Új rovatunkban az adott hónapban lévő évfordulókhoz valamilyen szinten kapcsolódó interjúkat készítünk. Ismert, vagy éppen kevésbé ismert, de érdekes emberek mesélnek. Ez a „Hét témája”. Interjúnkat Ganxsta Zolee 45. születésnapjának apropóján készítettük.
Hét elején szoktál járni az edzőterembe, ez egyfajta méregtelenítés a zúzós hétvégéből?
Inkább azért csinálom, hogy egyben maradjak. Az most már kell, hiszen 45 leszek a héten (pontosan ma, január 7-én – a szerk.). Kemény. Nagyon sok. Belül meg nem érzem magam húsznak sem, az a baj.
És azt mondják, ez az idő múlásával csak rosszabb lesz.
Köszi! Jó, hogy jöttél!
Személyi edzővel edzel?
Dehogyis, tudom én, mit kell csinálni. „Sittes gyúrást” csinálok, például gyorsan, bemelegítés nélkül fekve nyomok. Nem azért edzek, hogy szép legyek, mert az lehetetlen küldetés lenne, hanem hogy érezzem az izmaimat. Ha a kortársaimat nézem, olyanok, mint a saját nagyapjuk. Puhányak. Én ezt nem engedhetem meg magamnak, mert zenekarozom, színházazom. Első színházi szerepemben, a Popeye-ben egy kalózkapitányt alakítok. Hogy álljak ki kriplin a közönség elé?! A súlyom beállt 95 kilóra, és jól tartom. Jégkorongra is lejárok heti kétszer, az a kedvenc sportom. Amatőr szinten űzöm, de imádom!
Ez a születésnapod kerekebb lesz, mint a korábbiak. Tartasz tőle egy picit?
Elmúltam 30, elmúltam 40. Mit tartsak tőle?!
Hogy néz ki nálad egy szülinap?
Rendesen szétvágjuk magunkat. Vicc nélkül. De szülinaptól függetlenül van, hogy már hét közben elindul a buli. Múltkor már szerdán elestünk szépen, sajnos.
Családi körben hogy ünnepelsz?
A kislányom biztos fölköszönt. Már őneki is volt szülinapja, fogja ő, mi az. A Télapót már fogta. 2009-ben még nem érdekelte, de 2010-ben már vártuk a Télapót. Együtt tettük ki a kiscsizmát.
Nagy hokidrukker vagy. Arra soha nem gondoltál, hogy hivatásszerűen válaszd a jégkorongot?
Ahhoz későn kezdtem el. Azt el kell kezdeni 3 éves korban, úgyhogy a lányomat már viszem meccsre. Kap pattogatott kukit, meleg teát, és simán végigüli. Sőt kérlel: „Menjünk hokimeccsre, Apa!” Ha a tévében foci megy, megkérdezi: „Apa, hoki nincs?”
Mi lenne, ha egy szép napon azzal állna elő, hogy női jégkorongozó lesz?
Halálosan támogatnám! Az én apám nem engedte, hogy hosszú hajam legyen, meg tiltott a punktól, ezért én megfogadtam, nem fogom a gyerekemet terrorizálni soha életében. Azt csinál, amit akar.
 |
| fotó: RTL Sajtóklub |
Amikor majd rángatja a kamaszkor, akkor is ráhagyod?
Attól azért félek egy picit.
Mi lesz, ha jönnek a fiúk?
Hú, ne idegesíts! Baseballütővel verem agyon, aki közeledni merészel hozzá.
Sosem volt kérdés, hogy egyszer lesz gyereked?
Á, én úgy voltam a gyerekkel a 30-as éveimben, hogy büdös és hangos. Monca (a feleségem) akarta, én meg rámondtam, ugorjunk neki. Nem gondoltam semmit. Egyébként jó móka a gyerek, csak nagy felelősség. Ha hazamegyek reggel 6-kor a buliból és ő 8-kor ébreszt, az nagyon kemény.
 |
| fotó: Sanoma Archívum |
Monca hogyan tudott megszelídíteni?
Nem tudott, azért van a baj velem. A feleségem azt gondolta, „Na, majd biztos változik”, és nem változott semmi. Én nagyon szeretem őt, csak most vannak gondjaink. Nem tudom a határokat. Még rá lehet húzni, még és még. Holott már rég nem lehetett. A bulizást is túlnyomom.
Igaz, hogy bolondok napján keltetek egybe?
Április 1-jén volt az esküvőnk, hogy véletlenül se vegyük magunkat túl komolyan. Bementünk a házasságkötő terembe, egyetlen vendég volt, a Diego kiskutyám, aki szegény azóta már az örök vadászmezőkön csahol. Csak ő ült ott csokornyakkendőben, egyébként üres volt a terem. Átmentünk ebédelni a Siposba, aztán este menni kellett koncertezni. Ez volt az esküvő. 2007-ben pedig megszületett Zozika.
Most min vannak az életedben a hangsúlyok?
A legelső a gyerek. Vagyis inkább a gyerek, kutyák, feleség. A gyerek a legelső. A rock and roll a második helyen rögtön befigyel. Harmadik helyen a sportok, nézni is, meg csinálni is.
Hogyan változott az életed, mióta Zozi megszületett?
Nem változott sokat. A hozzáállásom, ahogy gondolkozom, inkább az változott.
Jobban vigyázol magadra?
Á, dehogy. Csak Zozi lett fontosabb mindennél. Sosem gondoltam volna, hogy így tudok aggódni valakiért. Köhint egyet és már rohanok hozzá. Furcsa, az első időkben szinte idegen volt. A kutyákkal több kapcsolatom volt, mint a gyerekkel. Fokozatosan alakult át. Főleg mióta elkezdett beszélni. Állandóan dumálunk. Rendesen meg lehet vele beszélni dolgokat. Olyan dumákat mond. A csúnya beszédet persze rögtön átveszi. „Elszartam.” „Mit szartál el, Apa?” Egy tök hosszú mondatból azt az egy csúnya szót veszi ki. És utána hússzor ismételgeti. „Jézusisten, lányom, nem szabad ilyet mondani!” – korholom.
A zenekarozást meddig lehet csinálni?
Ismered a Motörhead nevű együttest? Nem egy slágerzenekar, igazi döngölős! Az énekes, Lemmy most 64. Nem egy David Hasselhoff! Mikor Dublinban láttam őket, akkor lehetett 61 vagy 62. Nagy harcsabajusz, kezében sör. Ahogy belecsapott a gitárba, leesett az állam. A rock and roll örök! Úgyhogy még van jó húsz évem, az biztos. Az még hosszú idő. Addigra már Zozika is nagylány lesz!
