Itt a nyár!

Van egy nagyon kedves, játékos tábor – ők három héten át folyamatosan játszanak egy nagy játékot, országokkal, lovagokkal, királyokkal, pénzekkel, szövetségesekkel és (képzelt, de azért néha felbukkanó) ellenségekkel. Mint ahogy ezt valaha Leveleki Eszterék csinálták, akikről azóta könyveket is olvashattunk. A nagyobbik fiunk már kétszer volt ebben a táborban, a kisebbik egyszer, és nagyon élvezték, barátságokat kötöttek, most is készülnek rá. A férjem viszont azt mondja, hogy a nagyobbiknak most már feltétlenül nyelvi (angol) táborba kell mennie, és ki is keresett egyet, ahol az ígéret szerint csak angolul beszélnek, és a nyelvórákon kívül versenyszerűen sportolnak, sőt, néha kirándulnak is.

Én, az “engedékeny” (férjem szerint túl engedékeny) anya, természetesen a gyerekek pártján állok, és a játéktábort pártfogolom. Nem szeretném a gyerekeket nyáron is fejleszteni, és egy hasonlókat ígérő (nyelv + úszás) tábor példája lebeg előttem, ahová a sógornőm küldte a kislányát, és amelyik végül is elég rettenetes volt. Egyrészt: szigorú nyelvórák, ahol a gyerekek mégse igazán tanultak meg semmit, másrészt szinte ellenőrizetlen tengés-lengés az úszásidőben. Máskor meg hajszoló versenyek, ahol a végén csak a győztesnek volt öröme, a többi elkeseredett. Persze, lehet, hogy ez, amit a férjem talált, nem ilyen, de én mégis – a gyerekekkel együtt – a játéktábort szeretném. Mi legyen? Melyikünknek van igaza? Ön hová küldené gyermekét?