“Egy világ nyílik ki, és egy másik omlik össze”

B. N. Katalin: Hány élete van egy nőnek?
(A Terézanyu Klub 2011-es pályázatának fődíjasa)

„Napra pontosan hat év telt el azóta, hogy hét otthon, a lányommal, majd a fiammal töltött év után teljes munkaidőben kezdtem el dolgozni egy multinál. Április volt akkor is, és április volt most is, amikor az irodai szekrényeimet pakoltam ki, válogattam a hivatalos dokumentumok, papírok, emléklapok, ovis anyák napi ajándékok, fényképek és könyvek között, amikor megtaláltam azt a kis füzetet, amit az állásinterjú után vettem az irodaházzal szemben lévő papírboltban. A villamosmegállóban kezdtem írogatni bele, ott és akkor, büszkén, hogy megkaptam az állást, és tele félelemmel, hogy mi lesz velünk, ha nekem napi 9 órás munkaidőben helyt kell állnom. Mi lesz a gyerekekkel, mi lesz a férjemmel, a lakásunkkal, a meleg vacsorákkal, a vasalással, és velem? Az olvasással, a pótszékes színházlátogatásokkal?

Azután elindult a taposómalom, és borzasztó volt, hogy a mi gyerekeink voltak az elsők reggel az oviban és az utolsók délután… Amikor a kisfiam sírt, hogy apuci, ugye nem mégy el addig, amíg az óvónéni meg nem jön, amikor szeptembertől az ovi után az iskolához is fel kellett sétálni. És persze közben három hónapom volt arra, hogy elvégezzek ezernyi elektronikus tréninget és beletanuljak egy számomra vadidegen, az utolsó munkamozzanatig leszabályozott témába, és a próbaidő végére önállóan tudjak dolgozni.

Lassan, lassan lett csak egyre jobb. A vasalást minimálisra csökkentettem. Takarítás? Csak ahol a papok táncolnak (örök tüske volt/van a hangulatomban, mert sosincs olyan rend és olyan tisztaság, amire igényem lenne). Meleg vacsorák? Voltak, vannak, de néha jobb lenne, ha nem lenne, inkább egy sima sonkás kenyér nyugodtan, békésen, mint a máskülönben kedvenc főzelékünk fasírttal és idegölő hangulatommal. A férjem? Hát, egyszer fenn, egyszer lenn a kapcsolat, viszont a szex jobb, mint valaha, úgy látszik, van aminek jót tesz a 30+.

A nyári közös nyaralások mellett eljutunk néhány nagyvárosba is pár napra, kettesben. Színház? Kevesebb, viszont volt néhány emlékezetes koncert, és senki nem hiszi el rólam, hogy a harmadik sorban ugrálok a Coldplay-en. Másnap viszont bűntudattal gyötrődöm, mert a lányomnak, bármilyen ügyesen fogalmaz és nyer a meseíró-pályázaton, megint rossz lett a matekfelmérője, és az kellene, hogy az legyen nekem a legfontosabb, hogy segítek neki, minden nap, most, később már hogyan? És utálom magam, mert ordítok vele, amikor nem érti, és utálom a férjemet, mert ő is kiabál vele, és hisztis vagyok, mert mindenki ideges és rosszkedvű, és szorong a gyerek az iskolában, de hát egyszerűen nincs idő semmire, rohannak a napok, és hogy lehet, hogy már negyedikes, és itt már jegyre megy minden? És eljön az a nap is, amikor senki nem tud értük menni, és a negyedikes együtt jön haza a suliból az elsőssel, mert a nagyszülők sincsenek jól, és muszáj lakáskulcsot adni nekik. Közben lefoglalózunk egy új építésű lakást, mert lépni kell lassan, és még jó, hogy pár utcányira van csak, mert naponta kell nézni, hogy úgy csinálják-e, ahogy kértük (egy reggel hatórás kör még az iskola és a munka előtt), és hirdetni ezerrel a régi lakást, és telnek a hónapok, és nincs és nincs vevő, és miből, ugyan miből fizetjük ki a második és harmadik részletet?

