Egy pap is lehet szerelmes, csak nem kezd el udvarolni – hangzott el az RTL Klub Fókusz című szombati műsorában, amely a kispapokról szól. A Központi Papnevelő Intézetben élő és tanuló papnövendékek beszéltek a papi nőtlenségről, volt közülük, aki elmondta, mindig is nagy családot szeretett volna 4-5 gyerekkel, de nincs róla meggyőződve, hogy boldog lenne úgy.
Marton Zsolt rektor szerint „ha valakinek nem ez az útja, az két éven belül ki szokott derülni, és akkor békével elbocsátjuk. Tehát az a cél, azt szoktuk mondani a fiúknak, hogy Isten őket boldogságra teremtette. És ahol van a helyük, azt találják meg.”
Győri Balázs papnövendék azt mondja, hogy sok programon vehetnek részt, így kisebb a kísértés, mint ha mindentől el lennének zárva.
Az intézetben azért van olyan papnövendék is, akinek van barátnője, András ugyanis görögkatolikus papnak készül, ők pedig engedélyezik a házasságot, de kizárólag a pappá szentelés előtt.