nlc.hu
Egészség
Le akarta beszélni Down-szindrómás lányáról a friss anyukát egy orvos

Le akarta beszélni Down-szindrómás lányáról a friss anyukát egy orvos

Azt mondta a kismamának, hagyja lányát a kórházban, „úgyse csinál majd semmit”. 33 évvel később Emmából sikeres művész lett.

Alig egy nappal azután, hogy életet adott kislányának, Emmának, Mirka Andersont behívatta magához a cambridge-i Rosie Hospital egyik konzultánsa. „Miután a nő közölte velem és a férjemmel, hogy a lányunknak Down-szindrómája van, azt javasolta, hogy hagyjuk a kislányt nyugodtan a kórházban, nagy valószínűséggel úgysem csinál majd semmit az életben” – idézi fel élete egyik legszörnyűbb pillanatát Mirka, majd hozzáteszi, máig nem tudta feldolgozni, hogy mondhatott nekik ilyesmit egy orvos.

„Fölösleges is mondanom, de figyelmen kívül hagytuk, amit a konzultáns mondott. Ahogy lehetett, felpakoltuk a babánkat, és hazavittük.” Kicsit több mint három évtizeddel később Mirka The Sky is the Limit címmel dokumentumfilmet készített Emma életéről, a filmet több neves filmfesztiválon, így az USA-ban, Chilében, Spanyolországban és Norvégiában is sikerrel vetítették.

down-szindróma diagnózis anyaság

Kép forrása: Daily Mail

Mirka a Daily Mail című brit lapnak elárulta, biztos benne, hogy lányát a születése után a Down-szindrómája miatt nem vizsgálták ki alaposan. „Egy hónapig hányt sugárban, mire rájöttünk, hogy a születése után úgy engedték ki a kórházból, hogy egy hatalmas lyuk tátongott a szívén” – mesélte, majd hozzátette, borzasztó érzés volt úgy belekezdeni az anyaságba, hogy közben mindenhonnan azt hallotta, a gyermeke egy értéktelen húsdarab. „Nézzenek rá most! Nem is kívánhatnék tökéletesebb gyermeket!”

Az anyuka elmesélte, férjével sokat kínlódtak azért, hogy lányuk ugyanazt az oktatást kaphassa, mint egészséges társai. „Az elmúlt 33 évet azzal töltöttem, hogy elfogadtassam a világgal, a Down-szindrómás emberek igenis tele vannak tehetséggel és potenciállal.” És Mirka elkötelezettsége szerencsére eredménnyel is járt: lánya művészi alkotásait már a londoni Tate Modern múzeum is kiállította.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top