nlc.hu
Aktuális
Mi lesz a bebörtönzött szülők gyerekeivel?

Mi lesz a bebörtönzött szülők gyerekeivel?

Elhanyagolás, fizikális veszélyeztetés vagy lelki trauma – mind gyakori a hátrahagyott gyerekeknél, ha a szülő börtönbe kerül. Legutóbb egy kisfiú életébe került, hogy édesanyja másra bízta, de sorra érkeznek a hírek a börtönnel fenyegetett celebek gyerekeinek meghurcoltatásáról is.

A börtön a gyerekek életére is rányomja a bélyegetBörtönben van annak a hároméves kisfiúnak az édesanyja, aki a héten tüdőgyulladás miatt meghalt Zala megyében. A „felügyelők”, akikre anyja bízta őt, a hírek szerint magára hagyták, nem foglalkoztak vele vagy nem is tudtak róla, hogy a kicsi ilyen beteg. Jóllehet a boncolás szerint, ha időben látja orvos, meggyógyíthatták volna. Ő az életével fizetett édesanyja bűnéért, míg más gyerekek lelkét zavarhatja össze, életét nehezítheti meg a szülő börtönbüntetése. A börtönbüntetésre ítélt színész, Damu Roland 16 éves fia például pánikrohamot kapott és kórházba került, mert megviselték az apját ért rágalmak.

Igaz, őt legalább a társai nem zaklatják, nem úgy, mint Stohl András középső lányát. Rebekát ugyanis gúnyolják az iskolában apja miatt, miközben ő félti, védi és szereti az apját. A legkisebb lányt kíméli a család: „apának fontos dolga van!” – ennyit mondtak neki. Nem könnyű ez a színésznek sem, ő börtönbe vonulása előtt emlegette, mekkora lelki teher a kislány számára, ami történt, hiszen rendkívül apás, a baleset óta pedig még inkább az. Most az egész család azon dolgozik, hogy a kis Franciska a lehető legkevésbé szenvedje meg apja hiányát.

Ám ha nem áll szerető család a gyermekek mellett, kiszámíthatatlan, mi történik velük. A gyermekvédelmi szakemberek szerint korábban Magyarországon erről a kérdésről senki sem beszélt. Márpedig Herczog Mária szociológus, az ENSZ gyermekjogi bizottságának magyar tagja szerint a börtönbe kerülők gyerekeit súlyosan érinti szüleik elítélése.

A börtön a gyerekek életére is rányomja a bélyeget„Nyilván minden életkorban sérülhet a gyerek, ha a szülővel bármi olyasmi történik, ami megzavarja az addigi napjait. A szülő eltűnik, a gyerek szomorú, zaklatott lesz, de hogy mit ért meg a helyzetből, az nagyban azon múlik, hogyan kezeli őt a környezete, mit mondanak neki, hogyan segítenek feldolgozni a történéseket. A legjobb az, ha érettségének megfelelően a szülő – az érintett vagy a másik –, illetve más rokonok, esetleg egy pedagógus segítenek a történtek feldolgozásában, ha pedig ez nehezen megy, vagy nem sikerül, akkor pszichológus segítségét kell igénybe venni. A szabály ugyanaz, mint bármely másfajta probléma esetén: figyelni kell a gyerekre, érteni a jelzéseit és válaszolni a kérdéseire” – magyarázza a szociológus.

Sokféle stratégiát alkalmaznak a családok; vannak, akik titokban tartják, hol a szülő, vannak, akik felkészítik a gyerekeket, de nem ritka, hogy a gyerek jelen van akkor is, amikor letartóztatják az anyját vagy apját. Ilyenkor súlyos trauma éri, hiszen ijesztő számára azzal szembesülni, hogy szerettét elviszik, nem érti, mi történik. A tapasztalatok szerint a szülőt nem ritkán megalázzák a gyerek előtt, fizikai erőszakot alkalmaznak és a gyereknek sokszor segítség nélkül kell feldolgoznia a történteket. Olyan is előfordul, hogy a szülő letartóztatását követően a gyerek egyedül marad a lakásban, az utcán, később pedig gyermekvédelmi szakellátásba, gyerekotthonba kerül. Herczog Mária szerint a legkártékonyabb ebben az esetben is az, ha nem mondanak neki semmit, érzi a titkot, a feszültséget, ha eltűnik a szülő, de nincs magyarázat. „A gyereket ilyennek kitenni vagy megbélyegezni a szülő által elkövetett cselekmény miatt depressziót vagy dühöt, agressziót válthat ki, s ennek következményei nagyon messzire kihatnak. Tanulási, viselkedési zavarokhoz vezethet és akár öngyilkossághoz is.”

