| Simon Baker – Mentalista |
A szőke színész júniusban volt 41 éves, de kicsit sem öregszik – mondhatni, idővel egyre szexisebb lesz. Az Ausztráliából származó Simon háromgyerekes családapa és hűséges férj. Idén a házassági évfordulójukon Dél-Franciaországba vitte feleségét nyaralni. Egy hetet töltöttek a tengerparton, és csak utána csatlakozott hozzájuk három gyermekük. Simon egyébként a Mentalista mellett játszott Az ördög Pradát visel című romantikus vígjátékban is, amelyről így nyilatkozott: „Mindig is szerettem volna egy romantikus filmben szerepelni, lubickoltam a szívtipró férfi szerepében.”

Titok a sorozatról: a Mentalista készítő azt ígérik, hogy a harmadik évadban már több szerephez jutnak a mellékszereplők, és nem építik Baker sármos mosolyára a sorozatot.
| Hugh Laurie – Doktor House |
Doktor House: sánta, cinikus, gúnyolódó és lelkileg debil, a nők mégis megőrülnek érte. A különc dokit megformáló Hugh Laurie feltűnt a 101 kiskutyában, az Értelem és érzelemben, valamint saját komédiasorozata futott az angol köztévén, mégis a House-nak köszönheti az igazi sikert. A szereplőválogatás idején Laurie épp Namíbiában forgatott – a meghallgatásra szánt videó anyagát egy szállodai fürdőszobában vette fel.

Ennek ellenére a kicsit rossz minőségű videó azonnal meggyőzte a készítőket, és Laurie-nak adták a főszerepet. Bár az angol származású színész jelenleg a szakmai élet csúcsán van, a magánéletében már nincs minden rendben. Csúnyácska, apró termetű felesége többször elköltözött tőle, mert nem bírja a hollywoodi életvitelt.
Titok a sorozatról: Olivia Wilde (Tizenhármas) először a Narancsvidék című sorozatban szerepelt, ahol egy leszbikus pultoslányt alakított.
| Patrick Dempsey – A Grace klinika |
Rossz hír a rajongóknak, hogy az Amerikában ősszel kezdődő hetedik évad lesz az utolsó, amiben Patrick Dempsey szerepel. A színész a hírek szerint nem hosszabbíttatja meg a szerződését a kórházsorozattal, és kiszáll a Meredith–Derek-évődésből. Ez pedig hamar a dráma bukásához vezethet.

Dempsey csakúgy, mint Simon Baker, a sorozat előtt is sok filmben szerepelt, de az igazi áttörést A Grace klinikának köszönheti. Három gyermek édesapja, sminkmester feleségéért pedig valósággal rajong. Közös üzletbe is kezdtek: felesége egy kozmetikai cég vezető sminktanácsadója, míg Dempsey a márka reklámarca lett.
Titok a sorozatról: az Amerikában szeptember 23-én debütáló hetedik évad egy esküvővel kezdődik. Csak annyit árulunk el, hogy az egyik főszereplő fejét kötik be!
| William Levy – Árva angyal |
Úgy tűnik, bő öt év kihagyás után a mexikói szappanoperák visszatértek a TV2 és az RTL Klub képernyőjére. Már nem Mónika és Joshi Bharat uralja a délutáni műsorsávot, hanem Juan Miguel, a sármos és csupa izom pszichiáter, aki halálosan beleszeretett az árva, szegény sorsú Maria de Jesusba.

A rosszmájúak szerint Levy csak azért kapta meg a főszerepet, mert tökéletesen kidolgozott a teste. Mindenesetre a kétgyermekes családapa bizonyított, és azóta újabb főszerepet kapott.
Titok a sorozatról: több mexikói lap is arról cikkezett, hogy 2008-ban, amikor az Árva angyalt forgatták, a két főszereplő egymásba szeretett. A viszonyt mindketten tagadták, de tény, hogy Levy akkoriban néhány hétre elköltözött otthonról.
| Nathan Fillion – Castle |
Ami Simon Baker a Mentalistának, az Nathan Fillion a Castle-nak. Egy zseniális színész, aki hibátlanul alakítja a népszerű író és krimibolond szerepét. Nathan az életben kicsit bolondosabb, mint filmbéli karaktere. A népszerű Jimmy Kimmel Show-ban a színész elmondta, hogy igazi „kütyügyűjtögető”, ezért vett magának a Csillagok háborújában látott játék fénykardot.

