nlc.hu
TV-sztárok
Tóth Vera drágán vett melle eltakarva és az eredeti képen – hogy jobb?

Tóth Vera drágán vett melle eltakarva és az eredeti képen – hogy jobb?

Az egészen biztos, hogy Tóth Vera sem számított arra, mit vált ki a ma hajnalban posztolt fotója. Lényegében a melle és a mellbimbója a téma, de ő most kiállt magáért.

Tóth Vera mellbimbóira ébredt az ország, vagy legalábbis az országnak az a fele, aki valamilyen formában találkozott ezzel a képpel. 

Tóth Vera melle drága volt, már ezt is tudjuk

A fenti fotóhoz érkezett megjegyzéseket olvasva Lola védelmébe vette Tóth Verát, szerinte ugyanis nincs azzal semmi gond, ha átsejlik a mellbimbója, vagy kirajzolódik a melle, ahogyan azt több kommentelő kifogásolta.

„Édesem. Elég sokba került, úgyhogy pont nem érdekel, ki, mit mond” – írta Vera, aki valószínűleg a drasztikus fogyása után csináltatta meg a mellét. 

Bár akadtak, akik a védelmükbe vették, azért egyesek szerint ilyen mellméretnél minden esetben kötelező lenne melltartót felvenni, másokat csak az zavart, hogy a fehér felső túl átlátszó, vagy hogy valahogyan kitakarhatta volna a mellbimbóját. Ezen felbuzdulva felöltöztettük Tóth Verát. Szavazz, így már jobb? 

 

Megnézem
Összes kép (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top