nlc.hu
Aktuális
Minden gyerek menjen haza!

Minden gyerek menjen haza!

Magyarországon évente tizenegyezer kiskorú tűnik el. Egy kisebb városnyi gyerek és kamasz cselleng el az otthonából vagy az állami intézetekből. Nyáron még több veszély leselkedik rájuk, mint az év más időszakában. Mit tehetnénk, hogy gyermekeink nagyobb biztonságban legyenek? Baj esetén kihez fordulhat a szülő, illetve a csellengő?

Belegondolni is rossz, mit érezhet az a szülő, akinek a gyereke egyik este nem jön haza. A legtöbben szerencsére néhány órán belül, legfeljebb másnap megkerülnek. De mi van azokkal – Magyarországon évi kb. 100 kiskorú –, akiket hónapok, évek múlva sem találnak meg? Ezekre a csellengő vagy bajba jutott gyerekekre kívánta felhívni a figyelmet az a nagyszabású kampány, amelyet az Ezer Lámpás Éjszakája mozgalom hirdetett Budapesten, az eltűnt gyerekek világnapja alkalmából.

Segíts, ha tudsz!

Kárász Róbert
Kárász Róbert

– A Kékfény egykori műsorvezetőjeként számtalanszor adtam hírt kiskorúak elveszéséről – nyilatkozta lapunknak a kezdeményezés értelmi szerzője, Kárász Róbert, a TV2 Mokka című műsorának vezetője. – Amikor szervezni kezdtem az Ezer Lámpás Éjszakája nevű kampányt (www.ezerlampas.hu), hamar mellém álltak olyan komoly, hozzáértő szervezetek, mint a Kék Vonal, az Országos Gyermekvédő Liga és a rendőrség. A legfontosabb mozzanatnak azt a városligeti rendezvényt szántuk, amelyre az emléknapon, május 25-én került sor. Meglepetésünkre több ezren eljöttek, fiatalok és családosok egyaránt, részt vettek a játékokban, és élvezték a koncerteket. A leggyönyörűbb pillanat az volt, amikor sötétedés után ezer világító lufit, afféle éjjeli lámpást engedtünk fel a levegőbe, közben pedig együtt skandáltuk a mozgalom jelszavát: „Minden gyerek menjen haza!” Reméljük, hogy mind a jelenlevőkben, mind pedig azokban, akik a médián keresztül értesülhettek a rendezvényről, sikerült tudatosítani a társadalmi felelősségvállalás fontosságát.
A tejesdoboz-akció, amely a kampány másik alkotóeleme, azóta is folyik. Az Alföldi Tej Kft. tejesdobozain kéthetenkénti váltásban négy-négy eltűnt gyermek fotóját és adatait láthatják a vásárlók. A rendőrség kéri, hogy akik bármilyen nyomra vezető információval tudnak szolgálni az eltűnt gyerekekkel kapcsolatban, segítsenek!

Hazavárjuk Dávidot!

– Az én fiam, Dávid képe is látható volt a tejesdobozokon – mondja fáradt hangon Ackermann Józsefné. – Nagyon reménykedtünk, hogy így majd sokakhoz eljut a fotója, és valaki csak látja valahol, de eddig nem hívott senki. A fiam tizennyolc éves volt, amikor egy szeptemberi délutánon elindultak Vecsésről Budapestre a barátaival. Azt mondta, megnézik az Arc kiállítást, este még kimennek a Margitszigetre, de tíz órára itthon lesz. Azóta is várjuk…
A család kétségbeesésében honlapot készített azzal a céllal, hogy többen értesüljenek fiuk eltűnéséről (www.ackermann-family.hu). Itt olvasható Dávid története, valamint a felhívás is, amely a nyomravezetőnek egymillió forint jutalmat kínál. Az Ackermann szülők kérik, hogy ha valaki a nyomára bukkanna a fiuknak, azonnal jelentkezzen a honlapon található telefonszámok egyikén!

Ha bajban vagy, hívd a Kék Vonalat: 116-000!

Minden  gyerek menjen haza!A kampány szervezői bíznak abban, hogy a rendezvény hatására maguk a keresett gyerekek is felveszik a kapcsolatot a családjukkal, esetleg felhívják a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (www.kek-vonal.hu) segélyhívó számát.

– 0–24 éves korig bárki hívhat bennünket, aki válságban érzi magát a családban vagy az intézetben – világosít fel Papp Zsuzsanna, a Kék Vonal krízisszolgálat vezetője. – Két telefonszámunkon, az ifjúsági és gyermektelefonon (116-111) és az eltűnt gyermekek telefonvonalán (116-000) átlagosan havi négyezer hívást regisztrálunk. Ennek csak töredéke érkezik hazulról elszökött gyerekektől, ám a telefonbeszélgetésekből tudjuk, hogy sokak fejében megfordul az ötlet. Ha egy gyerek nem képes feloldani egy tartós konfliktushelyzetet, inkább elmenekül. Márpedig az ismerős közeget elhagyva könnyen válhat baleset vagy bűncselekmény áldozatává. A mi dolgunk vészhelyzetben az, hogy minél gyorsabban megtaláljuk a konfliktus okát, és kezeljük azt. Egy beszélgetés általában nem elég. Gyakran többször is telefonál a kamasz – általában ők hívnak bennünket –, amíg ki nem épül köztünk a bizalom. A cél az, hogy kilépjen a névtelenségből, és hajlandó legyen felkeresni a lakóhelyéhez közeli gyermekvédelmi szolgálat munkatársát. A segélyhívások okai rendkívül különbözőek – folytatja a szakember. – A szökések indítéka leggyakrabban fizikai bántalmazás vagy lelki terror. Ahhoz azonban, hogy egy gyerek elviselhetetlennek érezze a helyzetét, már egy szerelmi csalódás is elég.

