20 éves Vincze Máté egyetemista:
Húsz évvel a hátad mögött mit jelent neked az öregkor?
Most valószínűleg a nagyszüleimet kéne felhoznom, de az az igazság, hogy rájuk egyszerűen nem illik ez a kifejezés. A nagypapám nyolcvanévesen bringázik, rendszeresen úszik, nagyon aktív. A nagymamámmal óriási baráti körük van, kártyáznak, táncolnak, járják a világot – úgyhogy fel van adva a lecke.
Elgondolkodtál már azon, hogy egyszer te is szembesülsz majd az idő múlásával?
Hogyne! És itt elsősorban nem a külsőségekre vagy a képességekre gondolok, hanem a feladatokra, a karrierre: mind anyai, mind apai ágon „nagy lehetőségeket” örököltem, és ennek meg is szeretnék felelni, mégpedig a saját elvárásaim szerint.
 |
| Vincze Máté, 20 éves |
Nem korai, hogy ez aggasszon?
Nem hiszem, ezért is építkezem tudatosan. Most a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán tanulok, de szeretném majd a filmes pálya más területeit is megismerni, az operatőri munkával például már most kacérkodom. Ezért is számít az idő: úgy kell a céljaim után mennem, hogy a vége felé visszanézve ne kelljen olyasmit látnom, hogy valami mellett elmentem.
De hát hol van még a vége?
Jó, nem is konkrétan a kilencvenes táblára gondolok, hanem akár azokra a harminchoz közelítő pályatársakra, akik nem azt csinálják most, amiért ebbe az egészbe belevágtak.
Nincs munkájuk, vagy egyszerűen megalázó feltételekkel dolgoznak – én tíz év múlva nem szeretnék hasonlókkal szembesülni, és bízom benne, hogy ez rajtam is múlik.
Ez a harcosság még fiatalon is tart.
Miközben a munka öregít. Tavalyhoz képest legalábbis ezt érzem, pedig mindössze annyi történt, hogy rengeteg új feladatot kaptam, és sok dokumentumfilmet, illetve videót készítettem. Most már tulajdonképpen csak attól félek, hogy majd nem unok-e rá egy nap a filmezésre. Talán ez aggaszt a leginkább: hogy vajon kiégek-e egyszer.
30 éves Trunkó Bálint fotós:
Még alulról súrolod a harmincat – lesz számvetés a buli után?
Nem hiszem, annál is inkább, mert ez nálam valamiért huszonöt évesen ütött be, így viszont túl gyakori lenne a vonalhúzás. De öt éve tényleg megérintett valami az öregedés témájában: volt egy pillanat, amikor megéreztem, hogy tétre megy az élet, hogy súlya van a döntéseimnek. Addig inkább csak lubickoltam, és hagytam, hogy sodorjanak az események, de mostanra látom, hogy van itt egy mérleg, amelyre néha fel kell tenni a dolgokat.
A szakmádban számít a kor?
Szeretném azt hinni, hogy nem, mégis inkább fiatalokat látok magam körül érvényesülni. De van néhány erős kivétel, akik azért helyrebillentik ezt a helyzetet. Én igazából nem is a kortól félek, hanem a fejlődés akadályától, attól, hogy mindig látom-e majd, melyek azok a lépések, amelyek újra meg újra előre visznek.
 |
| Trunkó Bálint, 30 éves |
Nem túl kicsi az itthoni piac ahhoz, hogy minden fotós itt öregedhessen meg?
Szűk a mozgástér, ez igaz, és erre még a válság is rátett egy lapáttal, de ezen nem segítene, ha elmennék. Egyrészt imádok itt élni, másrészt nem hiszem, hogy „a külföld” önmagában bármit is megold. Legfeljebb megtanítja az embert egyedül boldogulni – de ezt a kor úgyis elintézi. Látod, ez például feltűnt az évek során: hogy egyre inkább egyedül vagyunk.
Ez úgy hangzik, mintha mérleget vonnál.
Ha nem is tudatosan, de lehet benne valami. Mostanában kezdtem például elgondolkodni azon, hogy nem negyvenévesen szeretnék apuka lenni. Befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy nem bánnám, ha valaki itt szaladgálna körülöttem.
Úgyhogy ilyen szempontból nagyon is kezdem méregetni magam.
A tükörben is?
A tükör csak pillanatnyi hangulatképet ad. A fotók ezzel szemben nagyon is valóságosak, különösen egy közeli portré. A fényképeken meglátni a ráncokat, amelyekről amúgy nem is tudnék, mert nem nézegetem nagyítóval az arcomat. De az objektív néha bántóan őszinte.
40 éves Krasznai Zsolt plasztikai sebész szakorvos:
A szakmád miatt az átlagosnál kritikusabban viszonyulsz a saját külsőd változásaihoz?
