nlc.hu
Aktuális
Részeg sofőr miatt ütközött frontálisan két villamos Kölnben

Részeg sofőr miatt ütközött frontálisan két villamos Kölnben

A csütörtök este történt balesetnek több mint 40 sérültje van.

A kölni rendőrség adatai szerint összesen 43 ember sérült meg csütörtök este, amikor két villamos frontálisan ütközött Köln központjától nyugatra. Az egyik sérült állapota súlyos, őt kórházban ápolják. A rendőrség azt közölte, a súlyos sérültnek az ütközést megelőzően is voltak egészségügyi problémái, azt még nem tudják, a baleset milyen mértékben járult hozzá állapota romlásához – írja a Berliner Zeitung.

A ráfutásos balesetet, ami a városközponttól nyugatra, Eifelwall állomás közelében történt, az okozta, hogy az egyik sofőr alkoholt fogyasztott, mielőtt munkába állt volna. Az ütközés erejére jellemző, hogy az első villamos hátsó része kisiklott és mindkét érintett vagon ablaki kitörtek.

Stephan Anemüller, a KVB (a kölni tömegközlekedési társaság) szóvivője elmondta, mélyen megrázták a történtek, és azonnali vizsgálatot indítottak, hogy kiderüljön, hogyan állhatott ittasan munkába a villamosvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top