel kell magát találnia a konyhában, be kell tudnia rakni a mosást, kivasalni a ruhákat, és időnként az sem árt, ha szól egy-két jó szót hazatérő férjéhez.
– Te ennyire pedáns feleség vagy?
– Csodát! Nem erről van szó. Szerencsés feleség vagyok, aki megteheti, hogy azokat a feladatokat lássa el, amelyeket a természet neki szánt. Úgy értem, pontosan tudom, hogy vannak családok, sőt a legtöbb család talán olyan, ahol a kényszer határozza meg a tennivalókat és osztja le a szerepeket.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában, amelyet most maxinyaklánccal is megvásárolhatsz háromféle színben. Keresd az újságárusoknál!
