“Üzenem az olvasó-riporternek, hogy menjen el dolgozni, és inkább munkával töltse a szabadidejét, ahelyett, hogy velünk foglalkozik. Ha pedig annyira szüksége van arra a tízezer forintra – ennyit kap egy olvasó, ha fotót és “sztorit” küld az újságnak – , akkor keressen fel, a disznótelepre ugyanis éppen kondást keresek” – mondta Győzike a Blikknek.
Érdekes, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor megkérdeztük Gáspár Győzőt, miért hagyta, hogy egy szintén “szemfüles olvasó” bemenjen a kórtermében, mobiljával lefotózza őt a pszichiátrián, a showman így válaszolt: “Úton-útfélen fotóznak. Sokan szeretnek, és én ezt vállaltam. Közszereplő vagyok, ebbe beletartozik az is, hogy lefotóznak, akár ilyen helyzetben is. Amikor másnap megtudtam, hogy ki készítette ezt a fotót a kórházban, odamentem a fiúhoz és beszélgettem vele. Egyébként Petinek hívják. Elmondta, hogy két gyereke van és egy felesége, ő pedig már két hónapja a pszichiátrián van. Neki úgy kellett ez a 10 000 forint, amit a laptól kapott a képekért, mint egy falat kenyér. Most ezért haragudjak rá? Szegénység van!”…