Ismét a nyaranta megszokott vízmennyiség van a Tisza-tóban. A 127 négyzetkilométer vízfelületű tározóba több millió köbméter friss vizet engedtek, hogy a vízszint elérje a 725 centimétert.
Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a tavaszi árvíz miatt az idén egy ütemben töltötték fel az ország második legnagyobb tavát. Az árhullám levonulása után, április 17-én kezdődött el a duzzasztás 675 centiméterről, és április végéig 725 centiméterre nőtt a tó vízszintje. A duzzasztás napi 5 centiméterrel történt, így naponta hozzávetőleg ötmillió köbméter jó minőségű vízzel gyarapodott a Tisza-tó.
A tó vízszintjének változtatását az indokolja, hogy a téli időszakban a magasabb, nyári vízszint fenntartása árvízvédelmi szempontból kockázatos: ha jégtakaró alakulna ki, egy árhullám miatt a felszakadó jégtömeg veszélyeztetné az árvízvédelmi töltéseket, a turisztikai infrastruktúrát, az erdőállományt és nem utolsó sorban a Kiskörei-vízlépcső berendezéseit.
A nyári vízszint beállításával a Tisza-tavi töltést május 2-án 8 órától a tározó őszi leürítéséig – előreláthatóan október végéig – csak biciklivel átjárható sorompókkal zárják le a bal parton, Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy, a jobb parton, Heves megyében öt helyszínen. Minden horgászhely és kikötő továbbra is elérhető gépkocsival – tette hozzá a szakember.
Az elmúlt évben közel 31 ezer biciklis haladt át a vízlépcső üzemi hídján, ami új éves rekord, és másfélszer haladja meg a 2016-os adatot.