nlc.hu
Életmód

Milliós kártérítéssel szabadulna a börtönből a skálás gyilkos

Nincs elkeseredve a skálás gyilkos néven hírhedtté vált Bene László attól, hogy elutasították szabadlábra helyezési kérelmét. Azt várja, hogy megítéljék számára a rossz tartási körülmények miatt követelt milliókat.

Tudatosan készül a rácsoktól és a szigorú szabályoktól mentes évekre Bene László, a skálás gyilkos – tudta meg a Blikk az 1995-ben életfogytig tartó büntetését töltő férfi ügyvédjétől. Dr. Soltész Katalin elárulta, védence távlatokban gondolkodik, ezért nem befolyásolja a többszörös gyilkos hangulatát a Szegedi Törvényszék döntése. Mint ahogy azt a napokban megírtuk, elutasította a bíróság Bene László legutóbbi szabadlábra helyezési kérelmét.

Banjkegyek – MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

„Nagyon fontos tisztázni, hogy bár védencem a tárgyalásán valóban azt mondta, jelenleg még nem kívánja elhagyni a börtönt, hozzátette azt is, hogy csak addig, amíg nem ítélik meg neki az őt illető milliókat a jelenleg is folyó kártérítési perében. A legközelebbi felülvizsgálata egy év múlva lesz. Reményeink szerint addigra a pénzt is megkapja, amire a nem megfelelő börtönkörülmények miatt tart igényt. Így nem üres kézzel kezdi majd meg szabad életét, ami óriási előny lesz számára. Valószínűleg végez a tanulmányaival is, a börtönben ugyanis szociális munkás szakra jár” – magyarázta a lapnak az ügyvéd.

Bene László az után kapta a skálás gyilkos nevet, hogy társával, Donászi Aladárral a budapesti Skála áruház mellett megöltek egy embert. Nem ő volt a duó első áldozata, hanem egy győri rendőr, aki egy pénzszállító autót biztosított. Később még két emberrel végeztek, és számos rablást követtek el.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top