A fővárosban és a Dunakanyarban már a múlt héten elkezdték az irtást, bár ennek hatását egyelőre nem érezhetjük. Bárhol járunk, úgy tűnhet, hogy teljesen elözönlöttek bennünket a szúnyogok.
A földi és légi biológiai védekezés mellett a kémiai „fegyvereket” is bevetették: repülőkről, helikopterekről finom ködpermettel borítják be a szúnyogok által uralt területeket. Ehhez napos, jó időre van szükség, mert esőben, szélben nem lehet elvégezni a feladatot.
A minden szempontból legszerencsésebb lárvairtást több okból nem lehet alkalmazni. Bár a szakértők szerint ez a módszer a legkörnyezetkímélőbb, az eljárás az árvízzel sújtott területeken egyelőre nem alkalmazható, az irtószert ugyanis sem csónakkal, sem terepjáróval nem lehet szétszórni az árvíz miatt. Az észak és kelet-magyarországi területeken további várakozásra van szükség, itt ugyanis még nem tudták elkezdeni a szúnyogirtást: mivel a lápos felszín egyelőre teljesen megközelíthetetlen, várni kell a további apadásra. Addig azt tanácsolják a szakemberek, hogy mindenki egyénileg próbáljon védekezni a szúnyogok támadása ellen.
Tippek a szúnyoginvázió ellen:
- Ülj citromfű közelébe, vagy finoman kend be magad a levéllel!
- Jobban megúszhatod a csípéseket, ha friss petrezselyemmel dörzsölöd be a szabadon lévő testrészeidet.
- Az ultrahangos szúnyogriasztó készülékekre is sokan esküsznek. Ez a készülék zavaró környezetet teremt a vérszívók számára, mert olyan frekvenciát bocsát ki, amelyet ezek a rovarok nem tudnak elviselni.
Ha már megcsípett a kis vérszívó
- Használj receptre kapható antihisztaminos krémet. Mivel ezt csak orvos írhatja föl, érdemes előre felkészülni a vásárlásra.
- A hűsító gél nem csak akkor jön jól, ha kificamodott a bokád: csípések után is kitűnően csillapítja a viszkető érzést.
- Már lehet olyan kisméretű és hordozható készüléket is kapni, amely hőkezeléssel közömbösíti a bőrben viszkető érzést okozó anyagokat.
- Mivel a szúnyog méreganyaga lúgos, a savas kémhatású ecet is kitűnő megoldást nyújt.
- Az Aloe vera leveléből kinyert friss és természetes kocsonyás gél is hűsíti a csípés pirosló, égő helyét.