nlc.hu
Aktuális
A cseresznyefa

A cseresznyefa

Feküdt az ágyon. Olvasott. Idõnként rátette a hasára a kezét. Próbált másra gondolni. Figyelte a nõt, aki bejött az apró kórházi szobába, lassan leült az ágyra, és vetkõzni kezdett. Nem nézett senkire, csak idõnként kifújta az orrát. Igyekezett úgy tenni, mintha nem volna semmi baja.




Hozzá bejött két orvos is. Vigasztalták, hogy lehet még gyereke, és hogy ez egy tízperces műtét, hamar túl lesz rajta…

Ő befordult a falnak. Nem akarta hallani. Mit tudják ezek, gondolta. Mi tudhatják?! Őt nem vigasztalta senki. Még csak a férje sem kísérte el.
Amikor leszállt a buszról és elindult a körútról befelé a szürke pesti bérházak között, még elszánt volt. Gyorsan ment. Aztán feltűnt a kórház. Szinte fekete volt. A falakról pergett a vakolat és az ablakokból hideg, kékes neonfény világított. Lelassított. Istenem, miért is jött ide, miért? A szél hideg esőcseppeket köpdösött az arcába. Hirtelen átment a túloldalra, hogy minél messzebb legyen a kórháztól, hogy ne kelljen látnia ezt a betegségekkel teli szürkéskék szegényházat. Elment a cukrászda előtt. Az orrát megcsapta az édes krémesek illata. De hányingere lett. És ettől hirtelen eszébe jutott a férje arca, ahogy nem néz rá, ahogy nem szól, csak hallgat órákon keresztül. Nem mondja se azt, hogy menjen, se azt, hogy ne, mégis mintha küldené…

Gyáva – mondta ki hangosan és ekkor látta, hogy a Végtisztesség Bt. kirakata előtt áll. Megrémült és futni kezdett. Holnap már jöhet haza, vigasztalta magát, szabadságot se vett ki, csak elkéredzkedett. Holnap már otthon alszik.
Ott az ágyban, miután felvették a kórházba, nagyon próbált figyelni a keresztrejtvényre. De aztán bejött az a másik nő, aki sírt. Meglepődött a könnyeken. Neki nem voltak könnyei.

– Magának mi lesz? – kérdezte a nővérke, mikor egyszerre feltépte az ajtót.
– Kaparás – vetette oda rekedten, mint valami szitkot.
– És magának? – fordult a másik nőhöz, aki már nem sírt, csak bámult kifelé a szürkeségbe.
– Műszeres befejezés… – nyögte ki, és lassan hozzátette, inkább csak magának – vagyis kaparás…
A nővérke egyáltalán nem ütközött meg:
– Akkor mindjárt visszajövök – mondta – vért veszek mindkettőjüktől – majd kiviharzott a szobából.
Milyen illedelmes szavakat tudnak kitalálni az orvosok az abortuszra, műszeres befejezés!, gondolta és egy pillanatra felnézett a keresztrejtvényéből.

– Ne sírj, mindjárt túl leszel rajta – szakadtak ki belőle a szavak. – Nekem már volt ilyen, egyszer régen… Túl lehet élni. Tudod, most vettünk egy kis házat. Minden pénzünket ráköltöttük. Én nem bírtam a panelt. Ott laktunk eddig. Csak aztán megláttuk ezt a házikót, ott fönn a Mesélő-hegyen. Csak egyetlen szoba van benne, meg egy kis konyha, és ami jó, hogy még egy kamra is. Nincs vezetékes víz, csak fúrt kút, és abból csak locsolni lehet. Út sincs, a sarat tapasztjuk ilyenkor tavasszal. De a kilátás gyönyörű, esténként a házak apró csillagfényéi ragyognak szerte a láthatáron. És aztán ott van a kert. Gyönyörű, vad, buja – még ilyenkor is, amikor egyetlen levél sem zöldell a fákon. Aztán az a cseresznyefa. Hetvenéves, vagy talán még több is. Vastag törzsét a két karommal sem érem át. A gyümölcse lédús, édes és ropogós. Május végén már úgy csillognak rajta a piros gyöngyszemek, mint ékszerek a karácsonyfán. Van egy ága, ami olyan, mint az édesanyám karja – és sóhajtott egyet. Ha felülök rá, olyan mint egy fotel a paradicsomban. Képzeld csak el, feletted a kék ég, zöldellő lombkorona, és csak ki kell nyújtanod a kezed néhány édes gyümölcsért! – elhallgatott.

–A hegy lábánál dolgozom… – folytatta – feketén, egy éjjel-nappaliban. Nem jelentettek be, és bármikor ki is tehetnek. Most is csak elkéredzkedtem, a főnök nem tudja, hol vagyok. Józsit pedig épp tegnap rúgták ki. Talál majd másik munkát. Jó szakmája van. Ács. Mint Jézus Krisztus apja – és kicsit nevetett. – Előbb-utóbb felveszik majd, és addig is rengeteg ház épül a hegyen. Csak nem lehet tudni, hogy mikor. És tartozunk is… – tette hozzá. – Sokkal. Arra rámegy az én fizetésem.
Figyelte magát, ahogy magyarázkodik, és azt érezte, minden szava hazugság. Pedig valóban ott volt a ház, a kert, a cseresznyefa, az adósság, csak éppen volt még valami. Az, ahogy Józsi hallgatott, amikor megmondta neki, hogy gyereket vár. A férfi felöltözött, és elindult dolgozni, még csak nem is köszönt. Este sem, amikor hazatért, csak mordult egyet. És ez így ment napokig. Aztán egyszer reggel kiöntötte a kávét. Mind lecsorgott a földre, a ruhájára csapódott, a férje arcába fröccsent, és Józsi felordított. “Mit akarsz tőlem, mondd meg, mit még?!”
Ekkor határozta el…

Másnap a kórházban a tízperces műtét után, kábán ébredt. Már nem émelygett. Felöltözött és szinte észrevétlenül suhant ki a házból.
– Túl vagy rajta? – kérdezte este Józsi.
– Túl – mondta ernyedten és még sokáig nem mertek egymás szemébe nézni.
Reggelre – talán vigasztalásul – kivirágzott a cseresznyefa. Hófehér ruhájában tündökölt, mint a legboldogabb menyasszony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top