„Ha túl sokat gondolkodunk, rögtön a mi hibánk lesz minden” – a legfiúsabb sport, amelyben sokkal jobbak a lányok

Keresi a lehetőséget, hogy hookoljon, közben folyamatosan a tornádókat lövi, hopp! Megkapja a hookot, ÓÓÓÓ! Ott egy gyilkosság, BattleHailey-é az első ebben a meccsben, be is csúszik a toronyhoz, de sajnos úgy tűnik, nem jön ki az ignite-ja, nem, ez a torony most állva marad, közben a piros csapat minionjai már jönnek is felülről, ez egy elég erős wave lesz!

A két szakkommentátor tökéletes összhangban közvetíti a meccset egy nyolcadik kerületi e-sport-bár pincéjében, mögöttük kétszer két három-háromfős csapat ül egymással szemben, gamerszékeken, gamermonitorok előtt, gameregereken és mechanikus gamerbillentyűzeteken mozognak a kézfejek követhetetlen sebességgel. A képernyőkön alakulnak a hookok, az ignite-ok, alsó-, közép- és felsőösvényes hősök, support és jungle karakterek haladnak toronyról toronyra, az ellenfél Nexusa felé teljes összhangban. A játék a League of Legends, a szervező a Gamer Power eSport Egyesület, az esemény egy házi bajnokság, az Alice Offline Cup, a játékosok több mint harmada lány. Ha valaki egy kicsit is ismeri az e-sport világát, tudja, hogy az utóbbi kész szenzáció.

Ha az előző mondatokból nem sokat értettél, nem a te hibád. Csak tudj róla, hogy magyar kamaszok és fiatal felnőttek tízezrei tudják pontosan, mi mit jelent a fentiekből, és nem csak az introvertált geekekről van szó, hanem egyre több vagány partiarcról. Az internetes csapatjátékok ugyanis lassan legalább akkorák, mint a fizikai versenysportok, egy-egy tisztességesebb e-sport-bajnokságban már van annyi pénz, és vannak akkora sztárok, mint a kosárban és a fociban.

Most egyébként az említett League of Legendsről lesz szó; sajnos nem úszod meg, egy kicsit meg kell ismerned. Egy felülnézeti, többjátékos online sportágról van szó, hivatalosan MOBA (Multiplayer Online Battle Arena): fantasy környezetben, csapatban küzdenek a hősök, jellemzően (és esetünkben) csapatonként három. Akció, stratégia és szerepjáték sajátos – és a rajongótábort nézve elképesztően sikeres – elegye a játék. A kezelés, a felület kézre áll, intuitív, maga a harcrendszer azonban rendkívül mély és összetett, több hónap intenzív játék után még mindig van felfedeznivaló (ráadásul évről évre finomhangolják a fejlesztők), nem csoda, hogy a profiknak saját edzőik vannak. A League of Legends (LoL) tökéletes példa a videójáték-ipar első számú sikerreceptjére: easy to learn, hard to master, azaz megtanulni könnyű, elsajátítani nehéz. Nem csoda, hogy időközben hatalmas e-sportággá nőtte ki magát bajnokságokkal, hatalmas díjakkal, a dobogókon pedig szinte kizárólag fiúkkal.

Elég hozzá annyi, hogy a LoL-hoz összetett, stratégiai gondolkodás kell, folyamatos, sokszor megosztott koncentráció, „multitasking”, on- és offline kommunikáció oda-vissza. Szemmel kell tartani a pályát, az ellenfelet, és illik gondoskodni a csapattársakról is. Mindezt egyszerre. Így leírva mit tippelsz, kik jobbak ebben, a fiúk vagy a lányok?

Bingó.

Női játékosok akadnak ugyan, de a most egyéves Gamer Power eSport Egyesület vállalta először nyíltan a missziót, hogy megkeresse, meggyőzze, bevonja és felkészítse a lányokat. Kíváncsiságból és társadalmi felelősségvállalásból, meg azért, mert a vegyes csapatok gyaníthatóan jobban teljesítenek (és izgalmasabb bennük lenni), mint a csupafiú-felállások.

Tarján Marcell, az egyesület egyik alapítója sportoló, geek és pedagógusdinasztia leszármazottja; oktatást szervez és tanít ő is, infót, nyilván. „Az órákon nyaggattak, hogy mikor játszunk már. Nem így megy ez, mondtam mindig, a szüleid azért fizettek, hogy te itt informatikát tanulj. Oké, de mikor játszunk? – kérdezték ilyenkor. Majd egyszer – mondtam mindig. Aztán éreztem, hogy nem ússzuk meg. Három éve, gyereknap környékén egy hétvégén megkaptuk a termet, mondtam, aki játszana, jöjjön. League of Legendset toltunk, mi már ismertük, a gyerekek meg csak pislogtak: honnan tudunk mi, a felnőttek játszani? Honnan vágjuk, mi micsoda? Mi az, hogy győzünk?! Persze mindenki imádta, azzal búcsúztak el, hogy oké, jövő héten revans. Így indult, jöttek a gyerekek, hoztak chipset, popcornt, kólát, azon éltünk. Éreztük, hogy kéne egy egyesület.”

