A szeretet szó mára elcsépeltté vált, de talán azért, mert csak kevesen tudják, mit jelent valójában. Szeretet nélkül nem lehet élni, ezért mindannyian vágyunk rá, és mindent meg is teszünk azért, hogy bebizonyítsuk, érdemesek vagyunk rá. Pénzt, hatalmat, rangot – és ki tudja, mi mindent – szerzünk, mert azt hisszük, csak így válhatunk szerethetővé. Úgy gondoljuk, a hibáinkkal együtt nem vagyunk azok, mint ahogy talán mi sem tudjuk igazán elfogadni mások hibáit, másságát. Ez az ösztön szintjén működő elváró, birtokló, zsaroló, függőséget létrehozó szeretet, amely mögött a félelem húzódik meg. Félelem attól, hogy nem vagyunk szerethetőek.
Aki így él, örökösen visszaigazolást keres ennek ellenkezőjére, de amint megtalálja, máris keres tovább, mert kell egy következő visszaigazolás, ezért csak rövid ideig tud boldog és elégedett lenni. Közben játszmákat működtet, amelyek során különféle szerepeket ölt, ezeket aztán magán felejti, és idővel a sok – észrevétlenül rögzült – szerep viselkedésmintává alakul, önálló életet kezd élni felette, mígnem teljesen elfelejti, ki is valójában.
A lélek alkímiája
„Életünk célja önmagunk megismerése és beteljesítése – mondja Sághy Enikő médium, spirituális önismereti tanácsadó. – A játszmáinkat tapasztalásul kértük, hogy megismerhessük a szerepeink mögötti árnyékén-tulajdonságokat, többek között a kishitűséget, a haragot, a gőgöt, az irigységet vagy a féltékenységet. Ilyenkor, amikor a félelmeink mentén gyűjtünk tapasztalatokat, kétségbeesetten, küzdelmesen, vádaskodóan, türelmetlenül, önbizalom nélkül, bűntudattól terhelve élünk. A rezonancia törvénye értelmében ekkor megoldandó feladatként olyan élethelyzetekbe kerülhetünk, mint a munkanélküliség és a pénztelenség, a válás vagy a »se vele, se nélküle« kapcsolatok, a szüleinkkel való ellenségeskedés, nehezen gyógyítható vagy visszatérő betegségek és más, megoldhatatlannak látszó problémák. Elveszítjük harmóniánkat, nem találjuk meg hivatásunkat, és működtetjük karmánkat.
Amikor azonban felismerjük szerethetőségünket, és önmagunkat tisztelve, feltétel nélkül, elfogadóan szeretve, önmagunkban bízva élünk, egészen más minőségű életet teremtünk magunknak. Minden ember lelkében ugyanis eredendően ott él szerethetőségének hite, az a teremtőerő, amelynek felismerése és aktivizálása maradandóan ki tudja oldani a több évtizedes energiablokkokat. Ez a lélek alkímiája, mely által új minőségű energiák szabadulnak fel bennünk, és a vonzástörvény értelmében új élethelyzetek, sokkal kellemesebb események történnek velünk. Hogy erre képesek legyünk, fel kell emelni rezgésszintünket, amelynek eszköze a magenta energia.”
Magenta – a félelmet megváltó energia
Ahhoz, hogy szembesülni merjünk „hibáinkkal”, félelmeinkkel, nagy bátorságra van szükségünk. Sághy Enikő meditációs módszerének, a teremtő önismeretnek az alapja a neonosan rezgő, padlizsánlila színű magenta energia, amely erőt ad a szembesüléshez. Amikor ugyanis a hibáinkkal szembesülünk, megszégyenülve érezzük magunkat.
A magenta a megszégyenüléstől való félelmet oldja ki. Használata emeli rezgésszintünket, így erőt ad ahhoz, hogy a begyakorlott viselkedésmintáinkat, rögzüléseinket, kényszereinket, blokkjainkat, szerepeinket, árnyékén-tulajdonságainkat megbocsássuk és kioldjuk, azaz túllépjünk félelmeinken. Megnyitja továbbá az emlékezést mindarra, amit ősvalónkban hordozunk, így ráláthatunk értékeinkre, képességeinkre, tehetségünkre, tehát valóságos énünkre.
A mindentudás birodalma
A meditáció során energiaszintünket emelve megnyílik ősvalónk, amely a szívcsakra és a csecsemőmirigy között található. Ez lelkünk magja, a félelemmentesség helye, valóságos énünk, teremtő energiánk, biztonság- és önbizalomérzésünk, emlékezésünk és minden tudásunk birodalma. Ősvalónk ugyanis több ezer előző életünk képlenyomatát őrzi, amelyek jelenlegi életünk alapját adják. Tartalmazza karmáink miértjeit, minden ok-okozati összefüggést, félelmeink elengedésének módját, valódi hivatásunkat, a válaszokat minden kérdésünkre.
Mivel ősvalónkban nincsenek félelmek, ezért emelkedett rezgésszinten a szembesülést nem árnyékolhatja be a félelem, így nem tudnak úrrá lenni rajtunk régi rögzüléseink, kényszereink. Ezért válhatunk képessé problémáink valós okát felismerni, majd átírni, és ezáltal óriási változásokat elérni. A módszert használók csodálatos eredményeket érhetnek el életük minden területén. El tudják engedni fájdalmaikat, sérelmeiket, és rendezni tudják viszonyaikat szüleikkel, testvéreikkel, párjukkal, gyermekeikkel vagy éppen főnökünkkel. Képesek megtalálni betegségeik, meddőségük, esetleg örömtelen szexuális életük okát, megbocsátani és letenni a múltból hozott bűntudatot vagy a hiábavalóság érzését, kioldhatják karmáikat, születési traumáikat, megtalálhatják hivatásukat, és rendezhetik pénzügyi problémáikat. A más dimenzióban megszerzett tapasztalat segít megváltoztatni gondolkodásmódjukat, helyére tenni az önértékelést, átértékelni eddigi életüket, és elbúcsúzni megszokásaiktól.
Fokozatos felszabadulás
A meditáció lehet vezetett – egyéni vagy csoportos –, és a technikát elsajátítva otthon egyedül is végezhető. Minden alkalommal annyi felismeréshez jutunk, amennyit az adott tudatszintünkön fel tudunk dolgozni. Fokozatosan, mint a hagyma héja, hullik le rólunk a sok ránk tapadt félelem, és a blokkoló energiák átalakítása új teremtőerőhöz, új személyiséghez juttat. Fokozatosan válik ismertté számunkra lelkünk teremtőereje, és az az energia, amely eddig ellenünk dolgozott, ezután értünk fog – örömöt, elégedettséget, egészséget, sikert és teljességet híva életünkbe. Így válhat mindenki szabaddá, mindentől és mindenkitől független, spirituálisan felnőtt emberré.
Tipp: www.spiritualisonismeret.hu » |