A közvélemény-kutató cégek sokféle felmérést végeznek a családok életmódjáról és problémáiról, de arról nem ismerünk számokkal alátámasztott adatokat, hogy a hűség mennyire jellemző férfi és nő kapcsolatára. Valószínűleg kevesen válaszolnának készségesen a kérdezőbiztos érdeklődésére: „hölgyem (uram), hűséges ön a férjéhez-feleségéhez (társához)?” Pedig a szerelmi háromszögben élőket kínozza-feszíti a titok, és ha lehetőségük van arra, hogy a lebukás veszélye nélkül beszéljenek a sorsukról, szívesen megteszik. Ezt példázza az a meglepően sok olvasói levél is, amely az „Együtt élünk a titokkal” című írásunkat követte.
Agyrázkódás és szerelem
– Valószínűleg egy csúnya reggeli veszekedés is szerepet játszott abban, hogy öt évvel ezelőtt olyan idegesen ültem autóba, hogy a lakásunktól néhány száz méterre rosszul kanyarodtam, és a kocsim belecsúszott a vízelvezető árokba – meséli Vera, a negyvennégy éves informatikus. – Szerencsére a kisfiamat néhány perccel a baleset előtt beadtam édesanyámhoz, hogy ő vigye iskolába, mert még csak hét óra volt. A veszekedés a munkám miatt tört ki. Szerettem volna korábban beérni, hogy felkészüljek egy nehéznek ígérkező értekezletre, tehát megkértem a férjemet, hogy kivételesen ő vigye a gyereket iskolába. Ordított. Hogy más nők tudnak úgy dolgozni, hogy közben a gyereküket is ellátják. Gyakran voltak ilyesféle botrányok nálunk. Nem tudom, hogy a férjem által emlegetett „más nők” hogyan viselik, ha a párjuk hetente többször a fejükhöz vágja, hogy ő keres többet, én menetrendszerűen kiborultam. Egyidősek vagyunk, mindketten főiskolát végeztünk, multinacionális cégnél dolgozunk, és én azért keresek kevesebbet, mert megszültem a kisfiamat, akivel otthon maradtam két évig. Amikor a kocsim becsúszott az árokba, épp azon tépelődtem bőgve, hogy nem bírom már elviselni az otthoni állóháborút. Aztán csend lett, elvesztettem az eszméletemet, majd egy kedves mentőorvos szavaira ébredtem. Elzokogtam neki a házasságom minden nyomorúságát. Amikor néhány nap múlva kiengedtek a kórházból – megúsztam egy agyrázkódással –, küldtem egy sms-t a rokonszenves orvosnak. Azóta öt év telt el, és mi szenvedélyesen szeretjük egymást. Ő intelligens, érdeklődő, kiváló humorú férfi, csakhogy neki is erőszakos pár jutott. A felesége kemény üzletasszony, aki lenézi őt. „Ha valaki olyan élhetetlen, hogy az egészségügyben dolgozik, akkor legalább ne csóró mentős, hanem kórházi főorvos legyen!” Az én férjem sem változott a balesetem óta. Akkor ugyan megijedt, de később megtalálta a magyarázatot. „Többet vállalsz magadra a munkahelyeden, mint amire alkalmas vagy.” Ma már nem tud felbosszantani a nagyképűségével, hiszen épp a kedvesemmel folytatott hosszú beszélgetések során jöttem rá, hogy a párom az apai mintát próbálja követni. Az apósom tehetséges mérnök, az anyósom istenként tiszteli. Ezt a tiszteletet és a tökéletes konyhatündérséget akarja belőlem kisajtolni a férjem. Miért nem robbantok? Mert a kedvesemnek két lánya van, nekem pedig tizenkét éves a fiam. Nagyon érzékeny, a legkisebb stressz hatására is kibillen az egyensúlyából, és ez meglátszik az iskolai és a sportteljesítményén. A kedvesem kislányai félnek az anyjuktól, de ragaszkodnak hozzá. Szóval arra a megállapodásra jutottunk, hogy nem borítjuk fel a házasságainkat – kivárjuk, hogy a gyerekeink nagykorúak legyenek –, de közben vigyázunk egymásra. Vele meg tudom beszélni a gondjaimat, tehát nyugodtabb vagyok otthon. Elviselhetőbb a házasságunk, amióta ő velem van! Elég okosak vagyunk ahhoz, hogy a találkozásaink titokban maradjanak – legfeljebb édesanyám sejt valamit, ám ő sajnál és hallgat –, az e-maileket, sms-eket azonnal kitöröljük. Nehéz ez a kettős élet, de boldogok vagyunk. Több szeretetet és figyelmet kapok a kedvesemtől egyetlen randevún, mint a férjemtől tizenhárom esztendő alatt.
