nlc.hu
Szabadidő
Három évtized után feloszlik az R. E. M.

Három évtized után feloszlik az R. E. M.

Több mint harminc év, rengeteg sláger és sok millió eladott lemez van az R.E.M mögött, amely szerdán a hivatalos honlapján jelentette be végzetes döntését.

Feloszlott az R. E. M.„A bulizás művészete abban rejlik, hogy tudni kell, mikor kell otthagyni a partit. Valami rendkívülit építettünk fel együtt. Megcsináltuk. És most otthagyjuk” – fogalmazott a zenekar frontembere, Michael Stipe.

Az együttes honlapjára feltett üzenetben az R.E.M tagjai megköszönik rajongóik hűségét, és bevallják: ők maguk is elképesztőnek találják mindazt, amit sikerült elérniük.

A Grammy-díjas együttes, amely az indie rock szcénából nőtte ki magát, első kislemezét, a Radio Free Europe-ot 1981-ben jelentette meg. Ezt két évvel később követte első albumuk, a Murmur, amelynek köszönhetően már komoly rajongótáboruk alakult ki az amerikai ifjúság körében. Az igazi áttörést 1987-es slágerük, a The One I Love hozta meg számukra.

A zenekar eredeti felállásában Michael Stipe énekelt, Peter Buck gitáron, Mike Mills basszusgitáron játszott és Bill Berry dobolt. Berry 1997-ben hagyta ott a zenekart, két évvel azután, hogy összeesett egy turné alatt, és agyi értágulattal kórházban kezelték. Bár betegségéből felgyógyult, úgy döntött, egészségét nem kockáztatja, és családjával egy farmra költözött. A zenekar nélküle is folytatta, lemezeket adott ki és turnézott, a koncerteken váltakozva dobgéppel és turnédobossal helyettesítve Berryt.

Az R.E.M. – melyet a Rolling Stone magazin 1987 decemberében Amerika legjobb rock and roll együttesének kiáltott ki, és amely Budapesten is többször is járt, legutóbb 2008-ban a Sziget fesztiválon –, összesen 15 albumot jelentetett meg olyan sikerszámokkal, mint az It’s the End of the World as We Know It (And I Feel Fine), a Losing My Religion, a Man on the Moon vagy az Everybody Hurts. Az 1990-es években videoklipjeik „alapnak” számítottak az MTV zenei csatornán.

Az R.E.M. az 1990-es évek rockzenéjének egyik erőteljes hangjává vált, ám az elmúlt években a zenekar lemezeladásai csökkentek, és egyre kevesebb slágerrel rukkolt elő. A kritikusok és az együttes elkötelezett rajongói továbbra is jól fogadták a lemezeket, amelyek közül az utolsó idén tavasszal jelent meg Collapse Into Now címmel. Jelenleg is előkészületben van egy legnagyobb slágereiket felvonultató válogatásalbum, amely novemberben kerül a boltokba.

Mike Mills szerint azonban az ötleteik egyre fogyatkoztak. „Az utolsó turnénk alatt, és amikor a Collapse Into Now-t csináltuk, illetve a válogatáslemezt állítottuk össze, azt kezdtük kérdezgetni magunktól: hogyan tovább? Az elmúlt három évtized emlékein és zenéjén átrágni magunkat hihetetlen utazás volt. Rájöttünk, hogy ezek a dalok természetes vonalat húznak a 31 évnyi közös munka határán” – mutatott rá Mills.

Húsz évvel ezelőtt
Húsz évvel ezelőtt

Peter Buck a rajongók támogatását megköszönve azt hangsúlyozta, hogy a zenekar tagjai jó barátokként válnak el. Mint kiemelte, abban, hogy az R.E.M. tagja lehetett, az volt az egyik nagyszerű dolog, hogy dalaik ugyanannyit jelentettek a rajongóiknak, mint nekik maguknak. „Mindig is fontos volt, és most is az, hogy korrektek legyünk veletek szemben. Hihetetlen ajándék volt, hogy részei lehettünk az életeteknek. Köszönjük” – búcsúzott a rajongóktól Buck.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top