A “RAMSZESZ – AZ ÁSATÁS” kiállításon keresztül a híres fáraó misztikus világába juthatnak el, amely a budapesti WAX Kultúrgyárban nyílik 2010. október 3-án. A látványos kiállítás során a látogatók átélhetik egy, a Per-Ramszesz városa által inspirált település feltárását. A vándorkiállítás 2011. február 28-ig látható, azután indul Brnoba, ahol hasonló feltételek mellett láthatja a cseh közönség.
A magyarországi szervező egy 3000 négyzetméteres térben rendezte be a kiállítást, amely helyszín első termében megvalósítottak egy 700 négyzetméteres templomot, melyben a héliopoliszi kilenc isten szobrán kívül autentikus oszlopok várják a látogatókat. A következő teremben Ramszesz öt legnagyobb elődjével ismerkedhetnek meg, az utolsó területen pedig a sírkamra és a kincseskamra legfőbb részeit láthatják.
A “RAMSZESZ – AZ ÁSATÁS” 2010. október 3-án nyílik, és 2011. február 28-ig fogadja a látogatókat. Nyitva minden nap 10-20h-ig. Jegyek már most válthatók az Concert&Media honlapján, a kiállítás szeptember 10-én induló honlapján, vagy a 226-6394-es telefonszámon.
Belépőjegyek ára:
felnőttjegy 2000Ft, gyerekjegy (14 éves korig) 1400Ft, családi jegy 6700Ft/4fő, iskolai csoportok 1400Ft/fő.
A kiállítást az Újpest-Városkapu metrómegállótól lehet megközelíteni 3 perc alatt.