Nincs örök romantika
– A második választásom rosszabbul sült el, mint az első – jelenti ki tárgyilagosan a negyvenhat éves Sára. – Persze amikor tíz évvel ezelőtt bujkáltunk, amíg romantikusnak találtam a találkozásainkat, gyönyörű volt minden. Aztán a válásom után kiderült, hogy a szerelmem lustább, megbízhatatlanabb, mint az első férjem, és hűtlen is. Egyik nőügy követi a másikat, a fiamat sem kedveli. Sajnos a nők többsége olyan, mint én. Azt hisszük, hogy a kapcsolataink romantikája egy életen át megmaradhat. Pedig ez lehetetlen. Bizony nem szabad mindent felrúgni egy titkos viszonyért, ahogy én tettem. Ma már szívesen visszahódítanám az első férjemet, aki még mindig becsül, és a gyereket is szereti, elvégre a sajátja.
A két férfi egy
– Harmincöt éves vagyok, három éve volt az esküvőm – meséli Ágnes, aki ügyintézőként dolgozik egy fővárosi önkormányzatnál. – Csakhogy én a boldogító igen kimondásakor is tudtam, hogy nem vagyok szabad érzelmileg. Mert végtelenül, oktalanul és soha el nem múlóan voltam (és vagyok) szerelmes abba az egyetemi tanáromba, akitől rengeteget tanultam. Húszéves voltam, amikor összejöttünk. Ő felemelt magához, belém szuggerálta, hogy jó nő vagyok, aztán kihasznált, elvette az önbizalmamat és megcsalt. Épp a könyvéhez gyűjtöttem anyagot egy könyvtárban – velem végeztette az unalmas, kreativitást nélkülöző munkákat –, amikor váratlanul rosszul lettem, majd megtudtam, hogy várandós vagyok. Ő őrjöngött. Hiszen az első házasságából volt már egy fia. Bántott és alázott, tehát nem mertem vállalni a gyereket, de az abortusz után teljesen összeroppantam. Ekkoriban ismertem meg a barátnőm jóvoltából a férjemet. Csúnya voltam, nem törődtem magammal, nem tettem le a vizsgáimat, abbahagytam az egyetemet. Ő mégis belém szeretett. Már két éve jártam vele, amikor újból megkeresett a volt tanárom, aki néhány nap alatt elérte, hogy elfelejtsek minden rosszat. A vele folytatott beszélgetéseket szellemi kalandként éltem át, és a hatására műveletlennek és jelentéktelennek láttam a jelenlegi férjemet. Persze a felmelegített kapcsolatunk megint úgy ért véget, hogy ő rám unt, és faképnél hagyott. Ilyesféle felbukkanásokat többször produkált az esküvőmig, de azóta is megkeresett már. És én mindig készséggel állok a rendelkezésére… Közben lelkiismeret-furdalásom van a gyanútlan és becsületes párom miatt. Nemrégiben jöttem rá, hogy számomra a két férfi egy. A férjem az erő, a biztonság, a nyugalom, a kedvesem az ész, az izgalom, a kaland. Mindkettőre szükségem van. Soha nem hagynám el a férjemet, de közben arra vágyom, hogy a kedvesem végre mondja már ki, hogy szeret…
| Koltai Mária pszichiáter, kiképző családterapeuta
Az alapkapcsolatot kell tisztázni! A titkos viszonyokat nem jelen korunk hívta életre, hiszen a korábbi évszázadokban a férjeknek általában megbocsátotta a közvélemény, ha kikacsintgattak a házasságukból. A jelenségben az a viszonylag új, hogy ma már sok párkapcsolatban élő nő is megpróbálkozik a „harmadikkal” vigasztalódni. Felesleges ítélkezni felettük, ők inkább sajnálatra, mint irigylésre méltók. Ha elkötelezett, harmonikus, szexuálisan jól működő, fejlődésre is képes kapcsolatban élnének, nem menekülnének a harmadikhoz. Hiába érzik úgy, hogy életük nagy regényét írják, és az új szerelem szárnyalást, boldogságot jelent (főleg eleinte), az igazság az, hogy időzített bombán ülnek. |
Cikkünk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Ötfűszer-harmóniák
- Hogyan spórolnak a gazdagok?
- A férjem mellett van szeretőm is
- Kérje a tavasz angyalainak segítségét
- Lehet-e két férfit szeretni?
Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!
