nlc.hu
Sztárok
Exkluzív interjú álmaink hercegével. Aki nem szőke!

Exkluzív interjú álmaink hercegével. Aki nem szőke!

A Perzsia hercegében főszerepet játszó (egyébként elég jóképű) Jake Gyllenhaal a díszbemutató előtt az NLC-nek receptekről, kutyáról, testedzésről és kalandéhségéről mesélt...

– Ez az első olyan filmed, amelyben akcióhőst alakítasz. Azonnal elvállaltad a szerepet?

– Érdekelt a lehetőség, de hezitáltam, amikor felkértek rá. Ennek többek között az az oka, hogy eddig senkinek nem sikerült számítógépes játékból jó filmet csinálnia. Ezért ez egy kicsit visszatartott, hiszen a Perzsia hercegének alapját is egy játék adta. A félelemnél azonban nagyobb volt bennem a kíváncsiság, és az a vágy, hogy valami olyanban vegyek részt, amit nem várnának tőlem az emberek. Érdekelt, hogyan lehet egy ilyen szerepre felkészülni, hogyan lehet a karaktert megformálni.

Jelenet a Perzsia hercege című filmből
Jelenet a Perzsia hercege című filmből

– Apropó, felkészülés. Lenne egy kifejezetten intellektuális kérdésünk ezzel kapcsolatban: miként sikerült a megfelelő formába hoznod a testedet a forgatásra…?

– A felkészülés több szakaszból állt. Az első szakasz a hajé volt. Hat hónapomba telt, hogy megnövesszem. Ez volt a legnehezebb az egészben. Egyszerűen nem tudod elképzelni, milyen nehéz is ez. Hihetetlen, hogy mennyi erőre volt szükségem hozzá. Tényleg nagyon komoly feladat a hajat megnöveszteni! Majdnem nehezebb, mint színésznek lenni. Kemény edzés: törődni kell vele, ápolást igényel.

– Tudom, a samponok meg ehhez hasonlók…

– Hát igen, a sampon. De ez már a második szakasz. Arra oda kell figyelni, hogy sampont és kondicionálót is használjunk. Én is használtam mindkettőt. Nem 2 in 1 változatot. Nagyon fontos, hogy külön legyen. Ezenkívül a művelet segít az izomfejlődésben is: a fejbőr masszírozásától a bicepsz erősödik. Ráadásul, ha ezt az egész mosás-masszírozás folyamatot jó pozícióban végezzük, a hasizmunk is fejlődik. Nos, ez a titok. Így készültem fel a Perzsia hercege: Az idő homokja szerepére. Ezek az új tények, bár ezekről még kevesen tudnak. Nekem bejött. Mindenki láthatja majd a mozikban. Ó, majd elfelejtettem: az egészet Marokkóban még kiegészítettem azzal, hogy kizárólag csapvizet ittam.

Jelenet a Perzsia hercege című filmből
Jelenet a Perzsia hercege című filmből

– Már látom a jövő évi projektet… Új kiadvány: személyi edzés Jake-kel…

– Dehogy. A Perzsia hercege DVD-n lesz extra a következő címmel: „Hogyan hozta formába magát Jake Gyllenhaal?”

– Na de most komolyan: nyilván segített a tested formában tartásában az is, hogy szeretted saját magad csinálni az akciójeleneteket.

– Igen, bár sajnos nem engedtek mindent. Nagyon szerettem egyébként azt is, hogy a forgatáson harci sérüléseket szereztem. A testemet több vágás és zúzódás ékesítette. Imádtam őket, egyenesen büszke voltam rájuk. Folyamatosan mutogattam őket, amivel a többiek idegeire mentem. Furcsa, hogy mennyire élveztem az egészet.

– Forgatnál máskor is akciófilmet?

– A következő filmemben (Love and Other Drugs) egy Viagra-árust játszom majd, illetve most fejeztem be egy sci-fit (Source Code) Duncan Jones rendezésében. Így jöhetne megint valami kis kalandos dolog. Szeretnék még akciófilmben játszani, nagyon szórakoztatott ennek a forgatása is. A hétköznapi életben is aktív vagyok, így a vásznon is belefér, hogy az legyek.

Jelenet a Perzsia hercege című filmből
Jelenet a Perzsia hercege című filmből

– Ha nem forgatsz, és samponozással sem edzel, mit csinálsz?

– Szeretek a családommal lenni. Szívesen főzök, imádok zöldséget termeszteni, beszélgetni és biciklizni.

– Mi a tuti Jake Gyllenhaal-recept? Mivel veszel le egy nőt a lábáról?

– Ezt nem tudom megmondani. Nincs egy kimondott étel, amit nagyon jól csinálok. Az egész hangulatfüggő, ráadásul minden a bevásárlással kezdődik, amikor elmegyek a piacra. Sose tudom, mit veszek majd. Ott meglátom, ami megtetszik, bevásárolok, és a beszerzett alapanyagokból készítek valamit.

– Említetted a családot. Részben svéd származású vagy, de sosem voltál még Svédországban. Évekkel ezelőtt úgy nyilatkoztál: annyi kapcsolatod van az országgal, hogy egy Volvót vezetsz. Mi most a legközelebbi kapcsolatod Svédországgal?

– Egy Audi.

– Egy Audi?

– Igen, német autó. Azt kérdezted, mi a legközelebbi kapcsolatom.

Jake egy-egy forgatási szünetben kutyávál játszik
Jake egy-egy forgatási szünetben
kikapcsolódásként kutyával játszik

– És a kutyád? Német juhász…

– Tényleg. Imádom, hihetetlen alak. És nagyon jó forgatási kutya. Megtanulta, mi hogyan működik egy-egy forgatáson. Tudja, ha elhangzik a „forog” utasítás, akkor neki nyugton kell maradnia. Olyankor megnyugszik, és várakozik. De amint azt hallja, hogy „ennyi!”, újra életre kel. Nemhiába, német. Nagyon jól tudja követni a szabályokat…

– Idén harmincéves leszel. Jelent ez valamit neked?

– Ez az az idő, amikor az ember először összegez.  Ha visszanézek, azt látom, hogy az életem felét színészettel, munkával töltöttem, de van még terület, ahol fejlődnöm kell. Sokat dolgoztam, és más dolgokra nem fordítottam elég időt.

– Van egy gyűrű a kisujjadon, amelyet az interjú alatt többször forgattál. Mi van beleírva?

– Carpe diem.

London, 2010. május 6. A Perzsia hercege május 20-tól látható a mozikban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top