Benedek 2015 szeptemberében kezdett Magyarországon egy állami óvodában, ahová némi kérlelés után vették fel. A bölcsisekkel kezdték a beszoktatást, így mikor már Benedekre került a sor, addigra volt egy is közösség, nem nagyon találta meg a helyét, barátja sem volt egész évben. Az óvó nénikkel nagyjából szerencsénk volt, mondjuk az egyik azt kamuzta a gyereknek, hogy felhívott és mindjárt jövök, de végül ezen túlléptem, mert éppen ehhez az óvó nénihez kötődött Benedek.
Ezek után egy hét ovi, egy-két hét betegség, minden reggel sírás, gyötrelmes volt a kezdet.
Majd pár hónapra rá nem hosszabbították meg az óvó néni szerződését, ez sem sokat segített. Sem a dadusok, sem az óvó nénik nem nagyon tudták kezelni a gyerekek közötti konfliktusokat, volt olyan, hogy az udvaron egy nagyobb (rossznak elkönyvelt) gyerek magában sírt, aztán mikor odamentem hozzá, kiderült, hogy büntetésben van. Később odajött hozzám egy óvónő, hogy magyarázza a magyarázhatatlant, nyilván érezte, hogy ovisokat nem kéne hagyni magukban sírdogálni. Megtudtam azt is, hogy azt mondták a gyerekeknek az óvónők, hogy ha csípős vagy harapós gyerek bántja őket, adják vissza neki ugyanúgy, ami szintén nem fért bele nekem.
Jellemzően szeretetmegvonással neveltek, azaz aki nem viselkedett elég jól, azt elutasították, azzal nem voltak kedvesek, és ezt annyira megértette Benedek, hogy nagyon jó gyerek volt az óvodában, majd otthon kiengedte a felgyülemlett feszültséget. Végül úgy döntöttünk, elvisszük onnan egy magánoviba, ezt szerette, volt barátja, de sajnos a vezetés nem volt kompetens, és az óvoda bezárt.
Most Németországban lakunk, félnapos állami oviba jár.
Itt 8-9 között érkeznek a gyerekek, mindenki maga viszi a reggelit, ami elvileg cukros nem lehet – megjegyzem így mindenki azt eszi, amit szeret, és nem maradnak ázottzsemle- meg párizsihalmok. Az óvó nénik a gyerekekkel együtt reggeliznek, ez nagyon aranyos szokás szerintem.
„Nincs a német ovi mögött olyan nagy varázslat, tényleg mégis sokkal jobb az eredmény.” Fotó: MTI/Komka Péter
A német óvoda általában fizetős, a szülők keresetétől függ a díja, illetve attól, hogy hány órát tartózkodik a gyermek az oviban (ez egységesen szabályozott a tartományokban). Az iskola előtti év, felkészítő a sulira, a mi tartományunkban ingyenes. A csoportok vegyesek, a mi csoportunkban mindenkit 13 órakor visznek haza, a másik két csoport tovább van bent. Mindennap van egy körbe üléses foglalkozás, ezt leszámítva a gyerekek eléggé szabadon dönthetnek, hogy mit akarnak csinálni:
- Mehetnek a tornaterembe, ott van hinta (időről időre cserélik, hol kétszemélyes, hol kuckós-zsákos), bordásfal, alatta nagy matracok, néha tesznek padokat ferdén a bordás falra.
- Lehet menni az udvarra.
- Választhatják a kis kuckót a csoportszobában.
Ezekre a helyekre „be kell jelentkezni”, a gyermek a jelét odahúzza a tornaterem, vagy az udvar, vagy a kuckó képére.
Délben zöldséget, gyümölcsöt kapnak – ezt a szülők viszik be, az óvónők szabályozzák, hogy ki, mikor, mit vigyen. A mi csoportunkban mindenkit hazavisznek ebédre, ezért nálunk nincs alvás (de a kuckóban van rá lehetőség), a másik csoportban ott ebédelnek a gyerekek, két konyhás néni van, ott készül helyben az ebéd.
A két óvó néninhez nincs dadus, minden csoport vegyes, van a mi csoportunkban is pár pelenkás gyermek, simán pelenkázzák őket az óvó nénik, nem csinálnak belőle problémát.
Ami a legszebb, legdöbbenetesebb volt nekem, hogy itt a gyerekeknek van portfóliójuk, ami egy nagy kék irodai mappa, benne képek, az óvó nénik által megírt ovis mindennapok, történetek, kis üzenetek, leírások, hogy mi hogy volt, emlékek a gyerekeknek, egy-egy valamiért fontosabb rajzuk. Az utolsó évesek a Bagoly klub tagjai, nekik vannak külön programok, idén már kétszer voltak színházban illetve bábszínházban a gyerekek, megnézték a helyi könyvtárat, sőt van olyan is, hogy oviban alvós este, amikor buliznak az ovisok. Ezekre mindig külön szednek pénzt (8-12 eurót), és ezekről az eseményekről is bekerülnek emlékek a mappába. A baglyok aztán kirepülnek év végén egy rituálé, ünnepség keretében: átszaladnak az udvaron felállított kapun, és persze megkapják a portfóliójukat.
„Azt hiszem, hogy a fő előny, hogy az óvónők nincsenek túlterhelve, így valóban van idejük, energiájuk a gyerekekre figyelni.” Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
Az igazgatónő egy tündér, épp úgy dajkálja a gyerekeket, ha kell, mint az óvó nénik, meg terelgeti őket, a gyerekek annyira szeretik, hogy sokan minden reggel beköszönnek neki, és ha nincs az irodájában, aminek többnyire nyitva az ajtaja, akkor csalódottak, vagy esetleg megkeresik.
Amit még szeretek a német oviban, hogy tartanak a szülőkkel egy személyes megbeszélést évente egyszer, elmondják, hogy a gyerek mit csinál, miben fejlődik, javaslatokat is tesznek, de például rákérdeztek a mi helyzetünkre is, érdekelte őket a gyerek háttere. Ilyenkor mindkét óvónő ott van, és egy másik tart foglalkozást a gyerekeknek.
Itt sem minden fenékig tejfel, de az ovival pont nagyon elégedettek vagyunk.
Itt is vannak babakocsi mellett dohányzó szülők is, de például idegbetegen ordító szülőt még nem láttam. Azt hiszem, hogy a fő előny, hogy az óvónők nincsenek túlterhelve, így valóban van idejük, energiájuk a gyerekekre figyelni. Még arra is jut erejük, hogy az olyan gyerekekkel, akik nem beszélnek németül, mint Benedek, megértessenek mindent. Olyan empátiával fordulnak feléjük, hogy észre sem veszik a gyerekek, hogy más nyelven beszélnek. Egyszer kérdezte valaki Benedektől, hogy hát hogyan beszél az óvó nénivel, mire Benedek közölte, hogy az óvó néni tud magyarul. De persze nem, csak valahogy fel sem tűnt neki, mert amit Benedek magyarul gagyarászott, azt annyira meg akarta érteni az óvó néni, hogy végül tényleg meg is értette.
Nincs a német ovi mögött olyan nagy varázslat, tényleg mégis sokkal jobb az eredmény.