Hivatalosan most egyévesek. Szervezetten készítik fel a gamereket, trénerekkel, edzésekkel, versenyekkel, közös bulikkal, sportpszichológussal. Nem egyszerű: hiába milliókat (emberben és dollárban is) megmozgató nemzetközi őrület az e-sport, ha itthon még a műveltebbje sem látta leírva a szót. „Beadtuk a kérelmet az egyesületté váláshoz, így: eSport, kis e, nagy S, de úgy voltak vele,

ilyen szó nem létezik, azt hitték, elütöttük,

végül elfogadták, két hónappal később pedig hivatalosan is kitalálták, hogy létezik a szó, és kötőjellel kell írni: e-sport. Mindegy, akkor már nem változtattuk meg.”

Az alapítók mind sportolók. Marci kosarazik, van exvízilabdás, exröplabdás és így tovább. „A sportos agyunkkal igyekeztünk kitalálni, hogyan lehetne ezt (mármint kifejezetten a LoL-t) sportként művelni. Tudatosítottuk a srácokban, hogy ők versenyzők, a regisztrált felhasználójuk pedig olyan, mint a sportcipő, vigyázunk rá, elzárva tartjuk, nem adjuk kölcsön.” Közben rájöttek, hogy pénzigényes sportba nyúltak, „talán a Forma–1 drágább”. „Más sportban vesznek cipőt, mezt, labdát, nekünk meg csúcsszámítógépek kellenek, és minőségi perifériák, egerek, billentyűzetek, amik mind-mind kopnak.” Szponzorokat nehéz szerezni, eddig egy szem adakozójuk van, ő segített LoL-poszterekkel feldíszíteni az edzőtermet, miután a játék forgalmazóján keresztül megkapták a digitális eredetiket (kész posztereket persze nem). Ami van, Marcié. „Amit itt látsz, az a nagymamám, Farkas Alíz hagyatékából és családi pénzből van.”

Szerettem volna tisztelegni előtte, ezért is Alice Offline Cup a hétvégi verseny neve, és ezért is szabály az, hogy minden csapatba kell egy Alice, aki vigyáz a többiekre: egy lány.

Van némi tagdíj is (egy-két mozijegynyi, popcornnal – ez az árszabás policyje), ez pont arra elég, hogy elevickéljenek, szóval karrierlehetőség egyelőre nincs. „Sokan úgy jönnek, hogy azt hiszik, mi fizetünk, hogy játsszanak, és nem fordítva, őket sajnos ki kell ábrándítanom.”

Mikor elkezdték, csak fiúk jöttek. „Százötven jelentkezőnk volt, köztük kettő lány. Szinte mindenki lekopott, hat fiú maradt, ők itt vannak azóta is. Most nyolc trénerünk és öt csapatunk van, az majdnem harminc igazolt játékost jelent. Közülük nyolc lány. Mindig is tudtuk, hogy kellenek lányok is, sőt legalább egy lánycsapatot szerettünk volna. Edzettünk mi lányokat sportolóként. Egész máshogy állnak az egészhez mentálisan, ami itt nagyon jól jön. A hagyományos versenysportokban számít, hogy a fiúk fizikailag erősebbek, ez nem is kérdés: ők zsákolnak, ők játszanak dinamikusabban. A nők eközben előre gondolkodnak: náluk nem három passzból áll a játék, összetettebb, hosszabb meneteket képesek kitalálni, végigvinni. Az e-sportban pedig eltűnnek a fizikai különbözőségek.”

A nők »hátránya« nincs többé, az előnyükkel pedig képesek dominálni a pályát. Ez egy mentális sport. Nekik való.

Hogy akkor hol vannak a lányok? Rejtély. „Egyszerűen senki nem hiszi el, hogy a nők erősebbek lehetnének. Koreában már nagyon sok a női játékos, de hát Korea mindenben előrébb jár. Itthon a fiúk kevésbé fogadják el a női csapattársat, és talán a nők is magukat. Egyébként nagyon sok lány játszik, csak kevesen mernek reflektorfénybe állni.” A Facebook-lobbi végül bejött, jelentkezett egy egész lánycsapat, és sok nő külön-külön. Munka, suli mellett játszanak, a legfiatalabbat most igazolták, 16 éves. Azokat, akik egyesével jöttek, nem lehetett csapatba szervezni, beszálltak hát a fiúk közé, azok, akik eleve közösen érkeztek, együtt is maradtak. Lassan egy éve játszanak így. A fiúknak nagyon tetszik, hogy vannak lányok is, mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot.

