nlc.hu
Szex
Minden harmadik ember hűtlen

Minden harmadik ember hűtlen

Több mint nyolcszáz férfit és nőt kérdeztek meg egy kutatás során, amelynek eredménye sokakat meglepett.
Minden harmadik ember hűtlen
Hátulról támad a gyönyör

Minden harmadik ember hűtlen Azon már senki sem lepődik meg, hogy a párkapcsolatok nagy részében előfordul a hűtlenség. Az amerikai Journal of Sex Researchben megjelenő kutatás szerint a párkapcsolatban (ebbe beleértendő a házasság is) élők 30 százaléka félrelép. Az érdekes a kutatásban viszont nem ez, hanem az, hogy az esetek nagy részében ezt az elkövető fél nem is tartja félrelépésnek, hiszen nem tud róla, hogy monogám párkapcsolatban él. (Vagy tud róla, de mivel nincsen róla sem szóbeli, sem írásos szerződés, így él a szokásjogban fellelhető kiskapuval és egyszerűen ignorálja a kérdést.)

A felmérést két oregoni  kutató, Jocelyn Warren és Marie Harvey végezte el.  434, 18 és 25 év közötti heteroszexuális párt interjúvoltak meg, és arra jutottak, hogy az olyan esetek 40 százalékában, ahol az egyik fél állítása szerint monogám párkapcsolatban élnek, a másik fél erről mit sem tudott.  Megnyugtató lehet a következtetés, miszerint a megcsalások nagy része legalább papírforma szerint félreértés, mint a szabályok szándékos áthágása.  Mindazonáltal furcsa, hogy fiatal felnőtt emberek nem képesek arra, hogy egyeztessenek az elvárásaikat illetően;  és csak remélhető, hogy ez nem érvényes az idősebb korosztályra, illetve Magyarországra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top