Nem rosszalkodik vagy hangoskodik, de mégsem lehet vele “dolgozni”, mert a gondolatai egész máshol vannak. Otthon is azt tapasztalom, hogy sok mindenbe lelkesen belevág, jól is csinálja, de aztán, amikor egy kis erőfeszítésre lenne szükség, arra már nem hajlandó. Pedig értelmes, a korának megfelelően fejlett, ügyes mozgású, élénk a fantáziája.
Délután azt mondja, hogy nem álmos, nem akar aludni, mégis utána nincs energiája semmihez, és nyugtalan, mert nem pihente ki magát. Sajnos én nem akarom tudomásul venni, hogy egy ötéves nem tud – vagy nem hajlandó – felöltözni, fogat mosni, megtörölközni, összerakodni a szobájában egyedül stb. Ezért állandóak a veszekedések közte és köztünk, szülők között. Igyekszem vele sokat foglalkozni, elmenni korcsolyázni, bábszínházba, itthon fejtörőzni, de valamit nem jól csinálunk. Nem találja a helyét.
A testvérét tizedannyit se kell fegyelmezni. A férjem szerint túl engedékeny vagyok, de szerintem az sem megoldás, hogy ha ő velünk van, előbb-utóbb veszekedés lesz. Igaz, hogy a lányom is mindent elkövet, hogy felbosszantsa. Még több szeretetre és időre lenne szüksége a részünkről? Vagy épp ellenkezőleg? Hibát követtünk el azzal, hogy nem hagytuk egy kicsit magára, hogy maga tapasztalja meg az önállóság sikerélményét? Félek, ha így megy tovább, végérvényesen megromlik a szülő-gyerek viszony. Ezért vagyok elkeseredve. Mi lenne a teendő?