Amikor összeköltöztem a későbbi feleségemmel, mindenhova kis üzeneteket írtam neki, mielőtt elindultam munkába: „Jó reggelt, szépségem, randizunk ma este?” A bejárati ajtóra ragasztottam általában, hogy biztos megtalálja. De sokszor raktam cédulákat egy mosollyal, szívecskével a tükörre vagy a müzlistányérjára is. Aztán ahogy teltek az évek, az üzenetek is ritkultak, mára abbamaradtak.
Pedig sokkal többet kellene írnom a feleségemnek. Nem sms-t, e-mailt, hanem kézzel írott üzeneteket. Mert ha kézzel írsz, annak többletjelentése van, remek módszer arra, hogy kimutasd, mennyire komolyan gondolod azt, amit mondasz.
Nem kell persze mindennap őrült hosszú szerelmes levelet írni arról, mennyire szereted még a szellentését is.
Inkább csak arról van szó, hogy pár sorban lepd meg néha a feleségedet, hogy tudja, mennyire értékeled és szereted. Vedd elő a papírt és a tollat, és tudasd vele, hogy gondolsz rá.
Ha kézzel írod az üzenetet, abból látja, hogy fáradozol érte. Egy sms egyáltalán nem mutatja ugyanezt. Főleg akkor nem, ha csak annyit írsz, mint általában, hogy „OK”. Nem személyes, nem a te betűid. Igaz, hogy a kézzel írt levélbe nem tudsz beszúrni pajzán gifeket, de sokkal többet tehetsz vele: kifejezheted, milyen mélyek az érzelmeid. Mert leültél, megfogalmaztad, átgondoltad. Azért tetted, hogy megmutasd neki, milyen sokra tartod, mennyire hálás vagy, hogy téged választott. Ráadásul, ha elrontasz egy betűt, akkor ki kell satíroznod, amit sosem tudnál megtenni egy e-mailben. Maximum úgy, ha az összes vázlatról készítenél egy screenshotot.
Ülj le, és írj egy üzenetet a párodnak. Csak azért, mert már régen csináltál ilyet. És nem, a bevásárlólista és a naptárba felvezetett feladatok nem minősülnek üzenetnek. Nem kell, hogy tökéletes legyen, még csak komolynak sem kell lennie. Egyszerűen csak írd le, amit nagyon el szeretnél neki mondani. Mert biztos lehetsz benne, hogy a feleséged hallani akarja.
