A hír: Tilos lesz lájkolni Németország egyik tartományában. Schleswig-Holstein vezetése úgy döntött, hogy el kell távolítani a like gombot minden honlapról – büntetést is kilátásba helyeztek. A határozat azért született, mert az adatvédelmi biztos szerint a Facebook „figyeli”, ki mit lájkol, és adatbázisokat épít, ami a vezetés szerint ellentétes az EU-s adatvédelmi törvényekkel. A Facebook részéről úgy nyilatkoztak, valóban gyűjtenek adatokat, de három hónap után törlik azokat.
Karafiáth Orsolya véleménye: 
Mi áll a lájkolás mögött? Miért szeretjük? Egyrészt ugye olyan előadók/írók/színészek/zenekarok/termékek oldalaira rakjuk rá a jelet, amelyek valamiért érdekelnek minket, így örömmel vesszük, ha az adminisztrátorok jóvoltából újabb fotók és információk birtokába kerülhetünk. Én például rajta vagyok több német zenekar oldalán, amelyekre nem feltétlenül néznék be naponta, de jó, amikor beúszik reggel, hogy éppen Bécsben koncertezik majd teszem azt a Tocotronic vagy Jochen Distelmeyer, így akár meg is nézhetem őket. Vagy kapok egy klassz fotót egyik kedvenc írómról, Truman Capote-ról. Vagy (mivel az akciók szerelmese vagyok) megtudom, hogy a kedvenc márkámból most épp hetven százalékkal olcsóbban vásárolhatok. Egyszóval a lájkolásnak van egy praktikus oldala is. Ha már nem rajongunk az adott figuráért vagy éppen sorozatért, rányomunk egy „nem tetszik”-et, és vége az adatözönnek.
Másrészt pedig ismerőseink hozzászólásait, állapotfrissítéseit, új képeit, videóit is lájkoljuk. Azért, hogy jelezzük, érdekel, amit csinál, vagy örülünk, hogy kisgyereke megszólalt, gratulálunk az előléptetéséhez. Én például imádom ezt, olyannyira, hogy saját magam minden hozzászólását lájkolom. Erre már kaptam hideget és meleget, azzal is megvádoltak, hogy csak egy hülye önlájkoló vagyok. Erre úgy védekeztem, hogy ez nem igaz, azokat is lájkolom, akiknek tetszik az, amit én lájkolok. Vagyis én magam. De félretéve a viccet: nagyon jól le lehet mérni egy-egy sztorifoszlányról vagy viccről, hogy milyen a fogadtatása.
Gyakran tesztelem a közösségi oldalon, hogy egy-egy hozzászólás miképp üt, vagy melyik téma érdekes, és ezt a tapasztalatot cikkekké formálom. Néha meglep, hogy mire ugranak többen, és mi nem érdekel a kutyát sem. Mi megy körbe és mi marad meg némán a saját üzenőfalamon. Egyszóval nagyon jó játéknak és kísérleti terepnek tartom ezt. Ha nem lenne ez a funkció, nem is használnám az oldalt ilyen gyakran, mint ahogyan most teszem. Akkor felmennék napi egyszer, megnézném, vannak-e új események vagy új levelek, és kész. Ha valaki fellép egy ilyen közösségbe, sok mindent vállal: a szabályok egyértelműek, tudjuk, ismerjük őket a regisztrációnál. Nem véletlenül vagyok fenn én is csak álnéven: nem szeretném, ha ismeretlenek zaklatnának, vagy olyanok látnák az adataimat, akiknek semmi közük hozzá. Való igaz, hogy ezeknek az oldalaknak az adatvédelme még sok-sok korrigálást, biztonsági beállításmódosítást, finomítást igényel. Ezek, remélem (és a hírek szerint), folyamatban is vannak. De hogy éppen a lájkolás vesszen el?
Sokat vitáztak arról is, hogy a Google a levelekből vett kifejezésekre dobja ki reklámjait. Egyik kedves ismerősöm (velem egykorú) a minap ezt a két lelombozó reklámot kapta: „Baj van az önbizalmával? Segítünk!”, illetve „Élet az agyvérzés után”. Elég elgondolkodtató. De ha már valaki vállalta, hogy névvel, valós adatokkal van fenn egy közösségi site-on, akkor ezzel szerintem elég sok mindent vállal. Kezdve azzal, hogy régi gimnazista társai keresik meg őt, látva, milyen sokra vitte, adjon már kölcsön neki, hogy perverz ámokfutók ostromolják a fényképe miatti ajánlatokkal, és így tovább. Most már elég sok mindent tehetünk ezek ellen, az ismerősöket is hide-olhatjuk, az adatlapot csak ismerősök láthatják, a teljeset csupán azok, akiknek engedélyt adtunk rá. Saját felelősségünk kiismerni a felületeket, amiket használunk. Az meg, hogy tetszikeljük, melyik mosópor a kedvencünk? Ha ezt használni tudják, hát csak bátran…