Megjött a vevő az utolsó pillanatban, meglettek az év végi bizonyítványok is tűrhető eredménnyel, és be is költöztünk a szép újba, konyha és bútorok nélkül, viszont élvezve a napsütést és éjjel a csillagokat a teraszról. Lett külön szoba a lánynak és a fiúnak, konyhabútor is végül, egy egész év fürdőszobai mosogatás és lomtalanított íróasztalon dülöngélő rezsó után, mert a multi agyonkínoz ugyan, de viszonylag jól fizet, és néha még bónuszt is ad.
És adott még valamit, amit nem is vártam: barátokat. Egy kolléganőt, akivel a közös munka növesztett ikertestvérekké, és egy másikat, akivel már az elején ráéreztünk egymásra, és befelé forduló életemben először osztottam meg baráttal belső titkokat, kétségeket, félelmeket, kaptam és adtam meghallgatást, együttérzést, óvatos tanácsot, bátorítást. Közös konyhai reggelik, névnapok. Közös munka, rengeteg, idegtépő, felesleges, agyatlan, de hasonló gondolkodású kollégákkal nagy a sikerélmény.

Tavasz, nyár, nagyszülők szomorú betegsége, műtétek, kezelések, remény, csalódás, csüggedés, remény újra, a pattanásig feszült idegek és a kimerültség hozza a hullámvölgyeket kettőnk közt. Azután jön az ősz, iskolakezdés újra, és jön valami más is. Tréning vidéken, és hajnalban szúró görcsökre ébredek a szállodában. Egész nap szédülök, nyűgös vagyok. Este egy hirtelen fájdalmas mozdulatra eszembe jut valami, és már pakolom is ki a fiókot, keresem azt a kis dobozkát. Meg sem kell várnom az eredményt, mert ahogy bemegyek a fürdőbe, már tudom. Egy világ nyílik ki, és egy másik omlik össze bennem. De az élet nem áll meg, legfeljebb pár napra elcsendesít. Még aznap éjjel kórház, vizsgálatok, és a szúró fájdalom. Fekvés és várakozás. Három nap után a negyediken meglátom saját szememmel, és viszem haza magamban, de felfogni nem tudom, nem értem és nem érzem át, hiába vagyok rosszul, és hiába érzem nagyon korán, hogy él és mozog. Nem tudom elképzelni, egyszerre várom nagyon és vagyok csalódott, hogy egyre jobban bejáratott életemnek vége.

Fájdalom és szomorúság, gyász és csalódottság kísérnek át a hónapokon. Valaki elmegy, valaki érkezni készül. Valami lezárul bennem, valami még nem kezdődik el, és el fog valaha? Jön az április, pakolom el hat év apróságait, és pakol mindenki, mert új helyre költözik az iroda, az itt maradó barátoknak sem lesz már ugyanolyan. A kis füzetbe új kérdéseket, félelmeket írhatnék. De most csak várok, nézem a friss zöld leveleket, ahogy fújja a szél a kőrisfa ágait az ablak előtt. Még mindig nem tudom elképzelni, a nevét sem tudom még, nem látom magam előtt és nem látom magamat sem az új életemben, mégis én vagyok a legnyugodtabb, ahogy közeleg az idő, egyre nagyobb a békesség, hogy minden úgy történt, és minden úgy történik, ahogy kell.”

