nlc.hu
Szabadidő
Macska Paralimpia – avagy hendikepes cicák szépségversenye, mert ilyen is van

Macska Paralimpia – avagy hendikepes cicák szépségversenye, mert ilyen is van

Vagyis lesz, hiszen a világon elsőként rendezik meg Magyarországon a hendikepes cicák versenyét. Hogy miért pont nekik? Mert ezek az állatok gyakran csak szörnyülködést, jobb esetben sajnálkozást kapnak, pedig nem tehetnek semmiről. Mindeközben minden ilyen cica mögött van egy megható történet, és azok a gazdik, akik sérült állatot nevelnek, egész biztosan dicséretet érdemelnek…

Nemsokára kiderül, hogy hányan neveznek a május végi versenyre, a szervezők szerint azonban nagy az érdeklődés, egyelőre a legtöbb cicás gazda arra kíváncsi, mi számít hendikepnek – mondja Kéky Kira, a verseny egyik szervezője.

„Tudtommal a világon sehol nem tartottak még ilyen versenyt, egyedül Amerikában van egy olyan honlap, ahová a sérült állatokról be lehet küldeni fotókat és mindenki megoszthatja a történetét. Azt látjuk, hogy az állatvédők rengeteg cicát mentenek meg, amelyeknek valamilyen maradandó sérülése van, sok pénzt és szeretetet fektetnek bele, hogy meggyógyítsák ezeket az állatokat, aztán gyakran alig, vagy sehogy nem tudnak nekik örökbefogadó gazdát találni, mert mindenki ép, egészséges állatra vágyik, nem háromlábúra vagy félszeműre, pláne vakra. Sokan viszolyognak a látványuktól, jellemzően olyanok, akik a hasonló helyzetben lévő embereket is kerülik. Úgy tűnik, a sérült állatokat csak nagyon kevesen hajlandóak befogadni, pedig ugyanolyan szeretetgombócok, mint az összes többi. Sőt! Többen arról számolnak be, hogy az állatok érzik, hogy őket megmentették, hogy az életben maradásuk a gazdijuknak köszönhető, és ezt a szokásosnál is nagyobb hálával fejezik ki. Egyelőre még éppen csak megindultak a nevezések, sokan érdeklődnek, például, hogy bármilyen fajtájú házi macska, cica jöhet-e, hogy jöhet-e vízfejűnek született cica; vagy akinek szilánkosra tört a lába, és a műtét óta biceg; vagy akinek „csak” a füle hiányzik… A válasz az, hogy mindegy, hogy sérülten született cica, vagy később szerezte a sérülését, mi szeretettel látjuk a Macska Paralimpián. A cél, hogy az emberek lássák, ezek az állatok a hiányosságaik ellenére pont olyan tökéletes bársonytalpúak, mint az összes többi, ráadásul ma már az életminőségük is lehet olyan jó, mint az ép társaiké!

A verseny bírája egy olyan szakember lesz, akinek az összes vizsgája megvan ahhoz, hogy minden cicafajtáról szakértő véleményt mondjon. Raposa Edina Maine Coonokat tenyészt, és azóta figyel oda jobban a sérült cicákra, mióta nála is született egy félvak, végtagbénult macska. Sok tenyésztővel ellentétben Edina nem altatta el ezt a kiscicát, hanem megtartotta, és hogy mennyit számít a gondoskodás: mára ez az ivartalanított kandúr a ház (és a többi macska) ura. Azt kérjük a jelentkezőktől, hogy a cica fotóján kívül a történetét is küldjék el nekünk, mert a legtöbb sérülés mögött megbújik egy olyan történet, egy olyan sorsdöntő pillanat vagy találkozás, amit érdemes lesz a közönség elé tárni” – mondta el Kéky Kira az NLCafénak.

macska paralimpia, szépségverseny,cica

Ez a cica a verseny bírójánál született, vak és a lábai bénák, mégis ő az alom királya otthon

Azt már most megígérik a szervezők, hogy egyetlen gazdi és egyetlen cica sem fog elégedetlenül távozni a versenyről, de a részleteket még nem árulhatjuk el.

Egyébként erről a versenyről az jutott eszembe, hogy az egyik ismerősünknek van egy háromlábú kutyája, akit valóságos hősként ünnepel az egész család évek óta, ugyanis megmentette őket egy rablóbandától. A sok gyerek és a szülők éjjel békésen aludtak a házukban, amikor megpróbálták kirabolni a lakást, azonban a házőrző elüldözte a betörőket, sőt futott a kocsijuk után is, és az üldözés közben elütötték a kutyát. Ő az utolsó erejével hazavonszolta magát, és lefeküdt a saját kutyaháza elé a kertben. Gyakorlatilag vérbe fagyva találták meg reggel, azonnal rohantak állatorvoshoz, aki amputálta a kutya lábát, de nem sok jóval kecsegtette a családot. A hős állat napokig bent, a kandalló előtt aludt, mellette az apukával, aki egyetlen percre sem hagyta magára. Szorosan összebújva feküdtek a földön éjszakákon át, és végül az állat meggyógyult. Azóta boldogan rohangászik három lábon, és továbbra is ő a család kedvence. Sőt, a gyerekek példaképnek tekintik…

macska szépségverseny, paralimpia, cica

A nevezéseket itt lehet leadni, az egyesület várja a cicák gazdáinak történetét, egy képet a sérült macskáról, és azt remélik, hogy a verseny után többen megértik majd, hogy ezek az állatok nemcsak értékesek és szeretnivalók, hanem olyan élőlények, akik sokkal több figyelmet igényelnek, mint amennyit eddig kaptak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top