 |
| Fotó: Sanoma Archív / Nagy Zoltán |
Szóval akkor, ha egyfajta egyensúlyt keresünk az életében, ne ragaszkodjunk szigorúan a harmónia szóhoz?
Ragaszkodhatunk is, de én nem vagyok jó megmagyarázó ember. Én akkor érzem jól magam, ha dolgozom, ha meg a dalokat magyarázni kell, akkor úgyis régen rossz.
Ettől függetlenül törekszik arra, hogy – mondjuk úgy – harmonikus életet éljen?
Én úgy vélem, sajnos nem olyan világban élünk, ahol az emberek azzal dicsekedhetnek, mennyire harmonikus is az életük, hiszen ez a világ nem sokaknak engedi, hogy harmonikusan éljenek. Persze attól még, hogy valaki sűrűn él, hogy nagyon pörög, hogy magas hőfokon ég, ugyanúgy vágyik a harmóniára, és keresgéli is. De lehet, hogy ezt biztonságnak hívják.
Feltételezem, önt elsősorban a rengeteg munka miatt nem engedi harmonikusan élni a mai világ.
Egy magamfajta zenész kétféle módon boldogulhat. Ha kap megbízásokat, akkor van lehetősége választani: akarja, vagy nem. A másik fajta munka pedig az, amit az ember maga szeretne létrehozni, amikor a saját álmait kergeti. Amikor egy megbízást vállalok el – legyen az színházi, vagy akár filmes munka –, az időm már mások kezelésébe kerül. Akárcsak mostanság, amikor az őszi szezonra ugyanúgy kész kell legyen Zorán új CD-je és az én új kiadványom, a Parti Nagy Lajos verseire írt harminc-egynéhány dalommal. Ilyenkor csak a zenélésben találok harmóniát – igaz az nekem bőven jó.
Az említett zenésztárssal való együttműködés pedig több mint 30 éve töretlen, az idő múlásával tehát elengedhetetlen megújulást feltételez, de vajon honnan nyeri az inspirációt egy évtizedek óta aktívan praktizáló zeneszerző?
Nem hiszem, hogy erre a kérdésre tudom a választ, de biztosan nem igaz, hogy a legjobb múzsa a határidő. Én nem kezdek semmi olyasmibe, amibe nem szerettem bele, illetve fontos, hogy valami kötődésem legyen az ügyhöz – legalább legyen egyvalaki, aki miatt jó elvállalni az ügyet. Persze lehet írni dalt sablonok szerint, sőt 15 dalt is meg lehet írni fogadásból 60 perc alatt. Akár még úgy is, hogy maradhat köztük egy pár, amit fel is vállalnék a nagyközönség előtt, hiszen elképzelhető, hogy pont abban az egy órában jön az a nagy inspiráció, amitől jó formában van a szerző. De nekem sosem sikerült rájönnöm arra, mitől menne könnyedén a munka, igaz, nem is próbáltam ki a rothadó almát. Én inkább azt gondolom, hogy csókolgatni kell a múzsát.
Az interjú folytatását elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2011/4. számában.