Csókáné Maráz Kornélia: Hogyan lehetnék trendi és tökéletes kismama?
(A Terézanyu Klub 2011-es pályázatának Richter-különdíjasa)

„Négy gyermekem van, négyszer voltam várandós. Így volt lehetőségem azon gondolkozni, hogyan lehetnék trendi és tökéletes kismama. Legutóbbi terhességem alatt írtam blogomba ezt »trendi kismamás« bejegyzést:

Kiokosodtam a különféle ilyen jellegű lapokból. A következőre jutottam: ezentúl hetente ötször aerobikozni fogok, mert az nem árt a babának, viszont az alakom klassz marad, nem is látják majd, hogy gyermeket várok, és alig hízom… hiszen ez a legfontosabb. Sőt terhességi csík sem lesz rajtam, mert bekenem az egyhavi fizumba kerülő szuperkrémmel. A hét fennmaradó két napján intimtornázom, illetve kismamajógázom, hastáncolok. Nem eszem húst, nem fogdosok semmiféle állatot, csakis teljes kiőrlésű kenyeret eszegetek, probiotikus csemegéket rágcsálok, biopiacon veszem a biozöldséget, biogyümölcsöt… sőt talán biolevegőt szívok csak be. Este, illetve reggel lenmagot rágcsálok, hogy az emésztésem is kitűnően üzemeljen.

A terhességet észre sem veszem, dolgozom a szülésig. A szexuális étvágyam sokszorosára nő, nagy pocakomat nagyon szexisnek fogom találni. A kilencedik hónapban persze szaftos pornókat fogunk nézni, hogy apának rendben legyen a bioritmusa. Csakis szupertredni 30-40 ezer forintos Esprit, Formes… stb. testre feszülős »kismamatopokban« feszítek. Nyáron strandolok, lubickolok százkilósan, felszabadultan. 🙂 Ha eljön a szülés ideje, szülési tervvel a kezemben megyek, viszem apát, anyukámat, tesómat, barátnőimet… az egyik borogat, a másik masszíroz, a harmadik szőlőcukrot dugdos két fájás közt a számba. Talán dúlát is választok, de még nem biztos, mert ilyet csak újságban láttam.

A gyermeket nyikkanás nélkül, szigorúan betartott, szigorúan szabályos ki-be légzések közepette két nyomással világra hozom, a gyermek rögtön nekiáll cicizni, de mellette már apa nyomja belé a tápszert, hogy az apai érzései rendben legyenek, s hogy az én gyerekem legyen a legnehezebb a mérlegen a védőnőnél, és a többi anyuka hadd sárguljon az irigységtől. Gyermekem csakis olyan nevet kap, amit úgy kell kérvényezni a Magyar Tudományos Akadémiánál. Például apa és anya nevének összevonásából lehet Kortilla-Kortill. De lehet, hogy az aktuális divatot követve apa »kedvenc« Nintendo-figurájáról Luiginak, kedvenc hobbijáról például Damilkának, Harcsának vagy Endurrónak, kedvenc színészemről Bradnek… esetleg valamilyen növényről nevezem el. Lehetne Tuja, Pitypang, Tikhúrka, Aszatka, Moszatka, Hínárka. Vagy egy kis falusi feeling is legyen: Tikmony, Kokasmony, Bornyúka. Lényeg, hogy nehezen megjegyezhető és meghökkentő legyen.

Szülés után rögtön tökéletesen regenerált, dezodorált, ondolált hajú, strasszos műkörmös és jó szagú 50 kilós cicababa leszek, már ahogy kijövök a kórházból. És helyből hátraszaltózom, kifestem a házat kívülről-belülről. A gyermeket szigorúan nevelem, nehogy má’ én legyek a rabszolgája. Szülés után még vadabb lesz a szexuális életünk, mint eddig, a négy gyerek nem is számít, a hitvesi ágyba be nem jön egyik sem. Ja, a szülés előtt pelenkapartit rendezek, mint a Madonna és az Angelina Jolie. Oda kéretik olyan hasznos ajándékokkal megjelenni, mint ezüst babacsörgő (negyven-valahányezer!!! – és létezik), szalvétatartó-gyűrű, ezüstözött cukidoboz kihullott kisfogaknak, hajtincsnek. Remélem, a tervemből semmit nem hagytam ki.”

A másik kategória díjnyertes pályázatait vasárnap közöljük a Nők Lapja Cafén, a többi írás pedig a terezanyu.hu oldalon lesz olvasható.