„OrgiaRicsi” és anyukája |
Az asszony pár napja a késő esti Esküdj! című műsorban már kijelentette, hogy be fog menni a rezidenciára és felnyitja lánya szemét, akinek párja, Ricsi valóságos orgiát tartott a félig kopasz Nikóval.
Gyöngyi megkapta az esélyt, hogy találkozzon a játékosokkal. Lányának azt mondta: még csak eszébe se jusson tovább a hűtlen Ricsi mellett elképzelnie az életét. Gyöngyi magával vitte a Niko és Ricsi nem éppen visszafogott aktusáról készül fotókat, amellyel alaposan sokkolta a lányát, majd a TV2 valóságshow-jának több szereplőjét is kiosztotta – írja a Blikk.
„Niko kezdte, taperolta a vízben, nem mondom, mert jellemtelen volt. Végig szexeltek kőkeményen, mutatok róla fotókat is, kinyomtattam és elhoztam. Itt van, adjátok körbe – mesélte nem éppen higgadtan, majd Nikóhoz fordult. – Megérte megalázni a gyerekemet így? Megérte?” – kérdezte dühösen, majd Ricsi anyját, Évát is elővette, amiért csendben tűri az eseményeket.
Gyöngyi egyébként azt mondta lányának, hogy rettentően felzaklatták az események, olyannyira, hogy kórházba is került hétvégén.