Péter Anna: Szeretem a húst és az állatokat is

Péter Anna Fotó: Erdőháti Áron

– Hogyan lesz valaki textiltervezőből gasztroújságíró?

– Nem kanyarodtam el teljesen az eredeti szakmámtól, mert van egy férfiingeket előállító ruhaipari cégem. Másrészt már az egyetem ideje alatt sem éreztem, hogy a ruhatervezés lenne a legideálisabb kreatív önkifejezési forma. Kellett egypár év, hogy rájöjjek, sokkal kreatívabb kommunikációt és kielégítőbb munkát jelent nekem az újságírás, mint a ruhatervezés. Mindamellett nem látom, hogy a textiltervezés és az újságírás távol állna egymástól, nem is beszélve a főzésről. Mindegyik kreatív tevékenység.

– A főzés hogy került a képbe?

– Mindig nagyon szerettem főzni. A nagymamám nagyon jól főzött, sokat segítettem neki a konyhában. Ma is gyakran főzöm az ő ételeit. Elég korán elkerültem otthonról, és muszáj volt valahogy megoldani, hogy megfelelő minőségű ételeket egyek, mert ehhez voltam szokva. Szerencsém volt, hogy normálisan ettünk otthon, a jó minőségű táplálkozásra való igényem később is megmaradt. Mivel húszéves diákoknak nincs pénzük étteremre, ráadásul akkoriban még nem is volt olyan sok jó étterem, mint ma, ezért kénytelen voltam főzni. Egy időben Olaszországban is éltem, ami nagyon inspiráló környezet ahhoz, hogy az ember főzzön.

– Milyen volt gyermekkorodban a konyha, hogyan főztek otthon?

– Anyukám nem főz túl jól, nálunk a nagymama és a dédi voltak a spílerek. Zalai és somogyi származásúak, és elsősorban ottani paraszti ételeket főztek. Kevés hús volt, inkább paprikás gombóc, prósza, főzelékek, azaz egyszerű, olcsó paraszti ételek.

– Mi a prósza?

– A prószát kukoricaliszttel vagy búzaliszttel készítik, az egyetlen állandó a receptben az aludttej. Az aludttejet összekeverik a liszttel, kizsírozott tepsibe teszik, szilvalekvárt csapkodnak rá, és megsütik. Ha kész, porcukrot szórnak rá. Édes-savanykás, nagyon sajátos ízű étel, gyűlölni vagy imádni szokták, nem középutas dolog. Én nagyon szeretem.

– Ha gyerekkorodban otthon nem került gyakran hús az asztalra, miért írsz most egy Malackaraj nevű blogot? Szétnéztél a gasztroblogok között, hogy mi az, ami még nincs?

– Természetesen volt némi tudatosság is a dologban: megvizsgáltam, hogy mi a helyzet a gasztronómiai online újságírásban, hogy milyen termék az, ami még hiányzott. A hús egyértelműen hiányzott. Másrészt ösztönös is volt, mert nagyon szeretem a húst. És nagyon szeretem az állatokat is, ami első pillantásra talán furcsának hangzik, de a Malackaraj egyik fontos célja éppen a tisztességes állattartás. A húsfogyasztásnak nem a nagyiparról, hanem a szabad tartásról, a boldog sertésekről kellene szólnia, arról, hogy az állatok ne szenvedjenek rövid életük során. 

Forrás: Malackaraj.hu

– Éppen ezért nem kellene kevesebb húst ennünk?

– Soha nem mondtuk, hogy sok húst kell enni. Nem is kizárólag húsos posztokat közlünk, ha valaki készítene róla statisztikát, a receptek kevesebb mint fele húsos. A Malackaraj a drabális, egyszerű, egyértelmű receptekről szól, és arról, hogy használjunk helyi alapanyagokat, miközben nyissunk az ismeretlen felé is. A Malackarajnak legkevésbé sem az az üzenete, hogy együnk húst mindennap, de ha húst eszünk, az legyen tökéletes alapanyag, legyen megfelelő technológiával elkészítve. Én sem eszem húst mindennap.

– Milyen a jó minőségű hús?

– Annak az állatnak jó a húsa, amely jól élt, és megfelelő táplálékot kapott. Sötét zugba beszorított, szóján és tápon felnevelt sertésnek nem jó a húsa. Elég, ha hetente párszor eszünk húst, de az legyen jó, ne egy ketreces szerencsétlen csirke vagy egy ipari disznó, hanem szabad tartásból származó állat. Árban, kosztpénzben a végén ugyanott vagyunk, ha kevesebbszer vásárolunk jobbat. Aki rendszeresen olvassa a Malackarajt, annak ez az üzenet lejön.

– Húsból jöhet neked bármi, mindenféle részét megeszed az állatnak?

– Ez is nagyon lényeges üzenete a blognak, hogy ha már leölünk egy állatot, akkor megtisztelem azzal, hogy felhasználom, eltakarítom az egészet, és nem dobom ki a kukába, csak a csontokat és az egészségügyileg ehetetlen részeket. A fülét is meg fogom enni, a beleiből kolbászt készítek, a gyomrából disznósajtot, mindenét el kell fogyasztani. A magyar konyhától sem áll távol ez a magatartás.

– Amikor összeállítod a recepteket, mi inspirál?

