Tisztelt Ranschburg Jenő!
Három tizenéves gyermek édesapja vagyok.
Néhány évvel ezelőtt elköltöztem a családomtól. A válás azóta sem történt meg, mert úgy véltem, elég, ha egyszerre egy trauma éri őket, és így elmaradt. Most is próbálnám a lehető legkevésbé fájdalmas megoldást választani, de nem tudom, hogyan tegyem. Hiszen ahhoz, hogy ténylegesen új életet kezdhessek, ez elkerülhetetlen. Elmondjam a gyermekeimnek, hogy az a kapcsolat már nem működik, és hogy ettől még őket nagyon szeretem? Vagy ezzel bántanám őket? Bár az is előfordulhat, hogy ők már rég beleszoktak ebbe a helyzetbe, csak én gondolom, hogy nem.
Aztán meg kellene ismertetnem őket az új párommal, akivel évek óta együtt vagyunk (a létezéséről tudnak egyébként), viszont ehhez is kellene egy jó stratégia, hogy elfogadják, és hogy ne bántódjanak meg. Vagy pont az a rossz stratégia, ha nem ismerhetik? Hetente többször találkozunk, de szinte sosem az új lakhelyemen, vagyis nálam. Már gondoltam rá, hogy ha több bepillantást nyerhetnének az életembe, azzal segítenék-e.
Bevallom, elég tanácstalan vagyok. Még az is megfordult a fejemben, hogy visszaköltözöm, hiszen ha én nem is, de a gyerekeim boldogok lesznek, ha otthon lakom. Szüleim tanácsát kikértem, akik ágáltak az ellen, hogy ezt megtegyem, hiszen az a házasság már elmúlt, nem működött (a jelenlegi kapcsolatom viszont rendkívül jó), és hogy a gyerekek érezni fogják, hogy a szüleik között nincs rendben minden. Na és azt is elmondták, hogy a gyerekek már akkorák, hogy lassan nem akarnak majd otthon velünk ülni, és ott maradunk ketten magunkban, egy rossz kapcsolatban, valamint hogy csupán attól, hogy otthon lakom, nem lesznek boldogok. Szerintük próbáljak minél több közös programot, hétvégét szervezni először csak a gyerekekkel, aztán majd együtt. Ráadásul a feleségem még mindig rettentő dühös rám, a lányommal együtt, aki valamilyen szinten társa lett az édesanyjának. Kitalálnak egy-két dolgot néha a bosszantásomra, vagy éppen levegőnek néznek. A lelkiismeret-furdalásom miatt viszont mindezekért nem szólok (nem tudom, jól teszem-e, de nem akarom, hogy a lányommal tovább távolodjunk).
Nem tudom, hogy ezek a kapcsolatok egyáltalán visszaállíthatók lennének-e valaha, és hogy ez a „visszamenekülés” jó ötlet-e, ahelyett, hogy megoldást találnék ezen dolgok megfelelő lebonyolítására.
A párom felajánlotta, hogy keressünk fel egy pszichológust, aki segít ebben. Valahogy ettől ódzkodom, hiszen nem tudom, hogy egy idegen hogyan tudja a lelkiismeret-furdalásomat elhessegetni, hiszen az van, hogy elhagytam őket. Ellenben a jelenlegi kapcsolatom tényleg nagyon jó, nem tudom, hogyan vészelnénk át egymás elvesztését, de a gyerekeim boldogságát is szem előtt szeretném tartani.
Ön is jó ötletnek tartja, tehát lát rá esélyt, hogy egy szakember segíthet ezen helyzet megoldásában, a kételyeim eloszlatásában?
Mit tegyek a fenti helyzetekkel?
Szívesen olvasnék könyvet ilyen témával, hasonló helyzetekkel kapcsolatban. Amennyiben kérhetem, szívesen venném ilyen irányú ajánlását is, hiszen talán kezdetnek az is megtenné.
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Kedves Levélíró!
Igazán sajnálom, hogy hirtelen nem jut eszembe egyetlen magyar nyelvű szakirodalom sem az adott témában, de biztos vagyok benne, hogy ha felkeresi a nagyobb könyvtárakat, talál megfelelőt. Úgy vélem, szüleinek igazuk van: egy boldogtalan házasságot helyreállítani, egy ígéretes kapcsolatot megszakítani már csak azért sem érdemes, mert ha Ön és a felesége is boldogtalanok, nehéz elképzelni, hogy ez boldoggá teszi a családban élő gyerekeket. Bizony, az a javaslatom, beszéljen a gyerekekkel – jobb későn, mint soha –, és tárja fel előttük nyíltan a helyzetet. Számítania kell arra, hogy ellenállásba ütközik, hiszen ők elsősorban azt tudják és érzik, hogy Ön elhagyta a családot – ráadásul elképzelhető az is, hogy a felesége is erősíti a gyerekek ellenérzését.
 |
| Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba |
Eszemben sincs „felmenteni” Önt: nyilván viselnie kell a felelősséget családja elhagyásáért. De – mint tudjuk – a képlet ennél a leegyszerűsített állításnál sokkal bonyolultabb, és vannak helyzetek, amikor az ember nem tehet mást. Ha nyílt és tapintatos, van esélye arra, hogy gyerekei elfogadják ezt a helyzetet – és elfogadják Önt és mostani párját is. Ha valóban nagyon gyötri a lelkiismeret, elképzelhető, hogy egy jó pszichológus sokat tud segíteni.