Amikor egyik este kikísérte vacsoravendégeit a kocsijukhoz, meglátott egy fiút az utcában, aki ilyen fénykarddal játszott. Nathan berohant a házba, elővette a saját kardját, és hadonászni kezdett vele az utcán. A szomszéd „Jedi lovag” csak ennyit tudott mondani a megdöbbenéstől: hát ez meg Anakiné?
Titok a sorozatról: Nathan Fillion nem tervezi, hogy sorozatbeli karakteréhez hasonlóan írói babérokra tör. „Ezt az okosabb emberekre hagyom. Valamikor terveztem, hogy írok egy vígjátékot, de rájöttem, ez eléggé kemény meló.”
| Michael C. Hall – Dexter |
Ha van olyan gyilkos, akivel szívesen eltöltenénk egy éjszakát, akkor az Michael C. Hall lenne. Persze azért egész éjszaka imádkoznánk, hogy ne törjön elő belőle a sorozatbeli énje, és ne véreztessen ki minket, miután kifilézett egy svájci késsel. A Dexter című sorozat sztárja még csak 38 éves, de kemény próba elé állította az élet: tavaly év végén egy daganatos betegséget, Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála.

„Tulajdonképpen szerencsés vagyok, amiért ilyen korai, jól kezelhető és gyógyítható állapotában fedezték fel nálam a betegséget” – nyilatkozta Michael január elején. Áprilisra teljesen felgyógyult, a hírt felesége, Jennifer jelentette be. Jen és Michael 2009-ben házasodtak össze, kapcsolatuk érdekessége, hogy a Dexterben testvéreket alakítanak.
Titok a sorozatról: Hall betegsége miatt 5 hónapig teljesen leállt a Dexter forgatása. Amikor a színész már elég erősnek érezte magát a munkához, egy több tízezer dolláros parókában kezdett újra forgatni.
| Chris Noth – Férjem védelmében, Szex és New York |
Bármennyi fájdalmat is okozott Carrie-nek, bármennyire is csapodár, a végén azért elnyerte a hőn áhított írónő kezét. Melyik lány nem pityeregte el magát, amikor Mr. Big Carrie után ment Párizsba, és a szálloda halljában megpillantották egymást? Ugye, ugye. A tökéletes nagy Ő, akire minden nő vágyik.

Sajnos azonban Chris Noth már foglalt, 2009 őszén jegyezte el 25 évvel fiatalabb barátnőjét.
Titok a sorozatról: a súlyos beteg Michael J. Fox szerepet vállalt a Férjem védelmében című sorozatban.
| James Denton – Született feleségek |
Nem is értjük, hogy a született feleségek miért epekednek más férfi után, hiszen James Denton az ideális kertvárosi férj. A 45 éves színész a valóságban már kétszer házasodott. Második felesége, Erin író, és két gyermeket szült Jamesnek.

Titok a sorozatról: a sorozat fő helyszíne a Lila akác köz (Wisteria Lane) nevű utca, amely a Los Angeles-i Universal City területén található, hivatalos nevén: Colonial Street.
| David Boreanaz – Dr. Csont |
Ma már Edward és Jacob kerül szóba, amikor a vámpírokat emlegetjük, de 10 évvel ezelőtt még csak egy vámpírt ismertünk a képernyőn, ő pedig Angel volt. Ennek a sorozatnak a főszereplője volt David Boreanaz, akit méltatlanul hagynak ki a vámpíros összeállításokból.

Az Angel után sokáig mellőzték a filmstúdiók, végül a Dr. Csont című sorozatban nyerte el a főszerepet. Ahogy a szakmai, úgy a magánélete is egy hullámvasút. 1999-ben vált el első feleségétől, majd elvette Jaime Bergmant. Egy közös gyermekük született.
Titok a sorozatról: a Dr. Csontból eredetileg mindössze egy évadot terveztek a készítők, de annyira sikeres lett, hogy bolondok lettek volna, ha abbahagyják a krimit.
| John Krasinski – The Office |
Kétségkívül nem ő a sorozat legviccesebb figurája, viszont a legaranyosabb, az biztos. És ki ne akarna egy olyan pasit, aki mindig ugratja a többieket? Bár Magyarországon még nem vetítették, eláruljuk, hogy az Office hatodik évadjában Jim és Pam összeházasodik, mi több, gyermekük is születik. Szinte kísértetiesen így alakul John magánélete is.

Idén júliusban a színész elvette feleségül brit származású színésznő kedvesét, Emily Bluntot (Az ördög Pradát visel). A menyegzőre a Comói-tónál került sor, ami azért is furcsa, mert John sorozatbeli esküvője a Niagara-vízesésnél volt.
Titok a sorozatról: az Amerikában ősszel induló hetedik évad lesz az utolsó, amelyben a főszereplő Steve Carell még játszani fog. Patrick Dempsey-hez hasonlóan ő sem hosszabbítja meg a szerződését.
Oszladozó hullák, okos nők, vicces dialógusok. Imádod!Ritkán látni ilyet: egy kezdetben uncsi, irreleváns, végiggondolatlannak tűnő sorozat gyönyörűen kibomlik, és hirtelen tud mindent, amiért érdemes a tévé elé leülni. A hülye cím ellenére a Dr. Csont kiváló széria. » |