Nehezíti az ügyet, hogy a gamerkultúra még mindig eléggé szexista, ezt mindenki tudja, aki olvasott már kommenteket bármely női játékos közvetítése (stream) alatt-mellett. Amikor felvetették a lányoknak, hogy streamelniük kéne, azt mondták: addig kizárt, amíg nem tudnak annyit, hogy kiálljanak:

igenis tudunk játszani, ja, és mellesleg lányok vagyunk.

„Nem ismerős lányokat szinte lehetetlen csapattá kovácsolni, nagyon akaratosak, erős személyiségek, nem férnek meg. Volt olyan lány, aki eleve úgy jött, hogy inkább fiúkkal játszana. A hiányos fiúcsapatokba így beszerveztük a lányokat házon belül. Mindenki megtalálta a helyét. Játék alatt a nők hagyományosan a háttérben maradnak, támogató, azaz support szerepekben: miközben védik a saját karakterüket, támogatják a többieket, intézik a játékhívásokat. A lányok önként főleg supportot és midet játszanak, jungle-ös lányt például nehéz találni.” (A jungle szerepkör lényege, hogy a pályán ide-oda cikázva meglepetésszerűen szerezzen erőfölényt a csapatnak, megbolygatva az ellenfél összhangját.)

A lányok jellemzően nem figyelemvakok, ez nagyon fontos. „A támadó karakterek, a lövészek általában figyelemvaksággal játszanak. Azaz nincs más, csak ők és a célpont. Ez sokszor nagyon jól jön, de support (támogató) szerepkörben nem játszat figyelemvaksággal bíró játékos, az katasztrófa lenne.”

A hétvégi kupa főpróba volt: nyílt verseny, nemcsak az egyesület saját játékosai meccseztek, hanem bárki, feltéve, ha a háromfős csapatokban volt lány is. (Volt.) „Ideje, hogy felhívjuk a gamerközösség figyelmét, hogy nekik is jobb, ha színes, ha részt vesznek a buliban a nők” – így Marci. Offline kupa volt, tehát szemtől szemben, egy térben játszották, így megvolt a bulifaktor, a közösségi élmény. Ha mérkőzés volt, akkor persze nem volt mese.

Ilyenkor csak a monitor van.

Noémi 23 éves, lovagol, edzéseket is tart, üzletvezető egy lovas szakáruházban. „A lovon megtanultam koncentrálni, csak a másikra figyelni. Egyébként nem is érdekelnek a számítógépes játékok, mindig playstationös voltam inkább. Egy barátom viszont annyira belemerült a LoL-ba, hogy nem is láttam sokáig. Mikor mégis átjött, megmutatta, kérte, hogy válasszak karaktert. A kedvéért választottam, úgy voltam vele, hogy utána törlöm is, én ezzel játszani biztosan nem fogok.” Noémi három éve LoL-os, most már profiként edz és versenyez az egyesület mezében. „Pedig eleinte nem is mertem egyedül elindulni, féltem, hogy rosszul csinálom, hogy bántanak, mindig meg kellett kérnem valakit, hogy jöjjön velem online. Jöttek is, egyikük azóta is a párom.”

Nem bántották. „Csak azért még nem szóltak be, mert lány vagyok. Oké, egy-egy hosszabb LoL-ozás után mindig jön vagy tíz ismerősnek jelölés, ez ilyen.

A lányok többet gondolkodnak, kevésbé spontának, nálunk nincs olyan, hogy belemegyünk a csatába, és úgyis rendben lesz minden: tízszer át kell gondolni és rágni az összes helyzetet. Ez gyakran hátrány is: ha sokáig húzzuk az időt, a csapat elúszik a nagy esélytől, oda a döntő. Az egyébként is fontos lenne, hogy a lányok kilépjenek a komfortzónájukból, és ne csak supportkarakterekel játsszanak, hanem cikázzanak, támadjanak.

A fiúk teljesen másképp játszanak. Más az elképzelése a két nemnek egy-egy meccsről, helyzetről, és ahogy ezt megérzik, azonnal megpróbálják átvenni az irányítást. Ha pedig hezitálás miatt bukunk egy csatát, rögtön a mi hibánk lesz. Én a párommal sem szeretek együtt játszani. Biztos, hogy veszekedés lesz. Különben is, fiú-lány, tudod, milyen ez… mindig az a vége, hogy valaki elkezd érezni valamit.”