Minél szorosabb kapcsolat

A börtönbe kerülő szülők esetében a legfontosabb a rendszeres kapcsolattartás biztosítása, ami a gyerek érdekei mellett a legtöbb esetben az elítéltnek is segít abban, hogy érdemes legyen „megjavulni”, legyen remény a szabadulás utáni életre, a beilleszkedésre.
Egyre több országban – így Magyarországon is korlátozott feltételek között – mód van arra, hogy a nagyon kicsi gyerekek az anyjukkal együtt lehessenek annak börtönbüntetési ideje alatt. Az alapelv, hogy ne kerüljön börtönbe az, aki várandós vagy pici gyereke van, lehetőség szerint alternatív büntetést kapjon vagy halasszák el a börtönbe vonulás időpontját. A legtöbb esetben másfél–három éves korig maradhatnak a gyerekek a börtönben az édesanyjukkal. Iskoláskor előtti életkorban nem tartják károsnak a börtönkörnyezetet a gyerekek számára, ha megfelelőek a körülmények. Több országban van mód az apákkal is együtt tölteni az időt bent, de ezek kivételes esetek, noha abban mindenki egyetért, hogy az apára ugyanolyan nagy szükségük van a gyerekeknek, mint az édesanyjukra.

„Sok országban nagyon gyerekbarát a rendszer, ha a szülő, az anya várandós vagy kicsi gyereke van, akkor elhalasztják a börtönbüntetését, vagy alternatív büntetést – közmunkát, házi őrizetet – kap, de van olyan rendszer, hogy napközben börtönben van a szülő, de mint a munkából, este hazamegy és otthon alszik a gyerekekkel, ellátja őket.

Nyilván nagyon nagy különbség van a cselekmények között, de az életellenes, erőszakos cselekmények – különösen ha családtag, vagy éppen a gyerek ellen követték el – különösen gondos segítségnyújtást igényelnek. Ilyen esetekben nagyon fontos, hogy a szakemberek gondosan mérlegeljék, mi a kicsi legfőbb érdeke, például találkozzon-e az elkövető szülővel, vagy sem. A gyerekek többnyire bűntudatot éreznek, azt gondolják, ők a hibásak, ha a szülő – akár ellenük – elkövet valamit.

Sok család helyzete teljesen ellehetetlenül, ha a szülő – többnyire a kenyérkereső – börtönbe kerül, és a családok éppen a bűncselekmény miatt nem jogosultak bizonyos ellátásokra. Sok pénzt költenek az eljárás során, pénzt, élelmiszert küldenek a börtönbe is, így a gyerekek anyagi nélkülözéstől is szenvedhetnek.

„Fontos, hogy ne közösítsék ki a gyermeket, ne kelljen titkolóznia, szégyellnie magát és ezt jól segíti, akárcsak az iskolában, ha a szakemberek, gyerekek megfelelően informáltak, és lehet csoportosan beszélgetni, feldolgozni a helyzetet, megérteni, mit él át az érintett” – mondja Herczog Mária, aki szerint meg kellene előzni, hogy a gyerek szemtanúja legyen a letartóztatásnak, vigyék el őt olyan helyre, ahol meg tudják nyugtatni, megfelelő tájékoztatást kap, jöjjön érte valaki, akiben megbízhat. Arra is figyelni kell, hogy a szülőt ne alázzák meg, ne kelljen a gyereknek olyan helyzetben látni a szülőjét, ami az ő önértékelését és önbecsülését is megrendíti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top