Manapság gyakran tapasztalom, hogy amint az emberek kommunikációs stratégiái egyre inkább fejlődnek, úgy válik egyre intenzívebbé a kifogások keresése, a hárítás. Ezért aztán nekem is egyre nagyobb energiákat kell mozgósítanom, hogy az álarcokat áttörhessem. Miért szeretünk ennyire mellébeszélni? Vagy másképpen fogalmazva: miért szeretünk ennyire rosszat enni?
Hogy csak egy példát említsek: az emberek jelentős része azt hiszi, hogy a boldogság egyenlő a pénzzel. Gyűrik az ipart, egyre több pénzt keresnek, aztán még többet és többet akarnak, egyik munka jön a másik után, és soha nem mernek nemet mondani. A dolog csak ott bicsaklik meg, hogy a pénz, a gazdagság hiába ad biztonságot és elégedettséget, a boldogsághoz szükség van valami másra is… Bagdy Emőke ezt nagyszerűen leírja a Hogyan legyünk boldogabbak című könyvében. Olyan ez, mint amikor a szakács elindít egy folyamatot, és ha az alapok szintjén valamit rosszul csinál, akkor később már csak vergődni fog.
Korábbi Napi Csernus-tippek
#8: A szerencse a bátraké
#7: Ébernek kell lenni
#6: Következetlenségből puhaság lesz
#5: A fejlődés fájdalommal jár
#4: Mindenkinek lehet véleménye
#3: Nem lesz mindenkiből virág
#2: Szorongás vagy feszültség
#1: Kitől tanuljuk a gyávaságot
|
|
Miért nem szeretünk jól élni? Szenvedéllyel, hittel, okosan, mosolyogva?