Mit tehet a szülő?

Először is hívjuk fel a mentőket és a kórházat! Ha már a gyerek összes szóba jöhető barátját riasztottuk, és még mindig nem került elő, emlékezzünk vissza, milyen ruhát viselt aznap reggel, és a fényképével felszerelkezve menjünk be a rendőrségre. A rendőrök első dolga lesz, hogy kiderítsék, történt-e bármiféle rendőri intézkedés az eltűnt kiskorúval kapcsolatban. Azután megpróbálják feltérképezni a kapcsolatrendszerét a rokonoktól a barátaiig. Ilyenkor sajnos fény derül arra, ha a szülők nem elég tájékozottak a gyermekük időtöltéseit illetően.
– Az esetek 99 százalékában a gyerekek hamar megkerülnek – nyugtatja meg a szülőket Szőgyényi Zoltán, az ORFK bűnügyi ellenőrző-értékelő főosztályának vezetője. – Legtöbbször csak arról van szó, hogy belefelejtkeznek a barátoknál a játékba, és késő este találnak haza. Kamaszok esetében már közrejátszhat részegség, drogozás, esetleg többnapos csellengés a barátokkal. Fontos tudni, hogy az eltűnt fiatalok túlnyomó része nem családokból, hanem állami intézetekből szökik.

A szakértő tanácsai

Óvintézkedések a vakációra
A nyár a fellazult fegyelem és az ellenőrizetlen szabadidő miatt különösen csábít a csellengésre.
•  Tervezzék meg, hogyan tölthetné a gyerek hasznosan a nyarat.
•  Állítsanak össze számára napirendet, hogy mindig tudják, hol van.
•  Legyenek szabályok, és a gyerek tartsa magát ezekhez. Például mindig hívja fel a szülőt, hova megy.
•  A szülő tartsa számon a gyerek összes barátját, írja fel a mobilszámukat, hogy baj esetén tudja, kit keressen.
•  Tudatosítsuk a gyerekben, hogy a fesztiválokon nem szabad a friss ismeretségekben feltétel nélkül megbíznia!
•  Kössük kamasz gyermekünk és barátai lelkére, hogy mindenhova csoportosan menjenek!
•  Leghelyesebb, ha a drogokról és az alkoholról és következményeikről nyíltan, felnőttként beszélünk a gyerekünkkel.

A szakértő véleménye – Hogyan lehet a család megtartóerejét növelni?

Minden  gyerek menjen haza!– Annak a szülőnek a helyében, akitől elcselleng vagy elszökik a gyereke, nagyon elgondolkodnék. Hol ingott meg köztünk a bizalom? Mi bánthatta a gyereket, amit mi nem vettünk észre? Mitől szorongott? Ha előkerül, első dolgunk legyen, hogy ezt a bizalmat helyreállítsuk. Beszéljünk át mindent alaposan, szerető légkörben, hogy a kedélyek megnyugodjanak. Ha a gyerek még kicsi, állítsunk neki világos korlátokat. Magyarázzuk el, hogy ha áthágja őket, és elszökik, a külvilágban milyen veszélyek leselkedhetnek rá.
A családok megtartó ereje mára sajnos nagyon meggyengült. A megszilárdítását a családi életre nevelésnél kellene kezdeni. A liga évek óta rendületlenül pályázik egy „Életegyetem” című oktatási programmal, amelyet elsősorban középiskolásoknak szántunk. Arról beszélgetnénk velük, hogyan működik jól egy család, miért fontosak benne a szerepek, vagy hogyan kell vigyázni arra, hogy a gyerek gyerek maradhasson. És nem utolsósorban arról, hogy az egymás közti megértés alapja a megfelelő családon belüli kommunikáció!  
– Felhívnám a figyelmet társadalmi felelősségünkre. Ha az utcán vagy a strandon búslakodó gyereket látunk, nyugodtan menjünk oda hozzá, és kedvesen kérdezzük meg, miben tudunk segíteni. A gyerekek általában nyitnak a felnőttek felé, ha nyíltan, érdeklődve szólnak hozzájuk. Ha pedig azt halljuk, hogy a szomszédban rendszeresen vernek egy kiskorút, bátran jelentsük a hatóságoknak.

A számok tükrében (A rendőrség adatai)

2010-ben eltűnt személyek száma: 15 000
Ebből kiskorú: 11 537
Nem került elő: 94 kiskorú. Tehát a 2010-ben eltűnt kiskorúak több mint 99%-át megtalálták.
A rendőrség jelenleg összesen ennyi eltűnt gyermeket és kamaszt tart nyilván: 842

A szökésben lévő vagy azt tervező gyerekektől beérkezett segélyhívások száma (évi kb. 50 000 hívásból):

2008-ban: 63
2009-ben: 71
2010-ben: 104
(A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai)

Minden  gyerek menjen haza!A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Garas Dezső és Kern András a Ripacsok után újra!
  • Ki  kapjon több figyelmet a családban? 
  • Piknik a pléden  
  • Minden gyerek menjen haza!
  • Koccintsunk a nyaralásra!
  • Híres politikusfeleségek

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top