Talán azért viselkedsz ilyen kegyetlenül a gyerekekkel, mert sanyarú gyerekkorod volt. Vagy csak utálod az életed. Alul vagy fizetve. Idegesítenek, mert már 30 éve nyomod a pályán, és rájöttél, hogy javíthatatlanok, nem lehet belőlük rendes kockát faragni. Kis semmirekellőknek látod őket, akik azért születtek erre a földre, hogy téged kikészítsenek.
Lehet, hogy a pályád kezdetén még lelkes voltál, programokat szerveztél a gyerekeknek, és akartál valamit, valami olyat, amiért megéri küzdeni. Voltak vízióid, hogy átadod nekik a tudást, segítesz elindulni az életben, jobbá teszed a jövő nemzedékét. Aztán néhány év alatt megtapasztaltad, hogy pár igazán kedves és jó gyerek közé mindig keverednek „büdöskölkök”, akiktől nem lehet normálisan órát tartani, akik lusták, nem akarnak tanulni, nem érzik át, mennyire fontos munka zajlik az iskolában, és minden erejükkel azon vannak, hogy megszabaduljanak minden kötelességtől.
Egy idő után ellenséget kezdtél látni bennük, személyes sértésnek vetted, és a bosszún törted a fejed.
Nehogy már a kis taknyosok irányítsanak, majd te jól megmutatod, ki az úr a házban. Vagyis az iskolában. Majd biztos hagyni fogod, hogy a fejedre nőjenek, és szemtelenkedjenek, rohangáljanak, fára másszanak, lábat lógázzanak. Nem, ezt nem hagyhattad, visszavágtál, aztán már rendszerré vált, hogy egyből odacsapsz, meg sem várod, hogy mit szeretne igazából az a gyerek, ha az engedetlenség legapróbb jelét látod rajta, akkor lesújtasz a „kis mocskokra”.
„Kis mocskok.” Tőled van az idézet, a szemedben a gyerekeink csupán kis mocskok, akik nem érdemlik meg az emberi bánásmódot, mert nem ülnek katonás rendben, és bizony nem magolnak be mindent, amire azt mondod, hogy márpedig be kell magolni. Elárulok egy nagy titkot: nem azért csinálják, mert az ellenségeid, nem személyes támadás a részükről, hanem azért csinálják, mert gyerekek.
Részlet a Key&Peele című sorozatból
Neked pedig felnőttnek kellene lenned annyira, hogy lásd, nem az a megoldás, ha hároméves szinten gondolkodsz, aki lapáttal fejbe veri a homokozóban azt, aki zavarja a köreit. Hároméves megoldás, amikor bosszút állsz egy gyereken a magatartása miatt úgy, hogy egyeseket osztasz neki matekból. Kicsinyes bosszú, hogy beíratod a gyerekkel az üzenőjébe, hogy
„Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra, szaladgáltam.”
Szaladgált. Most komolyan? Egy másodikos gyerek szaladgál, világégés, armageddon, borzalom, ez aztán a szégyen szülőre és iskolára nézve. Nyilván ne szaladgáljon, ha nem szabad, de ha mégis megteszi, akkor ne szégyenítsd már meg, hát mi van a te lelked helyén? Egy marék macskaszőr?
A szégyen nem ott kezdődik, hogy szaladgál a gyerek. A szégyen ott kezdődik, hogy te, pedagógus létedre egy ilyen üzenetet íratsz vele. Az a szégyen, hogy olyan emberek foglalkoznak a gyerekeinkkel, mint te. Az a legnagyobb szégyen, hogy ahelyett, hogy azon dolgoznál, hogy minél jobban felkészítsd a gyerekeket a felnőtt életre – ami mellesleg a munkád lenne –, inkább azon ügyködsz, hogy úton-útfélen keresztbe tegyél nekik, és megnyomorítsd a lelküket. A szégyent te hoztad a saját fejedre, és csak remélni tudom, hogy egy nap felébredsz, és rájössz, milyen nagy hibákat követtél el. Remélem, hogy eljön ez a nap, és onnantól kezdve soha többé nem mész gyerekek közelébe.
