Az előtér egy már így is túlzsúfolt sarkában levetkőzünk mi is, ruháinkat a bőrönddel együtt a pad alá süllyesztjük. Közvetlenül mellettem egy tinédzser lánynak éppen a lábát epilálják a hideggyanta helyi, leginkább színtelen rágógumira emlékeztető változatával.
A hammám három különböző hőmérsékletű helyisége közül először a belső, legforróbb teremben ültet le Dalel, majd visszatér két nagy vödör meleg vízzel. Eddig azt hittem, tudom, hogyan kell mosakodni, most azonban egészen új dimenziói nyílnak meg előttem a tisztálkodásnak. Egy két-két és fél órás procedúra veszi ugyanis kezdetét, amelynek során Dalel számtalanszor fordul a két vödörrel, és többször be is segít nekem, ahogy körülöttünk anyák és lányaik, rokonok és barátnők mossák ugyanígy egymás hátát, mellét és végtagjait.
Mi itthon, Európában a mindennapi tisztálkodást igyekszünk a lehető leghatékonyabb, leggyorsabb és legpraktikusabb módon intézni, és a legbelsőbb magánügyünknek tekintjük. A fürdőkádas, habfürdős ejtőzést pedig úgy tartjuk számon, hogy ez az az idő, amikor végre csak magunkkal foglalkozhatunk, egyedül lehetünk a gondolatainkkal, az érzéseinkkel, az álmainkkal. Nekünk biztosan furcsa és végtelenül zavarba ejtő lenne, ha akár a legközelebbi barátnőnk is bemasírozna az intimszféránkba egy fürdőszivaccsal, és megmosná a hátunkat. Az arabok azonban a fürdést még ma is közösségi élménynek tekintik, és amilyen visszafogottak az arab nők az utcán, olyan felszabadultak egymás között. Az arab fürdő nem alkalmas a meditatív magunkba fordulásra, hiszen a hangzavar nagyjából akkora, mint egy zsúfolt piactéren. Pletykálnak, nevetgélnek, és igazán közvetlenül viselkednek velem is, a sápadt európaival. Nem tudom, éreztem-e már magam valaha is ennyire elveszettnek, mint most, amikor ülök itt egy szál bugyiban, a lehető legkülönfélébb korú és alakú félmeztelen arab nőkkel körülvéve, akik közül néhányan odaülnek mellém, hogy közelről is megcsodálhassák a bőrömet. Ugyanazok a nők, akik az utcán inkább ellenségesnek, semmint közömbösnek tűnnek, testközelből végtelenül nyitottak és kedvesek. A kétórás tisztálkodás végén pedig a hivatásos masszőz vesz kezelésbe, és amikor kikerülök a kezei közül, végtelenül könnyűnek érzem magam. A bőröm pedig talán még soha nem volt ilyen szép, mint amikor elhagyom a hammámot.
|
A hammám kapcsolatot jelent az éggel A muszlim hívők állandó kötelessége a (rituális) mosakodás, és városaikban igen fejlett fürdőkultúra alakult ki. A 19. századi magyar utazók, hallván a muszlim nők tisztálkodási szokásairól, azt a téves következtetést vonták le, hogy az csupán a női csáberő fokozását, a férfiak szívének rabul ejtését célozza. A szépség és az egészség azonban a muszlim gondolkodás szerint Allah művének beteljesülése, az isteni harmónia visszatükrözése, ezért a szépség és az egészség ápolása – egymástól elválaszthatatlanul – az iszlámhoz tartozó kötelezettség. |
Budapest, Kazinczy utca. A Pesti Színházban október 8-án mutatják be Hadar Galron izraeli drámaíró Mikve című darabját, amely egy zsidó női rituális fürdőben játszódik, s ennek kapcsán látogattunk el a Vígszínház színésznőivel a Kazinczy utcai mikvébe.
 |
| Pap Vera és Börcsök Enikő |
A rituális megmerítkezés az egyik alapvető feltétele a zsidó hitéletnek. A zsidó nők havonta egyszer látogatnak el a mikvébe, hogy ott megtisztuljanak, és a fürdőből hazatérve újra érintkezésbe léphessenek a férjükkel. A Biblia parancsa szerint a havi ciklusát befejező nőnek hét tiszta napot kell kivárnia, vagyis sem a ciklusa alatt, sem azután egy hétig nem élhet házaséletet. A hetedik nap letelte után, napnyugtakor felkeresi a mikvét, ahol alámerül, és csak ezáltal válik a házaséletre alkalmassá. A mikvébe az írás szerint csak természetes víz kerülhet, így a Kazinczy utcában az esővizet gyűjtik össze és tisztítják meg.
 |
| Tornyi Ildikó és Kovács Patrícia |
Az sem véletlen, hogy csak napnyugta után keresik fel az érintettek az intézményt, hiszen így kevésbé valószínű, hogy valaki meglátja őket. Az, hogy ki melyik napon válik alkalmassá újra a házaséletre, nem tartozik senkire. A diszkréciót olyannyira fontosnak tartják, hogy a telefonos bejelentkezés alkalmával a mikvét vezető asszony még csak ki sem ejti annak a nevét, akivel beszél, nehogy egy jelenlevő azonosítani tudja.
A lányok első alkalommal az esküvőjük előtti este látogatnak el a mikvébe, ahová ilyenkor nőrokonaik és barátnőik kísérik el őket. Hogy hányszor kell merülni, azt a közösség rabbija határozza meg, de egységes szabály, hogy alámerülés közben nem szabad hozzáérni a medence egyik falához sem, és nem lehet rajtuk sem körömlakk, sem arcfesték, egyáltalán semmi, ami elválaszthatná őket a víztől.
Sem a sábbát beköszönte előtt fürdő zsidó férfiak, sem a menstruációjuk után megmerítkező nők nem számítanak „piszkosnak”, „tisztátalannak” vagy „erkölcstelennek” e szavak általános értelmében. A férfiak ilyenkor szabadulnak meg minden olyan szennytől, amely a hétköznapi, sivár munkanapok során rájuk tapadhatott, a nők pedig a testiség szentségének elismeréseként tisztítják meg magukat. A Talmud szerint minden víznek az édenből eredő ősi folyó a forrása, s aki a mikvébe kerül, az helyreállítja kapcsolatát az édennel.
