– Gyerekkoromban rengeteg mesét olvastam, aztán Rozi lányom kiskorában is – meséli a Vígszínház öltözőjében, ahol egy próba után találkozunk. – Volt egy kedvenc mesénk, a Virágos Panni. Én találtam ki. Panni kertes házban élt a kutyájával, és reggelente megcsodálta, hogyan fejlődnek, duzzadnak a növénykéi. Persze nem tudtam mindennap mesélni.
Ha egy gyereknek színésznő az anyja, ritka kincs a szabad este – teszi hozzá furcsa kis grimasszal, miközben elpakol az öltözőben, hogy letelepedhessünk. A heverőn csak egy kék sportszatyor marad. – A futócuccom van benne – magyarázza –, mert ha akad egy kis szabad időm, futok a Margitszigeten. Ugyanis az év elején leszoktam a dohányzásról, elvégre egy negyvenöt éves nőnek tennie kell az „állagmegóvásért”. Februárban összeszámoltam, mennyit költök cigarettára, az is eszembe jutott, milyen illatot szippant be, aki megölel…
Csakhogy épp ekkor írtam a szakácskönyvemet, ami azzal járt, hogy tíz-tizenkét ételt főztem meg naponta. Hová lett az a rengeteg étel? Megettük! Tehát szorongtam, hogy sikeres lesz-e a könyvem, és azon is, hogy nem hízom-e el a finomságoktól.
– A mesebeli királyfikat állítják ilyen kemény próbák elé.
– Nemcsak ők állnak ki próbákat, de a királylányok is. Nekik is meg kell küzdeni a hétköznapokkal, a
környezetükkel, önmagukkal. Az én futótörténetem úgy kezdődött, hogy a színházam jóvoltából eljárhattam egy sportközpontba. Két próba között tornáztunk, szaunáztunk. De tavaly már nem járt ingyen, tehát vettem egy éves bérletet. És tudod, hányszor mentem el a nagy csomó pénzért? Egyetlenegyszer! No, ekkor mondtam magamnak, édes lányom, többé egy forintot sem adhatsz ki feleslegesen, tehát gyalogolni kezdtem a szigeten. De nem ám úgy, mint a nyugdíjas nénik, hanem rátettem a bokámra egy-egy kiló súlyt, felkaptam két súlyzót, és így meneteltem. Megértem, hogy röhögsz…
– Látlak a lelki szememmel…
– Aztán júliusban Zorán egyik jó barátja mondta, hogy hagyd abba ezt az őrültséget, gyere velem futni. Másnap körbefutottuk a szigetet. De mivel „önbizalomteli gyerek” vagyok, rögtön megmagyaráztam magamnak, hogy csak azért sikerülhetett, mert egy gyakorlott futóval teljesítettem a távot, tehát megpróbálkoztam egyedül. És láss csudát, így is kibírtam! Azóta futok. Látszatja még nincs…
– Kétszer is említetted a szorongást, pedig magabiztosnak látszol.
– Azért, mert nagy a szám, és sokan összekeverik a lendületet, az energiát meg a temperamentumot a magabiztossággal! Számomra a szorongásom a mesebeli próbatételek egyike. Nincs meg bennem a biztos tudata annak, hogy mit érek. Ráadásul Bak vagyok, azaz szerkezetileg alkalmatlan arra, hogy önérzet nélkül éljek. Tehát mondom a magamét, mindenről van véleményem, közben félek. És ha hallok egy rossz mondatot, összeomlok, tehetségtelennek, alkalmatlannak érzem magam.
– A humorérzéked biztosan segít.
– Talán az öniróniám. Ha nem tudnék magamon nevetni, már meghaltam volna.
– Könnyedén említed a korodat.
– Jó viszonyban vagyok vele. Úgy érzem magam, mint az előző generációk harminc-harmincöt évesei. Ők általában huszonévesen szültek, én harmincas voltam. Negyvenöt éves koromra van egy kamasz lányom – és Zorán jóvoltából egy huszonhét éves Sandrám, aki jó barátnőm –, miközben ők ennyi idősen már a nagymamaságra készültek. Minden kitolódott tíz évvel későbbre.
