nlc.hu
Otthon
A férfiak egyre ügyetlenebbek a ház körül

A férfiak egyre ügyetlenebbek a ház körül

Egy friss brit felmérés szerint egyre kevesebb férfi képes ellátni a hagyományosan férfiasnak tartott otthoni teendőket.

A férfiak egyre hasznavehetetlenebbek a ház körülAz AA Home Emergency Response által kiadott tanulmány szerint míg negyven évvel ezelőtt a férfiak 71 százaléka gond nélkül elvégezte a ház körül adódó kisebb-nagyobb javításokat, barkácsmunkákat, addig manapság csupán 41 százalék hajlandó, illetve képes ugyanerre, 2048-ra pedig akár teljesen kihalhat a „csináld magad” férfitípus.

A brit kutatók szerint a jelenség magyarázata egyrészt az, hogy az apák már nem adják át fiaiknak ezt a tudást, másrészt pedig hogy a pasik manapság inkább a technikai kütyükkel való foglalatoskodásban mélyednek el, ebben élik ki férfiasságukat a divatjamúltnak tűnő fúrás-faragás helyett. 

A Nők Lapja Café által megkérdezett szociológus megalapozottnak tartja a brit tanulmányban foglaltakat, azzal a kitétellel, hogy hazánkban a százalékos arányok vélhetőleg valamivel kedvezőbben alakulnának. A szakember szerint ugyanakkor kétségtelen tény, hogy napjainkban, különösképp a nagyvárosi húszas-harmincas korosztályhoz tartozó férfiak körében egyáltalán nem sikk érteni az említett hagyományosan férfias ház körüli teendőkhöz. Sőt.  

Mi a helyzet nálatok? A ti párotok, férjetek ügyesen elboldogul a szereléssel, barkácsolással, vagy még egy egyszerű lapra szerelt bútor összecsavarozása is gondot okoz neki? Egyáltalán, egy igazi férfinak feltétlenül értenie kell az ilyesmihez?  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top