Nem kell megijedni, nem holmi igénytelen körömdíszítésről van szó, épp ellenkezőleg. A negatív tér manik egy spéci változatát hoztuk el, ami magában hordoz mindent, amit csak egy divatos manikűrtől elvárhatunk.
Megjelenése extra, de nem annyira, hogy akár egy szigorúbb dress code-dal rendelkező munkahelyen nem állhatná meg a helyét, bármilyen körömformán és -hosszon jól mutat, miközben a színek terén is a végtelenségig lehet variálni. Az épp csak látszó nude árnyalatoktól egészen a kontrasztos, feketével játszó típusokig cikázhatunk a színek tengerén.
Lényege, hogy az „üresen hagyott” részlet éppen a körömágy vonalához esik, így az első ránézésre olyannak tűnik, mint egy jó három hetes lenövés – pedig nem.




Készíttethetünk olyan változatot is, aminél a díszítés csak a köröm felénél kezdődik, vagy azzal is játékossá tehetjük, ha körmönként eltérő távolságra indul a körömágyaktól a színezés. A két rész elválasztásához és egyben kihangsúlyozásához népszerűek a dekorcsíkok, de az is elég lehet, ha egy élénkebb színt választunk.




Ha extrázni szeretnénk, a körömfestés legyen foltszerű, az sem baj, ha nem ér el a körmök végéig. A sávos elválasztást is feldobhatjuk plusz dekorokkal, valamint variáljuk a negatív tér effektet a köröm többi részén is.