Attól függ, mit tartunk átlagosnak. A hazai férfiak saját maguk felé támasztott igényszintje a tengerentúlhoz vagy Európa más országaihoz viszonyítva igencsak lemarad a sorban. Ebben a lustaság és más kulturális sajátosságok is szerepet játszanak, és itt még egyáltalán nem a plasztikai beavatkozásról, csak az egyszerű odafigyelésről beszélünk. Nem a kés az első, hanem a sport és az akarat – én is ehhez tartom magam gyerekkorom óta.
Ettől függetlenül el tudod képzelni, hogy a hóhért akasszák?
Ha tudom, hogy a magam részéről mindent megtettem, de pár év múlva például kihullik a hajam, akkor miért lennék ellene a hajbeültetésnek? Férfiként és orvosként sem mindegy, hogy mit sugárzok – a hiteles tartalomhoz szükséges az igényes külső, mert a kettővel együtt kommunikálok.
 |
| Krasznai Zsolt, 40 éves |
Rajtad hol fog a kor, és mire vagy különösen érzékeny?
Ősz hajszálat már találtam, és a kilók is egyre könnyebben maradnak rajtam – ez egyelőre a feleségemet zavarja inkább, én ettől még elég jól alszom. A ráncokkal sincs gondom, és erre más férfiak figyelmét is felhívom, ha megkeresnek: az arcplasztika veszélyes műfaj, mert könnyen elnőiesítheti az arcot. A ráncokra vigyázni kell, mert jó értelemben hordozzák az időt, és mert egy férfit nem a szépsége, hanem a férfiassága tesz vonzóvá.
Ha már vonzerő: ilyen munkakörnyezetben, ennyi szépséggel körülvéve nap mint nap próbára vagy téve, nem?
Mondjuk úgy, hogy van valami szerencsés az alkatomban, és nem esik nehezemre jó társaságnak, hallgatóságnak és tanácsadónak is lenni. Ha ez megvan, akkor az ember nyilván visszajelzéseket is kap bőven, de ezt igazán könnyű a helyén – vagyis szigorúan szakmai szinten – kezelni, pláne olyan biztos háttérrel, amilyen a feleségem.
Frusztrál az öregedés gondolata?
Nem, éppen ellenkezőleg, engem nyugalommal tölt el. Valamiért úgy érzem, hogy jól fogom megélni azt az időszakot, akkor ugyanis tényleg teljesen a családomra koncentrálhatok majd, és a külsőségek jelentőségüket vesztik.
50 éves Rajna András vállalkozó:
Megrémisztett az ötven?
Nem, sőt. Ha nem teszitek fel ezt a kérdést, akkor nem is jutott volna eszembe, hogy egy ilyen témájú interjúnak éppen én legyek az egyik alanya. Ebben biztosan van egy adag védekezés is, de nem foglalkozom a számokkal.
És amikor 25 év profi sport után kiszálltál a kajakból? Akkor csak számoltál.
36 évesen hagytam abba a versenyzést. Akkoriban a csapattársaim már papának szólítottak, bár én még pontosan ugyanolyannak éreztem az életet, mint húszévesen. Ezután lettem még csak „fiatal pályakezdő”, a negyven pedig ehhez képest nagyon gyorsan jött – nem nagyon volt időm hozzászokni, hogy felnőtt lettem. Ezeket az állomásokat igazán leírva furcsa látni, mert önmagunkat általában fiatalabbnak gondoljuk a valós korunknál.
 |
| Rajna András, 50 éves |
Nosztalgiázol?
Igen, többször is álmodom azzal, hogy megint ott vagyok a csapatban, és versenyre készülök. Ilyenkor azon izgulok, hogy fogom-e bírni a tempót, de még álmomban „felébredek” arra, hogy ez már a múlt. Az időt viszont, ha tehetném, visszaforgatnám, de nem azért, hogy valamit kijavítsak, vagy mert bármit is megbántam volna, hanem hogy újra végigcsinálhassak mindent. Akár ugyanígy.
Ez úgy hangzik, mintha a gyerekeidnek is szívesen mondogatnád tanításként.
Próbálom átadni a tapasztalataimat, de ahogy néha nekem is hiába mondtak okos tanácsokat, úgy ők is sok mindent utólag fognak megérteni, belátni. Hogy valamit másként kellett volna tenniük. Hiába fejlődik az emberiség hatalmas lépésekkel, a legegyszerűbb dolgokat minden generációnak újra kell tanulnia, és mindenkinek a saját hibáiból kell építkeznie.
Nem mintha nem tagadhatnál le egy tízest, de a fizikumod változásával egyáltalán nem foglalkozol?
Versenyzőként valóban máshogy néztem ki, de az természetes, hogy heti két kocogással nem lehet azt a formát hozni, amelyet napi két, kemény edzéssel. Néha sajnálom, hogy ez már nem jön vissza, de elfogadom, és sokat nem is teszek ellene. Úgy tűnik, szerencsés alkat vagyok, mert valamilyen szinten még az alibiszintű sportolás is karbantart.
Félelmeid lettek útközben?
Nem igazán, mert továbbra is vannak ambícióim, kitűzött céljaim, feladataim, ez pedig hajt előre, és lefoglal. Egy biztos: megállni nem szeretnék soha.
