nlc.hu
Aktuális
15 ezer euróért adtak el egy tinilányt Berlinben

15 ezer euróért adtak el egy tinilányt Berlinben

Pontosan 15.500 euróért kelt egy 14 éves kurd lány Berlin szívében.

 15 ezer euróért adtak el egy tinilányt Berlinben

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap cikke szerint a megdöbbentő adásvételre még tavaly novemberben került sor Berlin egyik központi kerületében, Kreuzbergben élő két kurd család között. A 14 éves Jasmin és a 19 éves Karmuran között valóban szerelem szövődött, a kezdeti “love-sztori” mára azonban gyűlöletbe torkollott.
A török származású kurd fiú családja tavaly ősszel 15.500 eurót (4,1 millió forint) fizetett a szíriai kurd Jasmin szüleinek, hogy Karmuran megkaphassa szíve választottját. A szülők kezdetben többre taksálták lányukat, és az összegnek háromszorosát kérték, de a jövendő anyós és após ennyit nem volt hajlandó áldozni. A lány családja végül beérte a 15.500 eurós ajánlattal, az adásvételt pedig egy helyi – szintén kurd – jegyző hitelesítette. Ezután már – legalábbis az iszlám jog alapján – létrejöhetett a frigy, amelyet a berlini Kurdisztáni Iszlám Szövetség hitelesített.
A fiatalok házassága azonban néhány hónap után zátonyra futott, Karmuran időnként agyba-főbe verte cseperedő feleségét, aki – héthónapos terhesen – visszamenekült családjához. A szülők természetesen visszafogadták, hisz – mint a sajtónak elmondták – már a láttára is szinte meghasadt a szívük.
 
Csakhogy ebbe Karmuran szülei nem nyugodtak bele, és a Bild am Sonntag beszámolója szerint most visszakövetelik pénzüket. Olyannyira, hogy erőszakkal fenyegették meg a feleség családját, ha az összeget nem fizeti vissza. Jasmint azonban már nem, csak a pénzt követelik.
Az ügy a berlini szenátust is megrázta, és a honatyák utasították a kreuzbergi ügyészséget: haladéktalanul kezdjen vizsgálatot. Az újság szerint a rendkívüli botránynak csakis vesztese lehet, és valószínű, hogy a két családfő börtön nélkül aligha ússza meg.
 
MTI 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top