– A mesék mindig úgy végződnek, hogy ásó, kapa, nagyharang…
– Nos, nekem ásóból, kapából, nagyharangból már kettő jutott, és most boldogan élek, élünk egy hangos, forgalmas házban. A mamám is velünk lakik, van közöttünk egy „észak–déli átjáró”… Hibátlan felállás! Nekem ez a bázis, és azt gondolom, hogy kilenc éve Zoránnak is. Kapott egy nagy olasz famíliát. Mindez persze nem véd meg attól, hogy éppúgy aggódjak a lányomért, mint bármelyik anya. Az ismert emberek gyerekeiről általában azt gondolják, hogy könnyű nekik, szerintem viszont nehezebb. Apám operatőr volt (Hegyi Barnabás – a szerk.) – nem ismertem, mert meghalt a születésem után –, anyám a filmgyárban dolgozott, és nekem hosszú idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek: nem azért érek valamit, mert a szüleim gyereke vagyok. Azért mentem Amerikába, hogy kipróbáljam magam egyedül. Rozi édesapja neves rendező, a pótapját ismeri az egész ország. Neki is át kell majd élnie a dilemmát: „magam miatt becsülnek, vagy a szüleim miatt?” Szóval az én mesém most a családomról, a szerepekről és arról szól, hogy folyamatosan tanulom, miként kell szeretettel és okosan nevelni egy kamaszt.
– A szorongásaid ellenére úgy tűnik, jól vagy. A mesékben is győz a jó.
– Ami örvendetes, de unalmas is lehet. Mert ha minden jó, akkor hol az izgalom? Az embernek számtalan szerethető és rengeteg rémes tulajdonsága van. Mikor melyik győz? Szóval titkokra, izgalmakra is szükségünk van… És a színészet perverz szakma. Nekünk gyakran használ, ha sok a bajunk-bánatunk, mert ezekből építkezünk. Az persze rossz, ha összeér a magánélet a munkával. Ilyenkor vigyázni kell, nehogy civillé válj a színpadon! Amikor az Elsötétítés című darabban játszottam, épp váltam az első férjemtől. Elakadtam a saját mesémben, mert a darab arról szólt, hogy mi legyen a sorsa egy négyéves gyereknek. A lányom hároméves volt…
– Eszembe jut a válaszodról, hogy évekkel ezelőtt interjút készítettem Zoránnal, aki érintetlenül hagyta a szöveget, de teleírta a kéziratot „talán”-nal, „lehet”-tel, feltételes móddal.
– Ebben egyformák vagyunk. Semmi sem fekete-fehér az életben, a mai kijelentések holnapra megkérdőjeleződnek.
– Vekerdy Tamástól megkérdezte egy kollégám, hogy mit szeret önmagában. Mire a pszichológus azt felelte: a feleségemet. Mit szólsz ehhez?
– Tetszik. Hozzá kell tennem, hogy a mi életünkben ez oda-vissza igaz. Mert a mesénkben én vagyok a királylány, és Zorán a királyfi. E mondatnak pont van a végén, nem kérdőjel.
| Névjegy • 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a József Attila Színházban kezdett dolgozni. 1996-ban lett a Vígszínház tagja. • Az országszerte ismert színésznő nemcsak kimagasló színházi alakításainak köszönheti a népszerűségét, hanem szinkronszerepeinek, filmszerepeinek és sorozatokban nyújtott a teljesítményeinek is. • Első férje Balikó Tamás rendező volt. Férje Sztevanovity Zorán, Kossuth-díjas előadóművész. • Munkásságáért eddig Varsányi Irén-emlékgyűrűt kapott 2001-ben, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, tavaly pedig a kollégái szavazatai alapján ő vehette át a Vígszínházban a Ruttkai Éva-emlékdíjat. |
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- „Nemcsak a királyfik állnak ki próbákat, de a királylányok is”
- Nagyon furcsa párok
- Tamással sülve-főve
- Dr. Vekerdy Tamás válaszol
- Néhány korty jó a szívnek
- Miért szorong az iskolás?
- Hogyan mentsük át a szabadságból nyert energiákat?
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