– Én a jó alapanyagokra  szoktam „izgulni”, míg mások talán inkább a fűszerekre. Ha veszek egy mangalicatarját, és megsütöm, sokszor még meg sem sózom. Ha sikerül elkapni jó minőségű húst, abban minden benne van. Olyan jó, finom az íze! Persze ehhez kell az is, hogy az ember rendesen táplálkozzon, és ne terhelje az ízlelőbimbóit mindenféle nátrium-glutamátokkal, hogy érezhesse még ezeket az ízeket. Engem az érdekel, hogy egy alapanyag, mondjuk, egy T-bone steak mitől készül el tökéletesen. Technológiamániás vagyok, van is egy ilyen rovatunk.

Forrás: Malackaraj.hu

– A Malackarajon olvastam a gasztronáci kifejezést. Ki a gasztronáci?

– Arra szokták használni, aki abszolút tökéletességre törekszik a gasztronómiában, például sóból sem az egyszerűt veszi meg, hanem minimum a fleur de selt, a legjobbat. Aki mindenből a tökéleteset akarja, és képes elmenni a város másik végébe húsért, holott van hentes a szomszédságában is, de az szerinte nem árulja a megfelelő minőséget. Szokták ezt rásütni a Malackarajra, de tévesen. Mi ennél sokkal földhözragadtabbak és egyszerűbbek vagyunk. Alapanyagra tényleg görcsölök néha, de kész vagyok ésszerű kompromisszumokra. A jó táplálkozás szerintem nem pénz, hanem kreativitás kérdése, ebben próbálunk segíteni.

– Mi a legalábecsültebb magyaros étel?

– Nagyon sok érdemtelenül lenézett étel van. Például a szívpörkölt. Ettől rengetegen undorodnak, pedig sokkal jobb egy pörkölt, ha van benne belsőség. Ilyen még a szalontüdő, a pacal is, a savanyú tüdőleves. Ezek sokak szemében nagyon szemét kaják. A főzelék már a helyén van, reálisan, de a belsőségeket sokan nem becsülik. A Bock bisztró az, amely elkezdte visszaadni ezeknek az alapanyagoknak a dicsőséget. Bíró Lajos mindent tud a belsőségekről. Mi is igyekszünk a belsőségek mellé állni, személyes kedvenceim között vannak.

– Mi a kedvenc modern élelmiszer-ipari terméked, készételed?

– Mi a legkedvesebb ipari kajám, amit megeszek? Kóla. Néha nagyon megkívánom. Tudom, hogy borzalmak vannak benne, és nincs szüksége rá a szervezetemnek, de kell néha. Persze csak a cukros, a lightot nem iszom meg.

– Milyen szerinted a jó gasztroblognév?

– Mindenkinek sokkal régibb blogja van, mint nekem. Zsófi is, Eszter is ezekre a kétszavas, „valami és valami” nevekre ment rá. Nagyon jók, mert személyesek, kifejezők. Egy idő után ilyenekből aztán hirtelen nagyon sok lett. Mindenképpen legyen rövid, ne legyen ékezetes, legyen frappáns, utaljon a tevékenységre, domaint is így kell keresni.

Malackaraj

– Mit lehet tanulni Lajos Maritól?

– Az anyukámnak biztos megvan az összes, „harminchárom”, „kilencvenkilenc” könyve. Gyerekkoromban én is lapozgattam őket, a dús elrendezés a fotókon nagyon beégte magát a szemembe. Ezek annyira megvannak nekem, ezek a nagyon körbepakolt képek, amihez furcsa, perverz módon vonzódom egyébként. Most, ugye, a minimál megy kajafotóban, meg a szépen bevilágított, fehér képek. Én a rusztikus, sötét, szokatlan egyensúlyú, ütős képeket jobban szeretem. Most készítjük a könyvem, örömömre abban is ezt az irányt viszi a fotós Lukács Dávid, gyönyörű képeket készít. Nem ismerem igazán Lajos Mari receptjeit, azt hiszem, ő inkább a szüleim korosztályához szól, ők a célcsoportja. Az ő generációjuknak ikonikus figura lehet.

– Kik a Malackaraj célcsoportja?

– Számomra a legfontosabb szempont, hogy a férfiak is úgy olvashassák a blogot, hogy ne érezzék ezt cikinek. Hiszen a főzés határozottan nőies téma, legalábbis annak van elkönyvelve. Otthon a nők főznek, étteremben a férfiak, ez a szokásos, helytelen hozzáállás. A másik célcsoport azok, akiknek nincs sok idejük. Nálunk nincs szó gyerekekről és gyerekételekről, mert annyi más helyen igen. A recepteket tekintve is látható, hogy nincsenek nálunk nagyon bonyolult dolgok, hanem inkább olyan ételek, amiket pörgősen meg lehet csinálni, mégis valamiért különlegesek. Tehát inkább a férfiakra és a napi meló után főzni vágyókra hegyezzük ki a tartalmat, de ezek az ismeretek éppen egy sokgyerekes, elfoglalt anyának is hasznosak.   

Bodrogi Eszter: Én is rontok el ételeket »

Mautner Zsófia: Szeretem az egyszerű ételeket »

Vrábel Krisztina: Nem esek bűnbe a szupermarketben »